A 2011-es kupagyőztesnél tisztelettel, de a bravúrban reménykedve várják a Lokit. Interjú.
Hét nap alatt összesen három játéknapon bonyolítja le a negyedik fordulót az MLSZ.
A MOL Kupa Tv stábja a Magyar Kupa harmadik fordulójában a Fradit kísérte el Hatvanba.
Négy olyan párharc is lesz, amire a bajnokságban már bemelegítettek a felek.
A nagy múltú Tatabánya egy bravúron már túl van, és a 4. fordulóban is esélyes a továbbjutásra.
Meglepetésben reménykedtek, végül simán nyert az Újpest. A helyszínen járt a MOL Kupa Tv stábja.
Bő fél évszázadot kellett várni rá, hogy egy Fradi-játékos hat gólt rúgjon egy meccsen.
Az NBII utolsó helyén álló Tiszakécske otthonában kezdte meg szereplését a címvédő Újpest.
A megyei osztályú csapat Amatőr Kupa-döntőre, valamint a Fradi elleni tv-meccsre készül.
A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában ugrott a kiemelt státusz, össze is került négy NBI-es csapat.
A Kecskemét 10-et, a Fradi támadója egymaga 6-ot vágott, kevés híja volt egy megyei bravúrnak.
Lesz két megyei osztályú, és legalább három harmadosztályú csapat is a legjobb 32 között.
Bizakodva várják a 3. forduló legnagyobb rangadóját a remekül rajtoló Nyíregyházánál.
Heti magazinműsorunk első adásában Szalay Edit házigazda a legkisebbeket látogatta meg.
Megnéztük, milyen formában lépnek be a MOL Magyar Kupába az I. és II. osztályú klubok.
Az 1984-ben NBII-es csapatként kupát nyerő Siófoknál újra Illés János a főnök.
Két megyei párharcot is rendeznek a MOL Magyar Kupa főtáblájának 3. fordulójában.
A szegedi vasutasklub viharos időszakon van túl, de idén halmozza a bravúrokat a kupában.
A 2. forduló tíz meccséből mindössze egyen tudott nyerni a hazai csapat a főtáblán.
A Szegedi VSE megye I-es csapatként tudott kiejteni egy NBIII-as ellenfelet a 2. fordulóban.
Két Veszprém megyei összecsapással indult el a MOL Magyar Kupa második fordulója.
A Ráckeve tavaly is nagyot ment a Magyar Kupában, idén a komoly fiatalításból sem lett gond.
Az elődöntők, a döntő és a kisdöntős is rendkívüli izgalmak után dőlt el Csongrád megyében.
A osztályozóra figyelő megyei bajnok helyett a Bonyhád és a Bátaszék döntőzött a kupában.
A MOL Magyar Kupa első fordulójában megtámadták a játékvezetőket Kiskőrösön.
A MOL Magyar Kupa-győztes Újpest a Konferencia Liga-selejtező 3. fordulójában esett ki.
Ebben a körben még nem lesznek érdekeltek a legmagasabb osztályokban játszó csapatok.
A Tordast fogadó Budai FC még megye III-as csapatként jutott fel a Magyar Kupa főtáblájára.
A Bányász által felállított 11-es gólrekordot nem lesz könnyű megdönteni a következő fordulókban.
Több megyei csapat is ejtett ki NBIII-as klubokat a MOL Magyar Kupa első fordulójában.