Újonc kupagyőztes Pest megyében

2023. július 18.

Nem volt kérdés a Pest megyei kupadöntőben, a története második fináléját már trófeára váltó Gödöllő - ahogy néhány nappal korábban a bajnokságban is - könnyedén verte a Felsőpakonyt. A megye az egyik legnagyobb kontingenst, hat csapatot ad a MOL Magyar Kupa főtáblájára. 

Hirdetés

Football Factor Pest Megyei Kupa, döntő
Felsőpakonyi KSE–Gödöllői SK 0–4 (0–2)
Gólszerzők: Barabás 12., 82., Koziorowski 20., Mertse 90.

Felsőpakony: Sásdi - Hegyes, Rainer, Bálint, Oláh - Major, Gerhardt, Nagy Sz., Béres - Nagy T., Fazekas
Gödöllő: Tóth - Hevesi, Nagy B. Dolhai, Mertse - Koziorowski, Barabás, Balogh, Bartucz - Győrfi, Tóth-Ilkó

Pest megye - holtversenyben Győr-Moson-Sopronnal, Budapesttel és Szabolcs-Szatmár-Bereggel - a legnagyobb kontingenst delegálja a MOL Magyar Kupa főtáblájára, hiszen hat csapat jut el a kupasorozat országos szakaszáig a megyéből. Az elődöntőkkel egyidőben lejátszották a negyeddöntők veszteseinek részvételével a helyosztókat is, ahol a 2021-es Amatőr Kupa-győztes Fémalk Dunavarsány legyőzte a Dunakanyar-Szentendrét (2-2, 11-esekkel 3-5), a másik párban pedig a Pilis-Legenda Sport jutott a főtáblára az Aranyszarvas Masterplast ellenében (0-1). 

Természetesen az elődöntők mind a négy résztvevője ott lesz a főtáblán, a Felsőpakonytól hazai pályán vereséget szenvedő Perbál (1-1, büntetőkkel 3-4), illetve a Gödöllő ellen alulmaradó Dunaharaszti (1-4) is várhatta az első forduló sorsolását. A finálénak alaposan megadták a módját a megyei szövetségnél, hiszen helyszíni szakkommentárral közvetítették a meccseket, a díjátadók között pedig ott volt a MOL Magyar Kupa aktuális címvédőjének, a ZTE FC-nek a vezetőedzője, Boér Gábor is. 

Győri Zoltán vezetésével egyesületünk két szezon alatt a megyei első osztály mindhárom megszerezhető trófeáját...

Posted by Gödöllői Sport Klub- Gödöllői Bikák on Monday, May 22, 2023

A finálé nem hozott nagy izgalmakat, ám ez nem sok mindenkit lepett meg, hiszen a Felsőpakony és a Gödöllő négy nappal a döntő előtt a bajnokságban is összecsapott és azt a meccset is a gödöllőiek nyerték meg - hasonlóan magabiztosan. A kupadöntőben a Gödöllő az elején és a végén lőtte a góljait, az első húsz és az utolsó tíz perc összesen négy gólt hozott. Ez volt a csapat második megyei kupa-döntője, és az első győzelme. 

Pest megye csapatai a főtáblán: Felsőpakonyi KSE, Dunaharaszti MTK, Fémalk-Dunavarsány, Pilisi LK, Gödöllői SK, Perbál SC, 
Megyei sorozatunk eddigi részei: Bács-Kiskun, Baranya, BékésBudapestBorsod, Csongrád-Csanád, FejérGyőr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-SzolnokKomárom-EsztergomNógrád

Címlapkép: Sipos Hajnalka

Hirdetés