A MOL Kupa Tv-n látható a legjobb 16 közé jutásért játszott meccsek összes gólja.
Klausz László szerint a Puskás Akadémia elleni kupasiker rengeteg pozitívumot hozott az ETO-nak.
Myrto Uzuni még csak két meccset játszott a MK főtábláján, de már veri a tavalyi gólkirályokat.
Nagy-Jáger Dávid eleve úgy volt vele, hogy felszabadultan akart játszani a Fradi ellen.
A MOL Fehérvár és a Paks is alaposan megszórta alacsonyabb osztályú ellenfelét.
A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában akadt néhány komoly meglepetés, most megmutatjuk őket.
Három harmadosztályú csapat is beverekedte magát a legjobb 16 közé a MOL Magyar Kupában.
A kiváló formát futó, NBIII-as Kazincbarcika legyőzte az NBII-ben szereplő Diósgyőrt.
A Debrecent, a Mezőkövesdet és a Puskás Akadémiát is alacsonyabb osztályú csapat verte ki.
Az előző körben kilencet rúgó Ferencváros simán nyert a megyei osztályú Tököl otthonában.
Tavaly a zalaiak ejtették ki a Honvédot, most a kispestiek számítanak esélyesebbnek.
Két NBI-es, egy-egy NBII-es és NBIII-as párharc mellett megyei csapatok is hajtanak a 16-ért.
A Puskás Akadémia a kupadöntőig és a bajnoki ezüstig már eljutott, idén az arany a cél.
Minden körben jól megszenvedett a továbbjutásért az erzsébeti csapat, de nem bánják, ha újra így lesz.
A MK 4. fordulója előtt bejártuk Tolnát-Baranyát, és nemcsak forgattunk, fotóztunk is.
Kemenes Szabolcs szerint a Paks és a Fradi a két legjobb formában lévő magyar csapat.
A Promontorban járt a MOL Kupa Tv stábja, ahol új edzővel készül az Újpestre a Budafok.
A másodosztályú lilák állítják, teher nélkül készülnek az NBI-es Debrecen elleni kupapárharcra.
A megyei osztályú kiscsapat egy évvel korábban bezsebeli a 100. szülinapi ajándékát, a Fradit.
A harmadosztály legtöbb gólját rúgó, és legkevesebbet kapó csapata megyei rangadóra készül.
A MOL Kupa Tv stábja a négyszeres kupagyőztes Vasasnál járt a 4. forduló előtt.
A Haladás vezeti az NBII mezőnyét, a gólt is alig kapó szombathelyiek a Gyirmótot fogadják.
A 2011-es kupagyőztesnél tisztelettel, de a bravúrban reménykedve várják a Lokit. Interjú.
Hét nap alatt összesen három játéknapon bonyolítja le a negyedik fordulót az MLSZ.
A MOL Kupa Tv stábja a Magyar Kupa harmadik fordulójában a Fradit kísérte el Hatvanba.
Négy olyan párharc is lesz, amire a bajnokságban már bemelegítettek a felek.
A nagy múltú Tatabánya egy bravúron már túl van, és a 4. fordulóban is esélyes a továbbjutásra.
Meglepetésben reménykedtek, végül simán nyert az Újpest. A helyszínen járt a MOL Kupa Tv stábja.
Bő fél évszázadot kellett várni rá, hogy egy Fradi-játékos hat gólt rúgjon egy meccsen.