Gombos Zsolt vezetőedző gatyába rázta a csapatot, de a 2022-es rajtra lesz igazán készen.
A legjobb 16 közé nyolc egykori győztes jutott, de nem ők alkotják majd a negyeddöntő mezőnyét.
A Cegléd nem mondható balszerencsésnek a sorsolásokon, sőt az 5. fordulót is túlélheti.
Szavazz, és nyerj értékes ajándékokat a MOL Magyar Kupa 4. fordulójának gólszépségversenyében.
Hoztunk néhány érdekességet a MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőseivel kapcsolatban.
Dragan Vukmir vezetőedző a város kézilabdásaitól vette kölcsön a jelszót: Csak előre!
Az egykori kupagyőztes csapatkapitánya tudja, hogy csak egyetlen győzelemre van szükség.
A MOL Kupa Tv-n látható a legjobb 16 közé jutásért játszott meccsek összes gólja.
Klausz László szerint a Puskás Akadémia elleni kupasiker rengeteg pozitívumot hozott az ETO-nak.
Myrto Uzuni még csak két meccset játszott a MK főtábláján, de már veri a tavalyi gólkirályokat.
Nagy-Jáger Dávid eleve úgy volt vele, hogy felszabadultan akart játszani a Fradi ellen.
A MOL Fehérvár és a Paks is alaposan megszórta alacsonyabb osztályú ellenfelét.
A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában akadt néhány komoly meglepetés, most megmutatjuk őket.
Három harmadosztályú csapat is beverekedte magát a legjobb 16 közé a MOL Magyar Kupában.
A kiváló formát futó, NBIII-as Kazincbarcika legyőzte az NBII-ben szereplő Diósgyőrt.
A Debrecent, a Mezőkövesdet és a Puskás Akadémiát is alacsonyabb osztályú csapat verte ki.
Az előző körben kilencet rúgó Ferencváros simán nyert a megyei osztályú Tököl otthonában.
Tavaly a zalaiak ejtették ki a Honvédot, most a kispestiek számítanak esélyesebbnek.
Két NBI-es, egy-egy NBII-es és NBIII-as párharc mellett megyei csapatok is hajtanak a 16-ért.
A Puskás Akadémia a kupadöntőig és a bajnoki ezüstig már eljutott, idén az arany a cél.
Minden körben jól megszenvedett a továbbjutásért az erzsébeti csapat, de nem bánják, ha újra így lesz.
A MK 4. fordulója előtt bejártuk Tolnát-Baranyát, és nemcsak forgattunk, fotóztunk is.
Kemenes Szabolcs szerint a Paks és a Fradi a két legjobb formában lévő magyar csapat.
A Promontorban járt a MOL Kupa Tv stábja, ahol új edzővel készül az Újpestre a Budafok.
A másodosztályú lilák állítják, teher nélkül készülnek az NBI-es Debrecen elleni kupapárharcra.
A megyei osztályú kiscsapat egy évvel korábban bezsebeli a 100. szülinapi ajándékát, a Fradit.
A harmadosztály legtöbb gólját rúgó, és legkevesebbet kapó csapata megyei rangadóra készül.
A MOL Kupa Tv stábja a négyszeres kupagyőztes Vasasnál járt a 4. forduló előtt.
A Haladás vezeti az NBII mezőnyét, a gólt is alig kapó szombathelyiek a Gyirmótot fogadják.