A MOL Magyar Kupa első fordulójának két megye II-es továbbjutója közül az egyik nagy csatában, a másik egészen könnyedén ejtette ki magasabb osztályú ellenfelét. A Bőny volt az utóbbi, és a klub mindenesének (elnök, edző, játékos és UP-vezető), Zobák Csabának van rá magyarázata.
Az osztálykülönbség ellenére bemutatott bravúrok általában nem nagyarányú győzelmek, hanem fogcsikorgató csatában kiharcolt továbbjutások - nem ritkán hosszabbítás, esetleg büntetők után. Ez a világ minden kupasorozatára igaz megállapítás idén is nyert megerősítést a MOL Magyar Kupa első fordulójában, ugyanakkor az ellenkezőjére is láttunk példát: a Mezőörs simán lépte le a harmadosztályú Pápát, de ezt talán vártuk is az Amatőr Kupa-győztestől. A megye II-es Bőny SE-től viszont annál kevésbé.
“Tavaly is volt egy bravúros továbbjutásunk, akkor az Újperintet ejtettük ki, ezért a sorsolás után idén is azt mondtuk, bár magasabb osztályban játszik az ellenfelünk, mindenképpen van esélyünk egy újabbra” - mondta a molkupa.hu-nak Zobák Csaba, a bőnyiek multitasking rekordere, aki egyszerre elnök, edző, játékos és az utánpótlásért felelős vezető.
Beleszaladt a zalai vendég
A Győr-Moson-Sopron megyei másodosztályban érdekelt bőnyiek a Vas megyei I. osztályban szereplő SCHOTT Lukácsházát látták vendégül, és győzték le háromgólos különbséggel, hátrányból fordítva 4-1-re. Pedig a lehető legrosszabbul indult a meccs.
“Egy öngóllal szerzett vezetést az ellenfél, aztán a 18. percben egy, néhány perccel később még egy sérülés miatt a teljes csapatot át kellett szervezni, úgyhogy nem volt éppen szerencsés a meccs eleje” - mondta Zobák, aki a 73. percig a pályán tartotta saját magát az irányító középpályás pozíciójában.
“Feltérképeztük a Lukácsházát, jó meccstervünk volt, de mivel gyorsan bele kellett nyúlni a párharcba, nem volt biztos, hogy sikerrel járunk. Büszke vagyok a csapatomra, mert még az első félidőben fordítani tudtuk, és végül magabiztosan, teljesen megérdemelten ejtettük ki megye I-es ellenfelünket.”
A peches első húsz perc mellett a bőnyieknek még egy komoly nehézséggel meg kellett küzdeniük: bár a helyiek szeretik a csapatukat, átlagban háromszázan járnak ki a meccsekre (egy 2300 lelkes településről beszélünk), most azonban át kellett látogatniuk a szomszédos Nagyszentjánosra, mert a Bőny létesítményén éppen fejlesztéseket végeznek. Megtették, és valószínüleg nem is bánták meg!
Papíron bravúr
A bőnyieknél a mesterhármast szerző Forgó Patrik volt a meccs hőse, de az egész csapat kiválóan teljesített. Zobák is úgy fogalmazott, a továbbjutásuk abszolút megérdemelt, mégsem értékeli hatalmas bravúrnak a győzelmet.
A bőnyiek tavaly is bemutattak egy bravúrt, erre jött a Lukácsháza elleni továbbjutás
“Igaz, hogy egy osztállyal alacsonyabban szereplünk, de a Győr-Moson-Sopron megyei futball erősségéhez az egész országban nem ér fel más. A megyei első osztály tele van nagyszerű csapatokkal, és a több csoportra osztott megye II-ben is bőven vannak olyan klubok, amik más megyék első osztályú csapataival is állják a versenyt.”
“Nem kisebbíteni akarom a saját eredményünket, csak jelzem, hogy még a területi csoportokon belül is vannak különbségek a megyei osztályok között. Ebből egyébként a következő fordulóban is ízelitőt fogunk kapni” - mondta Zobák a következő ellenfélről, a Lébényről.
Megint nem a Bőny a favorit
“Jól ismerjük a lébényieket, hiszen egy megyében szereplünk velük. Bár nem egy csoportba voltunk besorolva, úgyhogy nem játszottunk velük, viszont láttuk, hogy nemcsak megnyerik a saját csoportjukat, de nyáron kiválóan erősítettek a megye I-re. Extra játékosaik vannak, kisebb csodát kellene tennünk, hogy kiejtsük őket” - mondta az edző a második fordulóban esedékes kisalföldi rangadóról.
Azt már tudjuk, hogy a hazai pályára nem tud támaszkodni a Bőny, hiába lesz másodszor is pályaválasztó, bár azt még az elnök sem tudta megmondani, hogy az északi szomszéd Nagyszentjános, vagy a déli szomszéd Pér pályáján rendezik-e meg a meccset.
“A saját játékunkat akarjuk játszani, és ezt el is várják tőlünk a szurkolóink. Modern játékot játszunk, próbáljuk birtokolni a labdát és nyomás alatt tartani az ellenfelet. Letámadunk, futunk, ütközünk” - foglalta össze a Bőny futballfilozófiáját.
“A klubunk jól van, az utánpótlásunkban kétszáz gyermek focizik az U7-es korosztálytól a felnőttekig, illetve lánycsapataink is vannak, készül az öntözőrendszerünk, és a pályán is rendben leszünk. Cél a bajnokság dobogója, a kupában pedig megpróbálunk még egy bravúrt bemutatni” - tette hozzá elszántan.