Armageddon-szerű eső után a Csór Truck Trailer FC nemcsak kordában tartotta az egy emelettel magasabbról érkező Budaörs csapatát, de a hajrában még egy adok-kapokba is belement egy visszatérő hős segítségével. Az elnökkel idéztük fel az epikus csatát!
Összesen négy csapat tudott magasabb osztályban játszót kiejteni a MOL Magyar Kupa első fordulójában, két megye II-es és két megye I-es óriásölő robbantotta be a kupaszezont. A Csór és a Kartal hősies küzdelemben, büntetőkkel ütötte ki ellenfelét, az Amatőr Kupa-győztes Mezőörs és a Bőny viszont kifejezetten magabiztosan tépte fecnikre a papírformát. A Mezőörstől (az Amatőr Kupa-címvédőjétől) ezt szinte vártuk is, a Csór Truck-Trailertől viszont talán még a vérmesebb szurkolóik sem.
“Az igaz, hogy a tisztes helytállás volt a cél, hiszen alaposan belehúztunk a Budaörssel, de azért azt is meg kell jegyezni, hogy mi 2026-ban még nem veszítettünk egyszer sem” - mondta büszkén a csóri klub elnöke, Bíró Zsolt.
Szót kért az ifjú Levente
Az alacsonyabb osztályú csapatok továbbjutásának általában vannak visszatérő elemei. Ilyen például a kiscsapat megbokrosodó kapusa, akinek hirtelen négy keze és ugyanennyi lába nő, és el tudja bizonytalanítani a magasabban jegyzett ellenfelet is. Csóron ennek a biturbó változatát mutatta be Lukács Levente.
“Az egész meccsen jól védett, de a végén lendült bele igazán, hiszen a rendes játékidő végén is megfogott egy büntetőt, a tizenegyes-párbajban pedig kettőt is kivédett. A 71. percben kapott büntető kivédése azért is volt különösen fontos, mert azt éreztem a fiúkon, onnantól kezdtek el igazán hinni benne, hogy tovább tudunk jutni.”
Az elnök elmondta, nem volt nyomasztó a budaörsiek fölénye, bár az tény, hogy több helyzete volt a harmadosztályú csapatnak. Bíró külön is kiemelte, hogy rendkívül sportszerű, igazán nemes ellenfelet ismertek meg a Budaörsben.
Óriási zivatarban kezdődött meg a meccs Csóron
“A meccs elején akkora zivatar zúdult a pályára, hogy konkrétan látni sem lehetett, de a nehéz körülmények között is jól tartottuk magunkat, sőt voltak helyzeteink is. Érezhető volt, hogy kiváló csapat az ellenfelünk, amely a meccs utolsó harmadában behozott néhány kulcsembert, hiszen ekkor már érezhető volt, hogy fáradunk.”
A forduló legdrámaibb meccse!
A hosszabbítást a hosszabb kispaddal rendelkező Budaörs uralta, de nem sikerült a kapujához szegeznie a hősiesen küzdő csóriakat. Már csak percek voltak hátra a büntetőkig, amikor megszakadtak a hazai szívek.
“Talált egy gólt az ellenfél a 118. percben, és emlékszem, a lelátón sokan fordultak felém, vagy jöttek oda azzal, hogy “így ki lehet esni” és “szép küzdelem volt”, és bevallom, én is büszke voltam a fiúkra, de még nem adtam fel. Szerencsére a csapat sem, és a ráadás ráadásában, a 122. percben sikerült kiegyenlítenünk.”
Az egész forduló legjobb meccsét játszották a csóriak
“Azt a hangrobbanást, ami a gólunkat követte, soha nem felejtem el! Ráadásul a sors tökéletesre rendezte a helyzetet, mert ezen a meccsen tért vissza egykori csapatkapitányunk, Dr. Báles István, aki egy évet hagyott ki, és ő szúrt bele egy bedobásba úgy, hogy gól lett belőle. Aztán jöttek a büntetők…”
Báles a tizenegyes-párbajban is betalált, a fiatal, de már a harmadik csóri évét kezdő Lukács pedig két védéssel járult hozzá a 4-2-es győzelemhez.
Törlesztettek a szurkolóknak
Az elnök elmondta, tavasszal nagy csalódásként élték meg a szurkolók, hogy a csapat nem jutott a legjobb négy közé a Fejér megyei kupában. Egyáltalán a főtáblára is úgy jutott fel, hogy megnyerte a negyeddöntősök playoffját, hiszen Fejér öt csapatot ad a MOL Magyar Kupa főtáblájára.
“Pedig a tavaszunk nagyon jól sikerült, az 5-6. helyről egészen a második helyig léptünk előre, és ahogy említettem, egyszer sem kaptunk ki. Szerettünk volna a MOL Magyar Kupában egy bravúrt bemutatni, de a sorsolás láttán azt is tudtuk, hogy ehhez nagy bravúrra lesz szükségünk.”
A következő körben nem segíti a hazai pálya a Csórt, Bajára utazik a csapat
Így lesz ez a következő körben is, még ha ezúttal azonos osztályban szereplő ellenféllel találkozik is a Csór Truck-Trailer. A Bajai LC ellen az elnök szerint alaposan fel kell kötni a gatyát.
“Ugyanazzal a lendülettel és elszántsággal kell kimennünk a pályára, mint az első fordulóban. Mi ugyan másik megyében játszunk, de azt tudjuk, hogy a Fejér megyei Főnix milyen erőt képvisel, és a bajaiak az első fordulóban hetet rúgtak nekik. A sorsolás is nekik kedvezett, másodszor is hazai pályán játszhatnak. Kemény lesz, de hiszek benne, hogy sikerül még egy bravúrt bemutatnunk” - mondta Bíró.