A VSK Tököl az egyike a MOL Magyar Kupa negyedik fordulójába jutott két megyei osztályú csapatnak, így az már biztos, hogy az Amatőr Kupa-döntőt a tököliek vívják a Szegedi VSE-vel, sőt nem is ez lesz idén a Pest megyei kiscsapat egyetlen tévés meccse, mert a következő körben a Ferencvárost fogadhatja hazai pályán. A klub technikai vezetőjével futballünnepről, az NBII-ből a megyei osztályba vezető útról és a Zalai megyei road trippekről beszélgettünk.
Igencsak izgalmas napokat él mostanában a tököli futballcsapat. Nem elég, hogy a VSK Tököl bejutott a MOL Magyar kupa negyedik fordulójába, és ott a Ferencvárossal fog találkozni, hozzátehetjük még azt is, hogy a Pest megyei kiscsapat a Teskánd legyőzésével jogot szerzett az Amatőr Kupa-döntőben való részvételre is, hiszen rajtuk kívül csak egy megyei osztályú csapat lesz ott negyedik fordulóban.
“Nem gyakran fordul elő a csapatunkkal, hogy egy évben kétszer is feltűnik a televízió képernyőjén, de most úgy néz ki, hogy ez is megtörténik” - mondta boldogan a VSK Tököl technikai vezetője, Teleki Olivér a molkupa.hu-nak.
“Még semmi nem biztos, de úgy hallom, a következő forduló egyik tévés meccse a mi összecsapásunk lesz a Fradival, és bejutottunk az Amatőr Kupa döntőjébe, amit elvben szintén élőben közvetít majd a televízió. Egy megyei osztályú csapat életében ezek óriási dolgok, és nagyon boldogok vagyunk, hogy részünk lehet benne. A harmadik fordulós továbbjutásunk után egész Tököl a tv-képernyők előtt izgulta végig a sorsolást, és amikor az utolsó párban a Fradit húzták mellénk, kisebb örömünnep tört ki.”
Futballünnepre készül egész Tököl
“Azt hiszem, az NBIII-as, vagy alacsonyabb osztályban szereplő csapatok hasonló célokkal vágnak neki a MOL Magyar Kupában. Mindenki úgy van vele, hogy amíg hasonló erősségű csapatokat kap, szeretne továbbjutni, de mondjuk a 3-4. fordulótól kezdve már az is cél, hogy ha már sokkal erősebb ellenfél érkezik, akkor legyen az egy igazi sztárcsapat. Mi amatőrök vagyunk, számunkra nincs is nagyobb ajándék, mint egy Fradi elleni kupameccs” - szögezte le Teleki.
A legtöbb megyei csapatra igaz, hogy kizárólag a kupasorozatban van esélye olyan minőségű ellenféllel találkozni, mint a Ferencváros, a Tököl azonban kivétel, hiszen a 2000-es évek végén több idényt is a másodosztályban játszott le a csapat, és ezek közül két szezonban is találkozhatott a Fradival.
A tököliek 2008-ban elhoztak egy pontot az Üllői útról
Kredit: MTI Fotóbank
“2008-ban és 2009-ben is játszottunk a Ferencvárossal, és az összesen négy meccsbe belefért egy komoly bravúr is, amikor az Üllői útról távoztunk egy ponttal. Azóta sok minden történt, láthatjuk, hogy a Fradi tavaly a BL, idén pedig az EL főtábláján szerepel, miközben mi hosszas küzdelem után végül az NBIII-ból is kiestünk, sőt tavaly csak nagy küzdelem árán tudtunk a megye I-ben maradni. Mostanra a mi helyzetünk is stabilizálódott, és nemcsak a kupában, hanem a bajnokságban is jól kezdtük a szezont.”
“A Ferencváros ellen természetesen nem tűzhetjük ki célként a továbbjutást, de azon leszünk, hogy megnehezítsük a dolgukat. Az nem is kifejezés, hogy futballünnep lesz a Fradi vendégjátéka, nagyon készülünk a meccsre, és szeretnénk kiszolgálni a szurkolókat is. Egyből a sorsolás után megkezdődött a szervezés, annyit már most kijelenthetek, hogy valószínűleg egy mobillelátóval oldjuk meg a vendégszurkolók elhelyezését, és sajnos kénytelenek leszünk korai időpontban, délután fél 2-kor rendezni a meccset. Van villanyvilágításunk, de sajnos nem olyan minőségű, hogy esti kupameccset tudjunk rendezni, és gondolni kell az esetleges hosszabbításra és büntetőkre is, ezért kell korán kezdenünk” - mondta nevetve Teleki.
Az amatőrfoci csúcsa már megvan
Az Amatőr Kupát a MOL Magyar Kupában legmesszebb jutó amatőrcsapatok számára írja ki az MLSZ, és bár még csak a legjobb 32 között jár a mezőny, már megvan a döntő párosítása, hiszen csak két megyei osztályú csapat jutott el a negyedik fordulóig. A Tököl a Szegedi VSE-vel találkozik az Amatőr Kupa-döntőben.
“Izgalmas volt, mert a szintén megyei osztályú Sárosd meccse hosszabbításba torkollt az NBIII-as ESMTK ellen, és ha továbbjutottak volna, akkor három megyei csapat lett volna a 32 között. Ebben az esetben olyan tényezők döntöttek volna (feltételezve, hogy az ötödik kört már egyikünk sem éli meg), hogy ki ejtett ki magasabb osztálybeli csapatokat, és ez nem nekünk kedvezett volna.”
“Mi nem találkoztunk eddig NBIII-as csapattal, viszont Zalába szinte már haza járunk” - utalt a sportvezető nevetve a tényre, hogy a tököliek eddig csak Zala megyei csapatokkal találkoztak. Az első körben a Szepetnekkel (2-1) otthon, a másodikban a Semjénházával (1-5) idegenben, a harmadikban a Teskánddal (4-2) szintén otthon találkozott a Tököl.
Semjénházán a vártnál simábban nyert a Tökö
Kredit: Tököl VSK Labdarúgás/Facebook
“A Szepetnek ellen igencsak szezon eleji formát mutattunk, és bár mindenki mondta, hogy a Semjénháza sokkal nehezebb ellenfél lesz, a második fordulóban idegenben is könnyedén nyertünk. Aztán jött a Teskánd, amelyről azt hallottuk, hogy NBIII-as szintű csapat, de őket is sikerült legyőznünk, ráadásul nem is akármilyen meccsen. Nem túlzás, hogy önkívületi állapotban játszott a csapat, nagyszerű futballélmény volt a meccs, és aki hallotta a csapatkapitányunk beszédét a szünetben, az soha nem felejti el. Mámoros volt az egész este” - mondta megindultan Teleki.
“Számunkra már a negyedik forduló elérése is csodás eredmény, az pedig, hogy az Amatőr Kupában a döntőbe jutottunk, már tényleg csak a hab a tortán. Nem tudom, az idei lebonyolítás milyen lesz, de talán nem tűnök telhetetlennek, ha azt szeretném, ha a döntő előtt, a Puskás Arénában játszhatnánk a szegediekkel. Hangulatos volt a tavalyi döntő, de azt néhány nappal a kupadöntő előtt rendezték, és nem is a Puskásban, hanem a Hidegkuti stadionban. Akárhogy is lesz, a tököli futball első országos trófeájáért fogunk pályára lépni, és ez már önmagában óriási szó” - zárta a gondolatait a klubvezető.