Tovább hasít Fortuna idei kedvenc csapata

2021. november 24.

A maga módján komoly bravúr, hogy az NBIII-as Ceglédi VSE úgy jutott el az ötödik fordulóig, hogy még nem találkozott magasabb osztályban játszó csapattal, sőt a nyolcaddöntőben is harmadosztályú ellenfele lesz Ványi Zsolt csapatának. A ceglédi szakemberrel a Kazincbarcika elleni csörtéről, a csapat átalakulásáról, edzőváltásról és a helyi kötődésű fiatalok fontosságáról beszélgettünk. 

Hirdetés

Ványi Zsolt a ceglédi labdarúgás emblematikus alakja, játékosként, szakvezetőként és edzőként több időszakban is dolgozott a klub mellett. Szeptember vége óta újra vezetőedző, Mink Olivér távozása után az első mérkőzése a kispadon pont egy kupameccs volt, a Cegléd a Kaposvárt ejtette ki a sorozatból meggyőző fölénnyel (3-0).

Kiválasztott cikk: Meghoztuk a 4. forduló góljait - II. rész

“Számunkra óriási eredmény, hogy a legjobb tizenhat közé jutottunk, és bár nem tagadhatjuk, hogy a szerencse mellettünk állt a sorsolásoknál, ez nem kisebbíti az érdemeinket” - mondta Ványi a molkupa.hu-nak.

A legjobb nyolc sem elérhetetlen

A ceglédiek valóban nem panaszkodhatnak, hiszen már öt fordulón vannak túl úgy, hogy nem találkoztak magasabb osztályú ellenféllel. A negyedik fordulóban pont az egyik legnagyobb óriásölőt, a Szegedi VSE-t kapták, és nagy csatában kiejtették a korábban két harmadosztályú klubot is kiverő szegedieket.

“Ott volt a játékosok fejében, hogy a szegediek nem véletlenül jutottak el a legjobb 32-ig, és a várakozásoknak megfelelően nehéz meccset játszottunk velük. Hozzá kell tennem, hogy bár a kiállításnak megvolt a szerepe a továbbjutásunkban, teljes létszám mellett is mi irányítottuk a játékot, és úgy gondolom, megérdemelten jutottunk tovább.”

A ceglédiek szövetsége Fortunával továbbra is érvényes, mert az ötödik forduló sorsolásán is fogta a csapat kezét az istennő: a szintén harmadosztályú Kazincbarcikával találkozik a Ceglédi VSE.

Ványi Zsolt instruál 

Kredit: Ceglédi VSE

“A Kazincbarcikára nyugodtan tekinthetünk másodosztályú csapatként, és nemcsak azért, mert magabiztosan vezeti az NBIII-as csoportját, hanem azért is, mert a klub játékosállománya is kiemelkedik a harmadik vonalból. A két klub között van kapcsolat, hiszen a barcikaiak játékosa Laczkó Milán több évig nálunk szerepelt, ahogy Bartos Julián is egy rövid időt Cegléden töltött el. A csapat edzője, Varga Attila is irányította korábban csapatunkat.”

Helyi kötődésű fiatalokban bíznak

Ha ránézünk a MOL Magyar Kupa góllövőlistája élmezőnyére, azok között a játékosok között, akiknek még van esélyünk növelni góljaik számát, két ceglédit is találunk. Az egyaránt ötgólos Hamar Ádám és Kelemen László Dávid mindketten kötődnek a városhoz.

“Hamar Ádi rutinos, sok klubot megjárt játékos, Kelemen pedig abonyi, és a Vasas érintésével került hozzánk. 2003-as születésű játékos, de már stabil kezdő nálunk, ez mutatja a klubfilozófiánkat is. Próbálunk helyi, vagy környékbeli fiatokra építeni, ami nem könnyű feladat, és hát a behatárolt lehetőségek miatt ez részben kényszer is."

“De minden sikert sokra tartunk, például Kovács Kolos személyében adunk 2005-ös születésű játékost az U17-es válogatottba, aki egyébként talán a MOL Magyar Kupa sorozat eddigi leggyorsabb gólját szerezte a Taksony ellen. Rajta kívül is számtalan olyan fiatal játékosunk van, akikre egyre nagyobb szerepet bízunk akár a bajnokságban, akár a kupasorozatban. Nálunk persze mást jelent a rotáció, hiszen nem vagyunk olyan sokan, hogy egyik meccsről a másikra ki lehessen cserélni a teljes kezdőcsapatot, de próbálunk mindenkinek a lehető legtöbb játékpercet biztosítani” - magyarázta Ványi.

Döcögős az idei szezon

A ceglédiek a nagyszerű kupaszereplés ellenére nem elégedettek az idei szezonnal (ezt bizonyítja a szeptemberi edzőváltás is), hiszen a csapat a harmadosztály középső csoportjában nem úgy áll, ahogy elképzelték. Ványi elmondta, rendkívül kiegyenlített a bajnokság derékhada, egy-egy győzelemmel több helyet is lehet ugrani.

Van hova javulnia a Ceglédnek 

Kredit: Ceglédi VSE

“Októberben úgy nézett ki, összekaptuk magunkat, de a legutóbbi fordulókban volt néhány hazai meccs, amiből elég rosszul jöttünk ki. Nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy terveztük, rendezni kell a sorokat, mert már csak két forduló van hátra az őszi szezonból, és szeretnénk ennél előkelőbb helyen telelni” - mondta a szakember a 15. helyen álló csapatról.  

“Februárban a kupameccs már egészen más tészta lesz. Tudjuk, hogy komoly bravúr kellene a nagyszerű Kazincbarcika kiejtéséhez, de úgy készülünk, hogy megizzasztjuk őket. A Ceglédnek amúgy sem megy rosszul a kupában, 2017-ben Nagy Misi irányításával ugyanígy bejutottunk a legjobb tizenhat közé, sőt az én irányításom alatt is összejött egyszer ez a bravúr. 2003-ban a Vasassal találkoztunk a nyolcaddöntőben, és óriási csatában, egy 120. percben kapott góllal estünk ki. Mondanom sem kell, a vendégek gólját a ceglédi illetőségű Keresztúri András rúgta” - mondta mosolyogva Ványi. 

(Címlapkép: mtkbudapest.hu/Rácz Ádám)

Hirdetés