Drámaivá alakult a végén a kartali bravúr

2026. augusztus 12.

Lehetett volna simább is, hiszen sok helyzete volt az Albidok FC Kartalnak az egy osztállyal feljebb szereplő Bélapátfalva ellen, mégis büntetőkig nyüstölte egymást a két csapat. A kartaliak edzőjével beszéltük át az első fordulóban bemutatott bravúrt. 

A kupasorozat egyik izgalmas vonása, hogy az ellenfelek sokszor igen keveset tudnak egymásról a párharcok előtt. Látják például, hogy megyei másodosztályú az aktuális rivális, de a játékerejéről nem sok fogalmuk lehet, és ebben benne vannak a vaskos meglepetések. Így volt ez az Albidok FC Kartal esetében is, amely az egy emelettel magasabbról érkező Bélapátfalvát tréfálta meg.

“Jó kis meccset játszottunk, az biztos, hogy nem mentek haza elégedetlenül a szurkolóink!” - mondta a molkupa.hu-nak Rozman Sándor, a kartaliak vezetőedzője. “Kiegyenlített találkozó volt, mindkét csapatnak voltak helyzetei, de talán nekünk a nagyobbak, és úgy gondolom, már a rendes játékidőben is megérdemeltük volna a továbbjutást.”

Ütésváltás a hajrában

“Jól kezdtük a meccset, de ahogy teltek a percek, egyre feljebb jött a Bélapátfalva. Érződött, hogy jó csapat az ellenfelünk, de mi is odatettük magunkat, ebből lett egy élvezetes összecsapás, ahol lehetett érezni, hogy a két csapat nem sokat tudott egymásról előtte, ezért mindenki a saját játékát próbálta minél jobban játszani” - idézte fel a 0-0 felé száguldó mérkőzés rendes játékidejét az edző.

Rozman Sándor Tarpán nagy sikereket ért el a csapatával, ezt folytatná Kartalon is

Kredit: Albidok FC Kartal 

“A 86. percben egy gyönyörű szabadrúgásból szereztük meg a vezetést, de nem álltunk le, sőt a meccs legnagyobb helyzete ekkor adódott. Két játékosunk vezette a kapusra a labdát, mégsem sikerült lezárnunk a párharcot, és ahogy a futballban lenni szokott, a 93. percben büntetett az ellenfél.”

“És nem is ez volt az utolsó meccslabdánk, mert a 115. percben is óriási helyzetbe kerültünk, de abból sem lett gól. Jöhettek a tizenegyesek, ahol bármi lehetett volna, de szerencsére a mi kapusunk lépett elő hőssé, miután két büntetőt is megfogott” - emelte ki Sass István kapus szerepét Rozman.

Kisalföld és Pest megye dicsérete

Az Albidok FC a két ötödosztályú továbbjutó egyike lett, a másik a Győr-Moson-Sopron megyei Bőny, amely szintén megye I-es csapatot ejtett ki a MOL Magyar Kupa első fordulójában. A bőnyiekkel készült interjúban az elnök elmondta, a kisalföldi megye II-ben játszani egészen más, mint a többi megyében. Kivéve talán a hasonlóan erős Pest megyét.

“Tavaly a feljutást tűztük ki célul, de olyan erős a Pest megyei futball, hogy a másodosztályba is bőven jutnak kiváló csapatok. Úgy gondolom, a legtöbb magyar megyében az első osztályban lenne a helyünk, egy jó kis megye I-es csapat lennénk, de Pest más” - mondta az edző, aki korábban dolgozott a Tarpánál is.

“Azt is hozzá kell tenni, hogy nekünk azért nem megye II-es a játékosállományunk, hiszen számos NB-s rutinnal rendelkező futballista van a csapatunkban. Ezért is keressük mindig az alkalmat, hogy minél erősebb csapatokkal játsszunk, az idei felkészülés során például NBIII-as és megye I-es csapatokkal találkoztunk, és jó meccseket játszottunk velük” - mondta büszkén Rozman.

“A MOL Magyar Kupa nagyszerű lehetőséget biztosít számunkra az ilyen bravúrokra, és mivel tavaly nem sikerült a főtáblára jutnunk, idénre az lett a cél, hogy menjünk egy fordulót! Ez már a zsákban!”

Kisebb csoda kellene

A sorsolás nem volt éppen kegyes a kartaliakkal, hiszen a harmadosztály egyik élcsapatát, a DEAC-ot kapta az Albidok FC. A debreceni egyetemistákhoz visszatért az a Kondás Elemér, akit az egyik legjobb magyar edzőnek tart Rozman, úgyhogy megye II-es csapat abszolút teher nélkül játszhat az NBIII-as menőkkel.

Kartalon készen állnak még egy bravúrra!

Kredit: Albidok FC Kartal 

“Azért mi bele fogunk állni ebbe a meccsbe, az ígérhetem! Nem tekintünk magunkra esélytelenként, miért is tennénk? Több NBIII-as rutinnal rendelkező játékosunk is van, a futball pedig azért csodálatos, mert kilencven perc alatt hihetetlen dolgok tudnak történni. Tiszteljük a DEAC-ot, de nem fogjuk könnyen adni a bőrünket!”

“Mi igyekszünk támadófocit játszani, magasan letámadjuk az ellenfeleket, presszingelünk, ütközünk, és a mi szintünkön jól is csináljuk. Egy harmadosztályú ellenféllel szemben nyilván változtatni kell a taktikán, de a célunk ugyanaz marad: nem akarjuk, hogy látszódjon a két osztálynyi különbség közöttünk” - mondta az edző, aki a klub főszponzorának ajánlotta az első forduló bravúrját.

“Fontos megemlítenem, hogy a mi sikerünk egyetlen embernek köszönhető: Ötvös József elnök úrnak, aki a saját pénzéből tartja fenn a futballcsapatot. Úgy gondolom, több ilyen támogatóra lenne szüksége a magyar amatőrfutballnak” - tette hozzá Rozman.