Az NBII utolsó helyén álló Tiszakécske otthonában kezdte meg szereplését a címvédő Újpest.
A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában ugrott a kiemelt státusz, össze is került négy NBI-es csapat.
A Kecskemét 10-et, a Fradi támadója egymaga 6-ot vágott, kevés híja volt egy megyei bravúrnak.
Lesz két megyei osztályú, és legalább három harmadosztályú csapat is a legjobb 32 között.
Bizakodva várják a 3. forduló legnagyobb rangadóját a remekül rajtoló Nyíregyházánál.
Heti magazinműsorunk első adásában Szalay Edit házigazda a legkisebbeket látogatta meg.
Megnéztük, milyen formában lépnek be a MOL Magyar Kupába az I. és II. osztályú klubok.
Két megyei párharcot is rendeznek a MOL Magyar Kupa főtáblájának 3. fordulójában.
A 2. forduló tíz meccséből mindössze egyen tudott nyerni a hazai csapat a főtáblán.
A Szegedi VSE megye I-es csapatként tudott kiejteni egy NBIII-as ellenfelet a 2. fordulóban.
Két Veszprém megyei összecsapással indult el a MOL Magyar Kupa második fordulója.
A MOL Magyar Kupa első fordulójában megtámadták a játékvezetőket Kiskőrösön.
Ebben a körben még nem lesznek érdekeltek a legmagasabb osztályokban játszó csapatok.
A Bányász által felállított 11-es gólrekordot nem lesz könnyű megdönteni a következő fordulókban.
Több megyei csapat is ejtett ki NBIII-as klubokat a MOL Magyar Kupa első fordulójában.
A 160 csapatból 128 alacsonyabb osztályú klub kezdi meg a szereplését az országos főtáblán.
A harmadik fordulóban bekapcsolódó NBI-esek játszhatnak egymással - tudtuk meg a sorsoláson.
Az első forduló párosításait már ismerjük, egy kicsit változik a lebonyolítás tavalyhoz képest.
Sipos Jenő kommunikációs igazgatóval beszélgettünk az új lebonyolítású sorozatról.
Bogár Gergő szerint ha lett volna VAR a kupadöntőn, ugyanezek az ítéletek születnek.
Beridze, Prosser és Baturina: három hatgólos játékos, de hogy hirdetünk győztest közülük?
A MOL Magyar Kupa 2020/21-es kiírásának statisztikái között szemezgettünk.
Michael Oenning az újpesti csodáról, a döntőről és a szünetben tartott beszédről mesélt.
A MOL Magyar Kupa 2021-es győztese alaposan megünnepelte a kupagyőzelmet.
A győztes gólt szerző védő sem fontosabb, sem szebb gólt nem lőtt eddigi pályafutása során.
Az újpesti edzőnek először nem hitték el a játékosai, hogy képesek megnyerni a Magyar Kupát.
A fehérváriak aktívabban kezdtek, de az Újpest elszántságát végül siker koronázta.
Nikolics Nemanjával és Simon Krisztiánnal beszélgettünk a MOL Magyar Kupa-döntő előtt.
Nézők előtt csap össze a MOL Magyar Kupa döntőjében az Újpest és a MOL Fehérvár.
A MOL Fehérvár edzője szerint egy kupadöntőnek csak a kezdő sípszóig van esélyese.