Egyelőre hasonlóan áll a góllövőlista, mint tavaly (vagy bármikor a negyedik forduló környékén), hiszen sok kiegyenlítetlen párharc hozott gólfesztivált, így a gólvágók rangsora is torz képet ad. Az mindenesetre biztos, hogy a címvédő alaposan belecsapott a lecsóba, de nem ő volt az egyetlen triplázó csatár a harmadik fordulóban.
Elkezdte a gólgyártást a tavalyi szezon (társ)gólkirálya, Beke Péter. A legutóbb a másodosztályú Budafokkal egészen a döntőig menetelő csatár nyáron Paksra tette át a székhelyét, de egyelőre a bajnokságban nem kapott sok szerepet, ezért úgy érezte, a MOL Magyar Kupában kell bizonyítania. Beke nem teketóriázott sokat, mesterhármast szerezve vezette győzelemre a Paksot a BKV Előre otthonában.
A fiatal csatár tavaly két megyei osztályú támadóval, Lukács Mátéval (Lenti SE) és Horváth Péterrel (Nagyatádi FC) osztozott a gólkirályi címen, hiszen mindhárman hat gólt szereztek - igaz, a két megyében játszó csatár az első fordulókban szórta meg magát, Beke pedig úgy lendült egyre inkább játékba, ahogy haladt előre a sorozat. Idén már biztos, hogy nem lesz elég hat találat a gólkirályi címhez.
Hét gól már biztosan kell
A góllövők tabelláját a harmadik forduló után még nem igazán érdemes nézegetni, hiszen az első három fordulóban még sok az amatőrcsapat, előfordulnak rendkívüli gólarányú győzelmek, így a gólszerzők rangsoráról is torz képünk lehet csak. A helyzet most is így áll, hiszen van egy hétgólos (Murai Sándor - Budaörs) és két ötgólos (Bökönyi Adrián - Putnok, Kovács Ádám - Sényő) csatárunk, ugyanakkor ők már nincsenek versenyben, csapataik kiestek a MOL Magyar Kupa idei kiírásából. Ugyanez igaz az összesen hét darab négygólos csatár nagy részére is, kettő kivételével: Kulcsár Tamás (Unione FC) és Tóth Máté (FC Dunaföldvár) még gyarapíthatja góljai számát.
A háromgólosok között - Beke Peti mellett - találunk még egy olyan játékost, akiknek egyetlen meccs is elég volt a triplázáshoz: ő Molnár Rajmund (MTK), aki a Gesztely otthonában rendezett gólparádét. A háromgólos csatárok között a fenti két támadón kívül már csak a Kelen SC támadója, Vass Benjámin van versenyben. A kétgólosok között találunk még nagy neveket, ott van például a Fradi ifjú titánja, Lisztes Krisztián jr. is.
Címlapkép: Paksi FC/Facebook