Tolna: Kis megye, nagy csata a főtábláért

2021. augusztus 14.

Tolna kicsi megye, csak két csapatot ad a MOL Magyar Kupa főtáblájára, ráadásul az erőviszonyokba belenyúlt, hogy a megyei bajnok az NBIII-as (később sikerrel megvívott) osztályozóra készült. Végül a Bonyhád és a Bátaszék verekedte magát a főtáblára. 

Hirdetés

Tolna a második legalacsonyabb lélekszámú megye Magyarországon (népsűrűségben is a második legkisebb), így nem csoda, hogy futballcsapatból sincs sok. A megyei MLSZ igazgatóság negyvennyolc csapatot versenyeztet három osztályban, a megye I-ben mindössze tíz csapat szerepel.

“Ahogy a többi megyében, úgy nálunk is komoly gondokat okozott a pandémia, illetve a rengeteg elmaradt meccs. Az ajánlásnak megfelelően úgy terveztük, hogy a megye I-es csapatoknak kötelezővé tesszük az indulást, de végül a 10-es létszámhoz is kellett egy megye II-es csapat” - mondta az MLSZ megyei igazgatója, Krausz Márton.

Tolnában így végül tíz csapat állt rajthoz a MOL Magyar Kupa országos főtáblájának selejtezőjében, egy megye I-es csapat visszalépett, így egy másodosztályú csapat is ott volt a mezőnyben.

Az NBIII-as osztályozó is bekevert

“Tolna megye két csapatot ad a főtáblára, így nem volt néhez dolgunk a lebonyolítással, hiszen csak a döntő két résztvevője jutott az országos kupasorozatba. Hogy a tíz csapatból megkapjuk a negyeddöntős mezőnyt, az előző bajnoki szezon három utolsó csapata, valamint az egyetlen megye II-es csapat számára rendeztünk egy első kört, így alakultak ki a tíz csapatból a negyeddöntők” - mondta Krausz.

A megyei I. osztályt megnyerő Gerjen csak az elődöntőig jutott, ám ennek elsősorban az volt az oka, hogy a megyei kupameccsek idején a csapat az NBIII-as playoffra is készült. Ezt az akadályt végül sikerrel vette a Gerjen (a Heves megyei bajnok Lőrinci VSC-t győzte le), ám a kupa elődöntőjében tartalékos csapattal kikapott a Bátaszéktől.

A másik elődöntőben a Bonyhád Völgység LC idegenben 2-0-ra legyőzte a Tamásit, ezzel bejutott a fináléba, amit a Tolna VFC sporttelepén rendeztek meg. A megyei bajnokságban második helyen záró Bonyhád a döntőben 2-0-ra győzte le a tabella negyedik helyén végző Bátaszéket, de mindkét csapat ott lesz az augusztus 7-én kezdődő főtáblán. 

Megyei sorozatunk korábbi részei

Baranya
Bács-Kiskun
Budapest
Győr-Moson-Sopron
Hajdú-Bihar
Komárom-Esztergom
Nógrád
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Vas
Veszprém
Zala

(Fejléckép: TEOL.hu/Mártonfai Dénes)

Hirdetés