Baranyában a covid nyerte a kupaselejtezőt

2021. július 14.

Baranya megyében nem hirdettek kupagyőztest, sőt az áldatlan körülmények miatt már annak is örültek a megyei MLSZ igazgatóságán, hogy a megye által a MOL Magyar Kupa főtáblájára adott négy csapat kilétét el tudták dönteni.  

Hirdetés

Baranya megyében a Covid19 játszotta a főszerepet az idei kupaszezonban. A csapatok óriási gondokkal néztek szembe, rengeteg volt az elmaradt mérkőzés,így már télen lehetett sejteni, hogy nem lesz zökkenőmentes a MOL Magyar Kupa selejtezőinek lebonyolítása.

“Már januárban elkezdtük a megyei bajnokságokat, mert az őszi szezonban összesen negyven megye I-es mérkőzésünk maradt el a pandémia miatt” - mondta a molkupa.hu-nak Bogyay Zoltán, az MLSZ Baranya megyei igazgatója. “Már ekkor sejtettük, hogy nem lesz tolongás a részvételért, de végül tíz csapat benevezett a sorozatra.”

A lényeget lejátszották

Baranya megye négy csapatot ad a MOL Magyar Kupa főtáblájára, ezért már maga a lebonyolítás sem volt könnyű a tízcsapatos mezőnyben, ráadásul a csapatokat sújtó gondok nem lettek enyhébbek, így a végjáték meglehetősen furcsára sikeredett Dél-Magyarországon.

“Természetesen senkinek nem tettük kötelezővé az indulást, annak is örültünk, hogy egyáltalán tíz csapattal meg tudtuk rendezni a megyei selejtezőt. Mivel időszűkében is voltunk, és a megyei osztályban játszó csapatoknál nem könnyű a pótlásokat megszervezni, leginkább arra koncentráltunk, hogy a négy főtáblára jutó csapat meglegyen” - magyarázta Bogyay Zoltán.

Az első fordulóban csak két párharcot rendeztek, hogy a negyeddöntők mezőnye összeálljon, és a legjobb négybe kerülésért le is játszották a mérkőzéseket, de amint kialakult az elődöntők párosítása, a csapatok között akadt, amelyik jelezte, hogy nem tudja vállalni a helyosztókat. “Volt olyan csapat, a Pécsvárad SE, amelynek őszről tíz elmaradt meccse volt, így a tavaszi szezonban a kupamérkőzések mellett összesen huszonnégy bajnokit kellett lejátszania” - mondta Bogyay az elmaradt meccsekről.

A legjobb négy közé végül a Villány TC (Szabadszentkirály 1-7), a Pécsvárad SE (Bólyi SE 3-1), a PVSK (Boda ÖSE 0-3) és a Komlói Bányász (Hímesháza 0-9) jutott, ezzel ki is alakult a MOL Magyar Kupa főtáblájának baranyai kontingense. Az elődöntőkben a Villány a Pécsváradot (3-0), a Komló a PVSK-t (1-1, büntetőkkel 4-2) győzte le, ám a fináléra már nem került sor, mert a csapatok nem vállalták a részvételt.

Megyei sorozatunk korábbi részei

Budapest
Győr-Moson-Sopron
Hajdú-Bihar
Komárom-Esztergom
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Vas
Veszprém

(Címlapkép: Bama.hu - L.P.)

Hirdetés