Tavaly a Bányász nyert a legnagyobb különbséggel és idén is bekezdett az első kupafordulóban.
Nem csak falusi amatőrcsapatok kezdik meg a MOL Magyar Kupa idei kiírását.
A Szolnok és a III. Kerület mellett négy egykori Amatőr Kupa-győztessel indul a kupaszezon.
160 csapat áll rajthoz, de csak 128-an kezdik meg a szereplést már az első fordulóban.
Korábban kezdődik a kupasorozat, de a döntő a szokott időben, május elején lesz.
A csapat nemcsak a megyei kupát nyerte meg, de a bajnokságot, sőt a playoffot is.
Nemcsak a kupasorozatban, de még a Fradiban sem a gólkirály volt a legfontosabb gólszerző.
A kupasorozat esszenciája a dráma, amiből idén is szép számmal akadt a döntőig tartó úton.
Rendhagyó sorozatunk 7. részében a legfontosabb mellékszereplőket, a bírókat kísértük el a döntőre.
Rendhagyó sorozatunk 6. részében egy ifjoncot és egy veteránt kísértünk el egy kupameccsre.
Van, akinek pechje volt, mások a bajnokságban vigasztalódtak, és akad, akinek nincs mentsége.
Íme a kupagyőztesen kívül öt olyan csapat, akik elégedettek lehettek a kupaszereplésükkel.
Tippmix Mérkőzés Legjobbja díj nyertese a döntőben duplázó Franck Bolit lett.
Sztanyiszlav Csercseszov boldogan és elégedetten nyilatkozott a kupadöntő után.
Minden oka megvolt az ünneplésre a bajnoki cím után a kupát is megnyerő Fradinak.
Jól küzdött a Paks, de a Ferencváros volt a jobb csapat a MOL Magyar Kupa döntőjében.
A bajnokcsapat végig vezetve, teljesen megérdemelten győzte le a Paksot a fináléban.
Ugyanazzal a nyolc kérdéssel támadtuk le Sztanyiszlav Csercseszovot és Bognár Györgyöt.
A MOL Magyar Kupa Ferencváros-Paks döntője előtti sajtótájékoztatón jártunk.
A legjobb védelem találkozik a legjobb támadósorral a MOL Magyar Kupa döntőjében.
A Tippmixpro bukijai szerint akkora favorit a Fradi, hogy csak 1,72-szeres pénzt ér a győzelme.
Nem volt néhez útja a döntőig a bajnoknak, néhol jól meg is szórták az ellenfeleket.
Ahogy a bajnokságban, úgy a kupában is szórta a gólokat Bognár György csapata.
A Fradi csapatkapitánya csak a kupagyőzelemmel együtt tudna elégedett lenni a szezonnal.
Előállt az a ritka helyzet, hogy a csatár a kupadöntő mindkét résztvevőjénél legendának számít.
Ez persze nem sokat jelent a kupadöntő szempontjából, a Paks az Újpesttől is kikapott a bajnokságban.
A Paks nemcsak a címvédő kiejtésével, hanem a kupadöntőbe jutással is klubtörténelmet írt.
Az utolsó állva maradt másodosztályú csapat nem bírt az azóta bajnoki címet nyerő Fradival.
A Fradi edzője, illetve két paksi játékos értékelte a MOL Magyar Kupa-döntőbe jutást.
A másodosztályú ETO-tól csak szépítésre futotta, a Fradi érvényesítette a papírformát az elődöntőben.