Két NBI-es is párharc jön a 4. fordulóban

2021. szeptember 19.

A MOL Magyar Kupa harmadik fordulójának vasárnapi zárómérkőzése után egyből lebonyolították a negyedik forduló sorsolását. Az M4 Sporton élőben közvetített eseményen két első osztályú párharcot is kisorsoltak. 

Hirdetés

A Magyar Kupa negyedik fordulójának esti sorsolásán két élvonalbeli párharc is kialakult, a Zalaegerszeg a Budapest Honvédot, míg a bajnoki listavezető Kisvárda az MTK-t fogadja majd. A címvédő Újpest a másodosztályú Budafok vendége lesz, a bajnok Ferencváros pedig a megyei első osztályban szereplő Tökölé. A Fradi eddig nem panaszkodhat a sorsolására, hiszen két megye I-es csapat ellen tudja le a 3. és 4. fordulót, a MOL Fehérvár pedig újra harmadosztályú csapattal találkozik.

A negyedik fordulóba jutott másik megyei osztályú csapat, a Szegedi VSC esélyt kapott, hogy tovább írja elképesztő történetét, hiszen újra NBIII-as csapatot kaptak, és az 1. és 2. fordulóban is harmadosztályú csapatot ejtettek ki.

Kiválasztott cikk: Tragédiák sem állítják meg a szegedi expresszt

Az már biztos, hogy a 16 között is találkozunk majd harmadosztályú csapattal, hiszen Nagykanizsa-Tatabánya összecsapást is rendeznek a negyedik fordulóban. Az NBI-es párharcokon kívül kiegyenlítettnek ígérkezik a Csákvár-Pécs, illetve az ESMTK-Békéscsaba párharc is. A negyedik fordulót október 27-én bonyolítják le.

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójának párosításai:

Szombathelyi Haladás (II.)-Gyirmót FC Győr
Jászberény (III.)-Vasas FC (II.)
Budafoki MTE (II.)-Újpest FC
ESMTK (III.)-Békéscsaba 1912 Előre (II.)
Kisvárda Master Good-MTK Budapest
FC Nagykanizsa (III.)-Tatabánya SC (III.)
BVSC-Zugló (III.)-MOL Fehérvár FC
Debreceni VSC-Kecskeméti TE Hufbau (II.)
Szeged-Csanád Grosics Akadémia (II.)-Mezőkövesd Zsóry FC
WKW ETO FC Győr (II.)-Puskás Akadémia
III. Kerületi TVE (II.)-Paksi FC
Aqvital FC Csákvár (II.)-Pécsi MFC (II.)
Szegedi VSE (megyei I.)-Ceglédi VSE (III.)
ZTE FC-Budapest Honvéd
Kolorcity Kazincbarcika (III.)-Diósgyőri VTK (II)
VSK Tököl (megyei I.)-Ferencváros

A harmadik forduló első játéknapja: 

Kiválasztott cikk: Két NBIII-as bravúrt is hozott a MK 3. fordulója

A harmadik forduló második játéknapja: 

Kiválasztott cikk: Nem hibáztak a nagyok a MK 3. fordulójában

Címlapkép: VAOL.hu/Unger Tamás

Hirdetés