A két cséká elmondta, kit venne ki az ellenfélből

2021. május 03.

A MOL Magyar Kupa döntője előtt az Újpest FC, illetve a MOL Fehérvár csapatkapitányaival beszélgettünk, szóba került a két csapat nehéz szezonja, a kemény út a MOL Magyar Kupa döntőjéig, a két csapat bajnoki meccsei, és azt is megkérdeztük Simon Krisztiántól és Nikolics Nemanjától, hogy ha tehetnék, kit vennének ki az ellenfélből a döntő előtt. 

Hirdetés

Simon Krisztián és Nikolics Nemanja az év meccsére készülnek. Az Újpest és a Vidi csapatkapitánya is tudja, hogy a hétfői MOL Magyar Kupa-döntő nemcsak önmagában rendkívül fontos, hanem azért is, mert csapatuk számára a kupasorozat lehet a megmentő a csalódást keltő bajnoki szezon után. Míg a MOL Fehérvár bajnoki reményekkel vágott neki az idénynek, addig az Újpestnél a dobogóban bíztak, és egy fordulóval a szezon zárása előtt már kijelenthető, hogy mindkét csapat meglehetősen messze volt a kitűzött céloktól.

“Lehet még ebből a szezonból sikersztori is!” - mondta a molkupa.hu-nak Simon Krisztián, az Újpest csapatkapitánya. “Nincs más dolgunk, mint megnyerni a kupadöntőt, hiszen így nemcsak trófeával zárnánk az idényt, de kijutnánk Európába is. Sajnos a bajnokság nem úgy sikerült, ahogy terveztük, hiszen a dobogót tűztük ki célul, de ha sikerülne megnyerni a MOL Magyar Kupa döntőjét, azzal vélhetően a szurkolókat is kárpótolni tudnánk egy kicsit.”

Simon Krisztián: Őt akarom!

Kredit: MLSZ

Hasonlóan áll a kupadöntőhoz a magyar válogatott Nikolics Nemanja is, aki nem tagadja, hogy többet várt ettől a szezontól, de boldog lesz, ha végre sikerül a vitrinjébe tenni a Magyar Kupa trófeát. “Hosszú és nagyon nehéz szezon van mögöttünk, aminek voltak ugyan szép pillanatai, de összességében nem lehetünk elégedettek a teljesítményünkkel. Sok melót tettünk az idénybe, és a legfontosabb célunk, egy trófea megszerzése itt van az orrunk előtt. Kötelességünk mindent beleadni, hogy egy ilyen szép sikerrel zárjuk az évet” - szögezte le a Vidi csatára.

Kupamenők keserű emlékei

A két nagyszerű támadónak van hiányérzete a Magyar Kupát illetően, Nikolics például oldalunk indulásakor adott egy interjút, amiben kijelentette, kifejezetten idegesíti, hogy ez a trófea még hiányzik a vitrinjéből. A vajdasági születésű csatárnál jobb helyzetben van Simon, aki kétszeres kupagyőztesnek mondhatja magát, bár a legutóbbi győzelem keserédesre sikeredett.

“Bár borzasztó boldog voltam, amikor 2018-ban megnyertük a Magyar Kupát, sajnos a döntő előtt három hónappal súlyos térdsérülést szenvedtem, így csak a lelátóról nézhettem, ahogy a társaim ünnepelnek” - mondta szomorkásan Simon. “De ha az a kérdés, hogy melyik a kedvenc kupadöntőm, akkor azért a 2014-es mondom, mert ott végig a pályán voltam” - idézte fel a Diósgyőr ellen 11-esekkel megnyert finálét az újpesti cséká.

Nikolics Nemanja hétfőn újra megcsókolná a trófeát 

Kredit: MLSZ

Nikolicsnak nemcsak döntős szereplés, de gól is szerepel a neve mellett a Magyar Kupában, de hiába talált be a Kecskemét kapujába a 2011-es fináléban, a Vidi 3-2-re kikapott. A válogatott csatár 2015-ben is döntőt játszhatott a sorozatban, de a Fradi elleni finálé még kevésbé kellemes emlék, hiszen 4-0-ra nyertek a zöld-fehérek.

“Tavaly is úgy vágtunk neki a szezonnak, hogy kell a Magyar Kupa is. Számunkra mindig az a cél, hogy trófeákat szerezzünk, ám sajnos tavaly az elődöntőben kiestünk a Mezőkövesd ellen, ami nagyon bosszantott. Bevallom, kifejezetten hergel, hogy még nem vallhatom magam kupagyőztesnek, és mindent bele fogok adni, hogy idén összejöjjön a győzelem.”

Nehéz út a fináléba

A két csapat viszontagságos úton jutott el a fináléba, mindkettőnek komoly bravúrokat kellett bemutatnia a döntőbe kerüléshez. Előállt az az érdekes helyzet, hogy az elődöntőben a MOL Fehérvár és az Újpest is a sorsolás kegyeltjeivel találkozott, hiszen a Kisvárda és az MTK is a döntőbe jutásért játszott először NBI-es (keretű) csapattal.

Végre nézők is lehetnek a mérkőzésen! 

Kredit: MLSZ

“Nem a szerencse segített minket a kupadöntőbe, az biztos” - mondta nevetve Simon. “Idegenben ejtettük ki a Puskás Akadémiát és a Kisvárdát is, pedig mindkét csapat sokkal jobban állt nálunk a bajnokságban, a Mezőkövesdet pedig büntetőkkel vertük ki, úgyhogy a dráma is megvolt. Ahogy a Vidi, úgy mi is rendkívül nehéz úton jutottunk be a döntőbe.”

“A mi sorsolásunk volt a legnehezebb” 

- szögezte le Nikolics. “Három NBI-es ellenfelünk volt, és én ide veszem a Vasast is, mert hiába szerepel az NBII-ben, a kerete alapján első osztályú csapat. Ráadásul csak a Budofokot fogadtuk hazai pályán, a többi mérkőzésünket mind idegenben játszottuk le, igaz, utólag azt mondom, a csapatnak nagyon jót tett a Ferencváros, illetve az MTK otthonában bemutatott bravúr.”

Mit jelent a bajnokikon látott Vidi-fölény?

A MOL Magyar Kupa döntője előtti előjelek egyértelműen a fehérváriak győzelmét vetítik előre. Idén háromszor is találkozott a két csapat a bajnokságban, és a Vidi nemcsak megnyerte mindhármat, de rendkívül magabiztos, 14-1-es gólkülönbséggel hozta le a meccseket. A két csapatkapitány azonban a kérdést sem hagyta befejezni, azonnal rávágták, hogy ennek a világon semmi szerepe nem lesz a hétfői fináléban.

Kiválasztott cikk: Jöhet a befutó: 480-an indultak, ketten maradtak

“Nem lehet összehasonlítani a két meccset, más tét, más hangulat, ráadásul ha minden igaz, nézők is lehetnek majd a lelátón, ami szerintem nekünk fog segíteni” - mondta Simon.

“Csak annyit jelentenek a bajnoki meccsek, hogy tudjuk, képesek vagyunk dominálni az Újpest ellen. Nagy előnyt adnánk az ellenfélnek, ha azzal a tudattal lépnénk pályára, hogy mi vagyunk a jobb csapat, és elég a cipőket kiküldeni a pályára. Egy döntő mindig apróságokon múlik, egy-egy jó, vagy rossz megoldás eldöntheti az egész mérkőzést, és itt már nincs javítási lehetőség” - erősített rá Nikolics.

Amellett azért nem lehet elmenni szó nélkül, hogy az Újpest az egyik kedvenc ellenfele a MOL Fehérvárnak. Amikor a Vidinél nehéz időszakok jártak a bajnokságban, az Újpestet akkor is alaposan elverték, gyakorlatilag egyik mérkőzésen sem volt meccsben a lila-fehér csapat.

A bajnoki eredmények már nem számítanak

Kredit: MOL Fehérvár FC

“Az, hogy három csúnya vereségről beszélünk, csak még motiváltabbá tesz minket a kupadöntőben. Egyébként pedig 2018-ban már hasonló volt a bajnoki lebonyolítási rendszer, mint idén, így a Puskás Akadémiával is háromszor játszottunk. Mindhárom meccsünket a felcsútiak nyerték, a Magyar Kupa döntőjéből mégis mi kerültünk ki győztesen” - mondta határozottan Simon, aki történelmi párhuzamként felhozta az 1982-es Újpest-Videoton döntőt is, ahol szintén bombafavoritnak tűntek a fehérváriak, mégis újpesti győzelem született.

“Nem szabad azzal foglalkoznunk, ami a bajnokságban történt, ahogy Szabics Imi is nyilatkozta, az esélyek a kezdő sípszóig számítanak bármit is. Mindkét csapaton komoly nyomás lesz, inkább az lesz a döntő, hogy ezt ki hogy viseli, nem az, hogy mi történt a két csapat bajnoki meccsein. Jó érzés a tudat, hogy minden meccsünkön több góllal nyertünk, de ha a kupadöntőt egy árva öngóllal nyerjük meg, ugyanolyan boldogok leszünk tőle, mintha gólfesztivált rendeztünk volna” - tette hozzá mosolyogva Nikolics.

Kit vennél ki a másik csapatból?

A játék kedvéért nekiszegeztük a két csapatkapitánynak a kérdést, hogy kit vennének ki az ellenfél csapatából. Simon és Nikolics azonnal kijelentették, hogy természetesen senkinek sem kívánnak sérülést, de a poén kedvéért belementek a játékba.

“Nikolics Nemanját venném ki” - mondta határozottan Simon. “A válogatott összetartásokon megismerhettem, és tudom, hogy milyen elszánt, jó szellemű, igazi vezértípus, és egy ilyen minden csapatból hiányozna. Azt hiszem, Nikó kiesése okozná a legnagyobb gondot a MOL Fehérvárnak.”

Nikó és Mitrovic nélkül milyen lenne a döntő? 

Kredit: MLSZ

“Azt gondolom, az Újpest játékának a motorja és az agya is Nikola Mitrovic, ezért őt mondom. Kiválóan lát a pályán, jól passzol, szinte minden újpesti támadás rajta fut keresztül. Két éven át voltunk csapattársak a Vidiben annak idején, nagyon kedvelem a játékát” - zárta a gondolatait Nikolics.

A MOL Magyar Kupa döntőjét május 4-én, hétfőn rendezik a budapesti Puskás Arénában, a 20h-kor kezdődő finálét az M4 Sport élőben közvetíti. A mérkőzést szurkolók előtt játsszák, a jegyvásárlás menetéről itt olvashatsz bővebben. 

Kiválasztott cikk: Hivatalos: nézők előtt rendezik a MK-döntőt

(Címlapkép: MOL Fehérvár FC)

Hirdetés