Bár a MOL Magyar Kupa első fordulójában pályára lépő csapatok döntő többségében amatőrök, azért az NBIII-ból találunk néhány nagyágyút, vagy legalábbis nagyobb városok csapatait. Kecskemét, Debrecen és Szeged második számú csapata mellett a veszprémi, tatabányai vagy éppen dunaújvárosi klubok sorakoznak fel a rajtvonalon.
Százhatvan csapat áll rajthoz a MOL Magyar Kupa 2022/23-as kiírásában, igaz, közülük csak 128-an kezdik meg a szereplésüket az augusztus 6-án induló első fordulóban. A rajthoz álló mezőnyben a megyei kupákból az országos főtáblára jutó csapatok, valamint az NBIII-as klubok találhatók, és ez a második fordulóban is így lesz. Az így kialakuló 32-es mezőnyhöz csatlakozik az NBI és NBII összesen 32 csapata a harmadik fordulóban.
Bár az első két fordulóra még a Szerencsejáték Zrt. sem kínál fogadásokat, azért nemcsak falusi amatőrcsapatok tusakodása zajlik majd az első két játéknapon. Ahogy korábban is írtunk, két egykori győztes is pályára lép az első fordulókban, a tavalyi NBII-es bajnokság két kiesője, a Szolnok és a III. Kerület.
A szolnokiakkal érdekes játékot űz a sorsolás, a frissen kiesett csapat ugyanis az NBIII-as bajnokságot az ellen a Makó ellen kezdte meg, amellyel a MOL Magyar Kupa első fordulójában is találkozik. Tegyük hozzá, a bajnokit némi meglepetésre a makóiak nyerték, az is igaz viszont, hogy a kupameccsen a Szolnok lesz a pályaválasztó.
Nagyvárosok kiscsapatai
A sok apró település között azért nagyvárosok csapatait is megtaláljuk, lesz például az első fordulóban egy összecsapás a szombathelyi Király FC és a Veszprém között, de ott lesz a Sopron (nem az egykori kupagyőztes jogutódja), a Tatabánya, a Dunaújváros, illetve Kecskemét, Debrecen és Szeged második számú csapata is már az első fordulóban bekapcsolódik a versenybe.
Szeged második számú csapata nyerte az Amatőr Kupát tavaly
Kredit: MTI Archív
Az első két fordulóban pályára lépő csapatok általában ugyanazzal a céllal vágnak neki a kupasorozatnak: amíg lehet, jöjjön verhető ellenfél, ha sikerül eljutni a legjobb 16-ig, akkor meg a Fradi. Egyszerűbb így fogalmazni, mert mindenki a Ferencvárost akarja vendégül látni, de bármelyik nagyobb közönséget vonzó NBI-es csapat vendégjátéka igazi futballünnep a kisebb kluboknál. És persze van még egy féltve dédelgetett célja a megyei csapatoknak: az Amatőr Kupa.
Az utóbbi években rendszeresen jutottak be megyei osztályú csapatok a legjobb 32 közé, sőt a 16-ban is akadtak amatőrcsapatok. A legmesszebb jutó törpék országos kupát is nyerhetnek, az Amatőr Kupa presztízse rendkívül magas a kiscsapatok körében, és számos egykori győztes lép pályára az első fordulóban is.
(Címlapkép: Szolnoki MÁV FC/Facebook)