Öt érdekes rangadó a második fordulóból

2023. augusztus 25.

Gólvágók és óriásölők, tavalyi meglepetéscsapat és egykori kupagyőztes összecsapása mellett lesz megyei és területi rangadó is a MOL Magyar Kupa második fordulójában. Az amatőrmezőny utolsó játéknapjai rengeteg érdekességgel szolgálnak, mielőtt a harmadik fordulóban belépnek a kupasorozatba a profik is.  

Hirdetés

Bár a MOL Magyar Kupa második fordulójában még jobbára amatőrökből áll a mezőny (az első két osztály csapatai a harmadik fordulóban csatlakoznak), ez nem jelenti azt, hogy ne lennének komoly rangadók a kínálatban. Bár a résztvevői nem sztárcsapatok, nem játszanak nemzetközi kupameccseket, azért a tét ezekben a párharcokban sem csekély, hiszen az egyetlen országos sorozatban mutathatják meg magukat a felek.

Kiválasztott cikk: Senki nem mehet a biztosra a 2. fordulóban

Akadnak területi villongások, máshol az osztálykülönbség ellenére tűnik igencsak kiegyenlítettnek egy párharc, és az első forduló két nagy gólvágója is egymásnak feszül augusztus 26-27-én. Lássuk őket.

Putnok (NB III.)-Sényő (NB III.) 
A két csapat a MOL Magyar Kupa első fordulójában brutális mennyiségű gólt szerzett, ketten összesen 27-szer köszöntek be az ellenfél kapujába: a putnokiak 16-ot vágtak a Mátraterenye otthonában, a Sényő pedig 11-szer csengetett a Berkenye vendégeként. A putnokiak vezetőedzőjével készült beszélgetésünk itt található:

Kiválasztott cikk: Mindenkit maga alá gyűr a putnoki gólgép

A mérkőzés nemcsak emiatt rangadó, hanem azért is, mert a kupasorozat elején ritkán fordul elő, hogy olyan csapatok találkoznak, akik a bajnokságban is összecsapnak. A Putnok-Sényő ilyen, hiszen mindkettő a harmadosztály Észak-Keleti csoportjában szerepel, bár nem pont ugyanúgy: a putnokiak veretlenül, száz százalékos mérleggel vezetik a csoportot, míg a Sényő nem kezdte igazán jól a szezont, csak a 9. helyen áll.

Tiszaújváros (NB III.)-Tiszafüred (NB III.) 
Hasonló helyzetben van a két tiszamenti település, hiszen ők is a harmadosztály Észak-Keleti csoportjában szerepelnek, ráadásul a kupameccsig egy hónap sem telik el azóta, hogy a két klub a bajnokságban is összecsapott. Július végén, az első fordulóban fordított pályaválasztással, Tiszafüreden találkoztak, a mérkőzés 2-2-es végeredményt hozott.

A MOL Magyar Kupában Tiszaújvárosban csapnak össze, ami nem a legjobb hír a szezont kifejezetten gyengén kezdő, még nyeretlen, az utolsó előtti helyen álló Tiszafürednek, de a kupában jobban megy a csapatnak, mint a bajnokságban, hiszen az első fordulóban az Amatőr Kupa címvédőjét, a Felsőzsolcát ejtették ki - természetesen idegenben.

Algyő (megye I.)-Pilis (megye I.) 
Két megyei osztályú csapat is játszhat egymással rangadót, még akkor is, ha nem egy megyében szerepelnek. Ez a helyzet az Algyő-Pilis összecsapással is, amelynek a rangját az adja meg, hogy a Csongrád-Csanád megyei, illetve a Pest megyei kiscsapat is NB III-as ellenfelet ejtett ki az előző fordulóban.

Az algyőiek megyei kupadöntősként jutottak a főtáblára 

Kredit: Algyői SK/Facebook

Az Algyő a MOL Magyar Kupa első fordulójának első játéknapjának egyetlen olyan klubja volt, amely magasabban osztályban játszót tudott kiejteni (Füzesgyarmat), a második játéknapon pedig a Pilis verte ki a Hódmezővásárhelyt. A sorsolás a csongrádiaknak kedvezett, ők játszhatnak hazai pályán a két megyei osztályú óriásölő meccsén.

Orosháza (megye I.)-III. Kerületi TVE (NB III.) 
Az egykori kupagyőztes nyilván bombafavoritnak mondható, ugyanakkor az orosháziakat nem szabad leírni. Először is már tavaly is csaknem feljutottak a harmadosztályba és idén is ez a céljuk, tehát eleve nincs akkora különbség a két csapat között - az osztálykülönbség ellenére sem.

Kiválasztott cikk: Mindent vinnének az orosházi csodatevők

Ezt azzal bizonyították az OMTK-nál, hogy az első fordulóban nemcsak kiejtettek egy NB III-as csapatot, de konkrétan feltörölték a pályát (5-0) a Cegléddel. Nagyon is jól teszik az óbudaiak - akik egyébként csak egy góllal, 4-3-ra tudták legyőzni megyei osztályú ellenfelüket az első fordulóban -, ha komolyan veszik az orosházi túrát.

Békéscsaba (NB III.)-Monor (NB III.) 
A mezőnyben szereplő három egykori kupagyőztes egyikeként a Békéscsaba komoly esélyesnek mondható a Monor ellen, ráadásul a harmadosztály Dél-Keleti csoportjában is lényegesen jobban áll, mint ellenfele. Ugyanakkor a Monor igazi kupaspecialista, pont tavaly bizonyította, hogy nem sokat számít a bajnoki szereplés a MOL Magyar Kupában.

A Monor bejutott a legjobb 16 közé, ahol a Paks kiejtette, de már ez a szereplés is kiemelkedő volt, mert a bajnokságban is hasonlóan álltak, mint most: a sereghajtók között. Az esélyekről szólva az sem mellékes, hogy a két csapat a bajnokságban - monori pályaválasztással - is összecsapott az elmúlt hetekben, és ott is a lilák nyertek. 

Címlapkép: Békéscsaba Előre 1912/Facebook

Hirdetés