Nincs könnyű helyzetben a Békéscsaba az NBII-ben, de Nagy Sándor csapatkapitány szerint nem a játékkal van a baj, hanem valami apróság hiányzik, hogy végre nyerni tudjon a csapat. A MOL Magyar Kupában jól megy a viharsarkiaknak, és az 5. fordulóban is jó eséllyel futnak neki a párharcuknak, és Nagy abban bízik, ha összejön az erőt adó győzelem, megindulnak a lilák.
A Békéscsaba rendkívül gazdag kupamúlttal rendelkező csapat. Túl azon, hogy a viharsarki klub tagja a tizennyolc csapatból álló elitklubnak, ahol a kupagyőzteseket jegyzik (az 1988-as szolnoki fináléban Békéscsabai Előre Spartacus néven győzte le a Honvédot 3-2-re), további komoly eredményeket találunk a klub aranykönyvében. És nem is kell túl messzire visszamenni az időben.
“Amikor 2019-ben kiejtettük a Ferencvárost, olyan volt a hangulat az öltözőben, mintha a kupadöntőt nyertük volna meg” - idézte fel büszkén a két évvel ezelőtti bravúrt a Békéscsaba csapatkapitánya, Nagy Sándor. “Azt gondolom, most is egy ilyen bravúrra lenne szüksége a csapatnak, hogy végre elkezdjen nyerni, mert sokkal több van bennünk, mint amit az eredmények mutatnak.”
Az ESMTK az egész szezon tükre volt
A Békéscsaba nem kezdte jól a bajnokságot, a rendkívül erős Merkantil Bank Ligában gyakorlatilag az első fordulóktól kezdve a kiesés ellen küzd, és jelenleg is kiesőhelyen áll. A MOL Magyar Kupa negyedik fordulója már felfele ívelő formában találta a csapatot, de az ESMTK elleni mérkőzés Nagy szerint az egész szezonjuk tükre volt.
“Az első félidőben kiválóan játszottunk, uraltuk a meccset, és magabiztosan vezettünk. A második félidőben aztán úgy jöttek ki a pályára az erzsébetiek, hogy mindent egy lapra feltéve támadni kezdtek, mi pedig kizökkentünk, és amikor 3-2-re szépítettek a hazaiak, teljesen elveszítettük a fonalat. Nem tagadom, tűzforró volt a meccs vége. Végül egy szabdarúgással lezártuk a meccset, de a szünetben senki nem számított rá, hogy a második félidőben még izgulnunk kell.”
“Ez történik velünk egész évben. Jól játszunk, sokszor uraljuk a mérkőzéseket, de valami apróság hiányzik, hol a védelem alszik be, hol a támadók nem tudják két méterről a kapuba lőni a labdát, és így sorra elúsznak a győzelmi reményeink. Pedig nagyon kellenének a győzelmek, a döntetlenekkel nem megyünk sokra, mert hiába néz ki jól, hogy négy meccse nem kaptunk ki a bajnokságban, még mindig kiesőhelyen állunk” - mondta a négy döntetlen után a viharsarkiak csapatkapitánya.
Az ilyen pillanatokból kellene több
“Közben túlestünk egy edzőváltáson is, és bár [Schindler] Szabi gatyába rázta a csapatot, és most már fizikailag jól bírjuk a meccseket, nagyon hiányoznak a győzelmek. Egyszerűen nem fér bele, hogy ne nyerjük meg azokat a meccseket, ahol közel állunk a győzelemhez.”
Lehet ebből még egy jó szezon
A csapatkapitány a problémák ellenére optimista, mert érzi, hogy sokkal több van a csapatban, mint ami kijön belőle. “Egy győzelem nagyon sokat jelentene, nemcsak a tabellán, hanem az öltözőben is. El kell hinnünk, hogy képesek vagyunk nyerni, és ha sikerül, az önbizalmunk is helyrebillen. Öt forduló van hátra a bajnokságból idén, és ha sikerülne elmozdulnunk a holtpontról, magabiztosabban vághatnánk neki a 2022-es évnek.”
“A Békéscsaba ereje mindig is a csapategységben volt. Nálunk nincsenek kiemelkedő klasszisok, aminek az a haszna, hogy a teljesítményünk nem egy-egy játékos napi formájától függ. Az agresszív, fegyelmezett játéknak kell érvényesülnie, és ha egységesek vagyunk, az eredmények jönni fognak.”
Lehet ez még egy kimondottan erős szezon is Békéscsabán
“Messze van még a MOL Magyar Kupa következő fordulója, de például ha a Gyirmótot sikerülne kiejtenünk, az egy olyan bravúr lehetne, ami sokat segítene a fent említett egység létrejöttében. Szerintem nagyon jó a kupasorozat lebonyolítása, mert egy meccsen tényleg bármi megtörténhet. Ezt kellene meglovagolnunk, mert én továbbra is hiszem, hogy lehet ebből még jó szezon a Békéscsaba számára.”