Hosszabbítás és 11-es párbaj is volt az első játéknapon

2021. augusztus 08.

Megkezdődött a MOL Magyar Kupa 2021/22-es kiírása, és az első körben máris volt néhány meglepetés. A legalacsonyabb osztályú (megye II-es) csapatok egy kivételével mind kiestek az első játéknapon, viszont több NBIII-as klub is elvérzett megyei ellenfelével szemben. Vasárnap folytatódik az első forduló. 

Hirdetés

Mint ismert, az első két fordulóban csak alacsonyabb osztályú, megyei bajnokságokban játszó, illetve NBIII-as csapatok szállnak versenybe. Óriásölőkről így nem igazán beszélhetünk, de így is akadt jó néhány csapat, amely egy osztállyal felette játszót tudott kiejteni. Ilyen volt a Szegedi VSE (megyei I.), amely az NBIII-as Füzesgyarmatot verte ki, illetve a hasonló bravúrt bemutató Kadarkút, Bátaszék és Nagyatád, illetve a megyei II. osztályú Ráckeve, amely az eggyel felette szereplő Kalocsát győzte le. 

Kiválasztott cikk: Megkezdődik a MOL Magyar Kupa 2021/22-es szezonja

Az első játéknapon összesen három mérkőzés dőlt el hosszabbításban - kettő a vendégek, egy a hazaiak javára -, és volt két büntetőpárbaj is. A fent említett Bátaszék 0-0-ra végzett az NBIII-as Érddel, büntetőkkel 7-6-ra nyert a megyei osztályú csapat, és hasonló volt a leosztás a Nagyatád-Dunaújváros összecsapáson, ahol 2-2-es rendes játékidő után 7-6-ra nyerte a 11-es párbajt a megyei osztályú csapat. 

Természetesen akadtak komoly vendégsikerek is, a Veszprém hetet lőtt Jánossomorján, a tavaly is nagyszerűen menetelő Tállya nyolcat vágott Gyöngyösön, a Cegléd pedig meg sem állt tízig Taksonyban. Az első játéknapon három megye II-es csapat lépett pályára, de csak a Ráckevének sikerült a bravúr, a Nagydobos és a Körmend viszont kikapott, igaz, a sorsolás egyikükkel sem volt kegyes, hiszen mindketten két osztállyal felettük szereplő ellenfelet kaptak. Az viszont már korábban biztos volt, hogy lesz megye II-es csapat a második fordulóban, hiszen a vasárnapi játéknapon egymással játszik a Mosonszentmiklós és a Perbál. 

Az első forduló első játéknapjának eredményei: 

MUN SE (megyei I.)–Csepel FC (megyei I.) 0–3
FC Hatvan (megyei I.)–Sajóbábonyi VSE (megyei I.) 2–1
Ráckeve VAFC (megyei II.)–Kalocsai FC (megyei I.) 1–0
Érsekvadkerti SE (megyei I.)–Karancslapujtő KSE (megyei I.) 3–4
Austria-J. Vásárosnamény (megyei I.)–Sényő-Carnifex FC (NB III) 0–7
Tüzépker-Derecskei LSE (megyei I.)–Gyöngyösi AK-Mátra-Beton (megyei I.) 1–4
Energia SC Gyöngyös (megyei I.)–Tállya KSE (NB III) 2–8
Debreceni EAC (NB III)–Tiszafüredi VSE (NB III) 3–1
Encs VSC (megyei I.)–Ibrány SE (megyei I.) 0–4
Eger SE (NB III)–Putnok FC (NB III) 1–2
Nagydobosi LSE (megyei II.)–Tarpa SC (megyei I.) 2–5
Csenger FC (megyei I.)–Kolorcity Kazincbarcika SC (NB III) 0–2
Vác FC (NB III)–Termálfürdő FC Tiszaújváros (NB III) 3–0
Cigánd SE (megyei I.)–Hidasnémeti VSC Polgári (NB III) 1–2
Szegedi VSE (megyei I.)–Füzesgyarmati SK (NB III) 3–2
Körösladányi MSK (megyei I.)–FC Dabas (NB III) 1–5
Jamina SE Békéscsaba (megyei I.)–Gyulai Termál FC (megyei I.) 1–6
Kiskőrösi LC (megyei I.)–Dabas-Gyón FC (NB III)
Fővárosi Vízművek SK (megyei I.)–Szabadszállási SE (megyei I.) 2–3
Tiszasziget SE (megyei I.)–BVSC-Zugló (NB III) 1–2
Ikarus BSE (megyei I.)–Hódmezővásárhelyi FC (NB III) 0–4
Algyő SK (megyei I.)–UFC Gyömrő (megyei I.) 1–4
Taksony SE (megyei I.)–Ceglédi VSE (NB III) 2–10
Monor (NB III)–Rákosmente FC (NB III) 1–0 – hosszabbítás után
Törökszentmiklósi FC (NB III)–BKV Előre (NB III) 2–0
Zsámbéki SK (megyei I.)–Lipót Pékség SE (megyei I.) 3–1
Tutitextil Körmend VSE (megyei II.)–Credobus Mosonmagyaróvár (NB III) 1–3
Jánossomorjai SE (megyei I.)–VLS Veszprém (NB III) 1–7
Technoroll Teskánd KSE (megyei I.)–Sárvár FC (megyei I.) 3–1
Abda SC-VVFK BAU (megyei I.)–Tihanyi FC (megyei I.) 3–6 – h. u.
FC Esztergom (megyei I.)–Zalaszentgróti VFC (megyei I.) 0–7
Haladás VSE-Zanati SE (megyei I.)–Sza-Bi Qualit Ménfőcsanak (megyei I.) 1–4
Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő (NB III)–Kaposvári Rákóczi FC (NB III) 0–1 – h. u.
Sárosd NKSC (megyei I.)–Sport36 Komlói Bányász (megyei I.) 1–0
Semjénháza SE (megyei I.)–Balatoni Vasas SE (megyei I.) 1–0
Kadarkút VSK (megyei I.)–HR-Rent Kozármisleny (NB III) 3–2
Bátaszék SE (megyei I.)–Érdi VSE (NB III) 0–0 – 11-esekkel 7–6
Nagyatádi FC (megyei I.)–Dunaújváros (NB III) 2–2 – 11-esekkel 4–3
VSK Tököl (megyei I.)–Szepetnek SE (megyei I.) 2–1
Szekszárdi UFC (NB III)–Bicskei TC (NB III) 1–3

(Címlapkép: Boon.hu/Vajda János, ÉM-Archívum)

Hirdetés