Kelemen Balázs abban bízik, hogy többet nem nyernek Amatőr Kupát, mert stabil NBIII-as csapat lesz a környékbeli fiatalokból összerakott Szegedi VSE-ből. A csongrádi éllovas nem sokban hajaz a korábbi kupagyőztesekre, hiszen egy nagyváros nagy klubjáról van szó, de ettől még óriási örömöt szerzett a csapat történetének első országos trófeája.
Nemcsak az Amatőr Kupában, de elődjében, a Szabad Föld-kupában is megszokott volt, hogy falvak és apró települések csapatai hódították el a kupasorozatban legtovább jutó amatőrcsapatok trófeáját. Ez azonban idén megdőlt, hiszen a Szegedi VSE csak egy szempontból számít kiscsapatnak: hogy a Csongrád megyei első osztályban játszik, és valószínűleg már ez a helyzet sem áll fenn sokáig.
“Most rendkívül boldogok vagyunk, hiszen a klub történetének első országos trófeáját gyűjtöttük be, de egy kicsit azért reménykedem benne, hogy soha többet nem fogunk Amatőr Kupát nyerni” - mondta a molkupa.hu-nak a rendkívül boldog szegedi klubvezető, Kelemen Balázs a Tököl ellen hosszabbításban megnyert finálé után.
A legnagyobb óriásölő nyert
A szegedi vasutascsapat két NBIII-as ellenfelet is kiejtett, a harmadik fordulóban pedig a legerősebb megyei bajnokság, a BLSZ egyik éllovasát, a Csepelt győzte le, így jogosan nevezhetjük az idei kupasorozat legnagyobb óriásölőjének.
“Nehéz lenne egyetlen momentumot kiemelni az idei kupasorozatból. A rendkívül erős Füzesgyarmat elleni győzelem ugyanúgy szép emlék, mint a Csepel elleni bravúr, vagy az Amatőr Kupa-döntő úgy, ahogy van. Talán ha csak egy pillanatot mondhatok, akkor azért a finálé felé húz a szívem, és azt mondom, amikor a hosszabbításban másodszor is megszereztük a vezetést, akkor éreztem, hogy ez már megvan.”
“Alaposan felkészültünk az ellenfélből, meg is néztük a Tökölt az egyik meccsükön. A rutin a mi oldalunkon állt, de a Pest megyei bajnokság jóval erősebb, és nem altatott el minket, hogy a tököliek csak a középmezőnyben állnak. A tavalyi győztes Dunavarsány sem volt élcsapat Pest megyében, mégis legyőzte a szabolcsi bajnok Tarpát” - idézte fel a tavalyi Amatőr Kupa-döntőt Kelemen.
“Az első félidőben jobban játszottunk és megérdemelten szereztük meg a vezetést, de talán egy kicsit megijedtünk a nagy lehetőségtől, ezért a szünet után megtorpantunk. Ki kell emelnem, hogy a csatáraink nagyon jól játszottak, ügyesen tartották meg a labdákat, és sorra harcolták ki a faultokat, ami végül az emberelőnyünkhöz vezetett. Bár csak a hosszabbításban döntöttük el a meccset, úgy gondolom, megérdemelten nyertünk.”
Szeged első számú csapata
Bár a szegedi foci eminense a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, amely a feljutásért küzd az NBII-ben, a Szegedi VSE ügyvezetője szerint egy pillanatig sem merülhet fel kérdésként, hogy melyik a város első számú csapata.
“Ott több a pénz, nagyobbak a lehetőségek, de hát egy tízéves klubról beszélünk, miközben mi idén már a 103. születésnapunkat ünnepeljük, és ha a két klub futballpedigréjét nézzük, akkor is felénk billen a mérleg nyelve” - mondta büszkén Kelemen az SzVSE múltjáról felidézve, hogy a csapat négy szezont is játszott az első osztályban, és a Magyar Kupában is játszott elődöntőt.
“Ha a futballcsapatunk a megyei osztályban játszik is, a SzVSE nem kis klub. Öt szakosztályban négyszázötven sportolónk van, válogatott játékosokat és olimpikonokat neveltünk ki a magyar sportnak. Takaros saját létesítményünk van, ahol remélhetőleg jövőre már NBIII-as meccseken fogadhatjuk a szurkolóinkat, és a hosszú távú célunk az, hogy helyi kötődésű fiatalokból egy stabil harmadosztályú csapatot hozzunk létre” - mondta az ügyvezető, miután a legutóbbi bajnoki fordulóban ötpontosra növelte előnyét a Csongrád megyei tabellán az élen hasító szegedi expressz.
“Ambíciózus terveink vannak tehát, de most inkább annak van itt az ideje, hogy hátradőljünk, és élvezzük a pillanatot. Óriási sikert értünk el, és bár nem tudhatjuk, mit hoz a jövő, az Amatőr Kupa-győzelem olyan nekünk a játékosokkal, mint egy házasságban született gyermek: örökre összeköt minket.”