A legutóbbi NBI-es fordulóig könnyebb lett volna megmondani, a MOL Magyar Kupa negyeddöntőiben kik az esélyesek, ám alaposan összekeveredtek a dolgok, így már a papírformát sem egyszerű belőni egy-egy párharcban. Ahol van esélyes, ott is fel tudunk sorolni egy csomó tényezőt, ami a papíron esélytelenebb csapat mellett szól, úgyhogy lehet a gatyákat felkötni, kedves sportfogadók!
Elérkeztünk a negyeddöntőkhöz a MOL Magyar Kupa 2022/23-as kiírásában, és máris van néhány szembetűnő dolog, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. Először is az, hogy sem az első, sem a másodosztály éllovasai közül nincs már senki versenyben. Másodszor az, hogy könnyen előfordulhat, hogy megyei osztályú gólkirálya lesz a sorozatnak, annyire kevés gólt szereztek a még versenyben lévő csatárok. Harmadszor pedig az, hogy mivel nehezen megtippelhető párharcok következnek, jó kis oddszokat kínál a meccsekre a Tippmixpro.
Budafokon is megszenved a Várda?
Évről évre megszokhattuk, hogy alacsonyabb osztályú csapatok akár az elődöntőig is eljutnak, ám ehhez idén óriási bravúrt kellene bemutatnia az utolsó állva maradt másodosztályú csapatnak. A Budafokra ugyanis az NBI dobogósa, a Kisvárda vár a negyeddöntőben.
Ha csak azt nézzük, hogy a Kisvárda bő egy éve alig hagyta el az első osztály dobogóját, a Budafok pedig bár elhagyta a msáodosztály kiesőhelyét, de még mindig nincs tőle megnyugtató távolságban, országos kettesnek tűnhet a két csapat párharca. Ugyanakkor az sem mellékes, hogy a XXII. kerületiek remekül kezdték a tavaszt, bár a két feljutásért küzdő csapattól kikaptak, három győzelemmel maguk mögött hagyák a veszélyzónát, a Magyar Kupában pedig kiejtették a Fradit kiverő Iváncsát.
Eközben a Kisvárda a szintén harmadosztályú ESMTK otthonában demonstrálta, hogy a bajnokság jobban érdekli, mint a kupasorozat. A várdaiak vért izzadva, a hosszabbítás legutolsó pillanatában szerzett góllal tudták csak felülmúlni a pesterzsébetieket. A Tippmixpro oddszai alapján természetesen így is a Kisvárda az esélyes (1,4x), a Budafoktól (6,5x) óriási bravúr lenne, ha ki tudná ejteni a szabolcsiakat.
Még a papírformát is nehéz belőni
A fennmaradó három párharcban első osztályú csapatok találkoznak, és bár a hazai pálya előnye, valamint a bajnoki forma is ad némi támpontot, egyik mérkőzést sem könnyű megtippelni.
Egészen a kupafordulót megelőző utolsó fordulóig azt mondhattuk volna, a Mezőkövesd kiválóan, a ZTE kifejezetten gyengén kezdte meg a tavaszi szezont, így bátrabban ajánlottuk volna a kövesdieket (2,24-szeres oddszért), mint az egerszegieket (3,25x). A legutóbbi fordulóban azonban a ZTE jól játszva, abszolút megérdemelten győzte le a MOL Fehérvárt, a Mezőkövesd pedig csak sovány 0-0-t játszott a kiesőhelyen álló Honvéddal.
A két egykori kupadöntős csatája lesz a Mezőkövesd első hazai meccse az idei kupasorozatban és a ZTE lesz az első NBI-es ellenfele a matyóföldi csapatnak. Ez utóbbi ugyanúgy igaz az egerszegiekre is, az előbbi azonban nem, hiszen a Zete - a Kisvárda mellett - az a csapat, amely még nem játszott hazai pályán idén. A bajnokságban a kék-fehérek nagyon simán nyertek Mezőkövesden, igaz, akkor egy korai kiállítás is segítette őket.
Szintén igen nehezen megtippelhető a Debrecen-Puskás Akadémia párharc, és nemcsak azért, mert jelen pillanatban ugyannnyi ponttal áll az NBI-es tabellán a két csapat. Bár a Tippmixpro oddszai alapján egészen a legutóbbi fordulóig a Puskás volt a kupagyőzelem legnagyobb favoritja (azóta a harmadik helyre esett vissza), a debreceni párharcnak a hazaiak az esélyesei: a DVSC 2,40-es oddszához képest a felcsútiak továbbjutása 3x pénzt ér.
A felcsútiak az egész mezőny legpechesebb csapata, ami a sorsolást illeti: miközben van csapat, amely egészen az elődöntőig juthat el úgy, hogy nem játszott NBI-es csapattal, addig a Puskásnak a Loki már a harmadik első osztályú ellenfele lesz. Az előző kettő ellen sem ment könnyen a továbbjutás, a Vidi ellen egyetlen gól döntött, az Újpest ellen pedig büntetőkkel ment tovább a felcsúti csapat. A Debrecen nagyon régen, még augusztusban fogadta a Puskás Akadémiát a bajnokságban, akkor 1-1-re végeztek a felek úgy, hogy a vendégek a lefújás előtti pillanatokban egyenlítettek.
Mindkét csapat hazai vereséggel hangolt a kupameccsre, a DVSC-t a Ferencváros győzte le magabiztosan, a felcsútiakat pedig a Paks győzte le gólgazdag mérkőzésen.
Újra a döntőbe menetelne a Paks
Bognár György tavaly a döntőbe vitte a paksiakat, és egy rövid Hungária körúti kitérő után újra az egykori legendás középpályás irányítja a Paksot. Bognár ugyan vereséggel kezdett, de a legutóbbi fordulóban már a rá jellemző játékkal, Felcsúton gólzáport rendezve (1-4) nyert, így magabiztosan várhatja a Vasas elleni kupameccset is.
Furcsa helyzetben vannak az angyalföldiek, hiszen hiába javulnak drasztikusan az eredmények Kondás Elemér érkezése óta, a Vasas továbbra is az utolsó helyen áll a tabellán. Nyerni ugyanis továbbra is szinte képtelen a csapat, a döntetlenekkel pedig nem sokra megy, pedig a védelme egészen parádés (24 kapott góljánál csak a két éllovas kapott kevesebbet). Ennek ellenére a Vasas a kupában ott van a legjobb nyolc között, ráadásul már egy NBI-es ellenfelet is kiejtett.
Érdekes körülmény, hogy a Vasas eddigi egyetlen idegenbeli győzelmét pont Pakson aratta (0-1), ám ennek ellenére a Tippmixpro oddszai alapján a hazaiak lesznek az esélyesek: a Paks továbbjutására 2,07-es, a Vasaséra 3,60-as oddszal lehet fogadni. Ebben a párharcban talán a legkönnyebb rábökni az esélyesre, az egész kupasorozat egyik legnagyobb meglepetése lenne, ha az angyalföldiek kiütnék a tavalyi döntős Paksot.
Címlapkép: Vasasfc.hu