Beindultak a törpék és a gólgyártás is

2023. augusztus 07.

A MOL Magyar Kupa első fordulójában összesen öt csapat tudott magasabb osztályban játszó ellenfelet kiejteni, és akad köztük egy megye II-es óriásölő is. A kiscsapatok mellett a gólgyártás is beindult, sok csapat lőtt 7-8 gólokat, de a Putnok nemcsak örök rekordot állított fel a 16 szerzett góljával, de előfordulhat, hogy egy meccs után gólkirályt csinált Bökönyi Adriánból. A nyitány két hosszabbítást és egy büntetőpárbajt is hozott - utóbbit az első forduló talán legjobb párharcában.  

Hirdetés

Lejátszották a MOL Magyar Kupa első fordulóját - többé-kevésbé, hiszen két mérkőzés is elmaradt az ítéletidő miatt: a Kajárpéc-Komárom meccset szerdán, a Csesztreg-Haladás VSE-t kedden pótolják. A többi mérkőzést, ha nem is mindenhol ideális játéktéren, de azért lejátszották a felek, így nagyrészt kialakult a második fordulóba jutott 68 csapat mezőnye.

A két játéknapon lebonyolított első forduló szombati napja meglehetősen nyugodtan telt, tulajdonképpen csaknem minden esélyes továbbjutott, még ha a volt kupagyőztesek, a III. Kerület, a Békéscsaba és a Szolnok közül előbbi kettő alaposan meg is kellett, hogy szenvedjen a továbbjutásért. Egyetlen kivétel volt csak szombaton, aki tudta borítani a papírformát, hozzájuk aztán vasárnap többen is csatlakoztak

Beindultak a törpék

Az első játéknapon a Csongrád-Csanád megyei első osztályú M-Perfect Home Algyő volt a hős, miután 2-1-re legyőzte, s ezzel kiejtette a harmadosztályban szereplő Füzesgyarmati SK-t.

Vasárnap aztán beindultak a törpék rendesen: nem kevesebb, mint négy párharcban is az alacsonyabb osztályban szereplő csapat jutott tovább, és örömmel jelenthetjük, hogy a rajthoz álló húsz megye II-es csapat közül egy megélte a második fordulót is. A vasárnap hősei egytől egyig megyei csapatok: a Pilisi LK (2-1 vs Hódmezővásárhely), az Orosházi MTK (5-0 vs. Cegléd) és a Bólyi SE (2-1 vs. Szekszárd) mind harmadosztály ellenfelet ejtettek ki, a negyedik hős pedig az ötödosztályú Mezőmegyer, amely az egy osztállyal felette szereplő Dunavarsányt győzte le 3-1-re.

Az orosháziak simán lépték le magasabb osztályban játszó ellenfelüket

Kredit: OMTK-ULE 1913/Facebook

Az első fordulóban a legmagasabb osztálynak számító NB III. fenti négy tagja mellett további harmadosztályú csapatok is kiestek, hiszen akadtak párosítások, ahol összesorsolták őket. Ilyen peches volt a tavalyi év legnagyobb szenzációját hozó Iváncsa, amely idén biztosan nem fogja kiejteni a Ferencvárost, mert az első fordulóban kikapott a Pénzügyőrtől. Hasonlóan járt a Karcag, amely a Monor otthonában kapott ki, illetve a Dunaújváros, amely a Kaposvári Rákóczi otthonában esett ki hosszabbítás után. Nem folytathatja az Amatőr Kupa-védő Felsőzsolca sem, ők a Tiszafüredtől kaptak ki hazai pályán.

Gólzápor, hosszabbítás és büntetők

Azt hittük, a szombati játéknap elején meglesz a szezon gólrekordere, amikor a Sényő-Carnifex 11-2-re győzött a Berkenye otthonában - többek között azért is, mert ez tavaly mind az egy meccsen szerzett gólok, mint az összes gól tekintetében rekordnak számított volna. De nagyon tévedtünk, mert vasárnap érkezett a Putnok, és 16 (!) gólt vágott a Mátraterenye otthonában, ami valószínűleg abszolút rekord a MOL Magyar Kupa történetében is. Bökönyi Adrián egymaga öt gólt szerzett, ami nem rossz kezdés tekintve, hogy tavaly hat góllal már gólkirályi címet lehetett szerezni a kupasorozatban. 

Kiválasztott cikk: Megyei osztályú gólkirálya lesz a kupának?

Hat gólt több csapat is lőtt az első fordulóban, hetet vágott a Nagykanizsa az Ikarusnak, az Eger a Gyulaházának, a Szarvas a Kecelnek, és két olyan csapat is volt, ami meg sem állt nyolc találatig: a K. Ócsárd ellen 8-0-ra nyerő Dunaföldvár, valamint a Toponárt ugyanilyen arányban legyőző Csepel Csep-Gól.

Akadtak hosszabbításba torkolló összecsapások, sőt büntetőpárbaj is volt a MOL Magyar Kupa első fordulójában. Szombaton a Fűzfő-Lajoskomárom, illetve az NBIII-as rangadó, a Kaposvár-Dunaújváros dőlt el hosszabbításban, egy helyszínen pedig büntetők döntöttek. Ez nem más volt, mint a forduló egyik legjobb meccsét hozó szombathelyi rangadó, a Vép-Király SE, ahol a vendégek kétszer is vezetést szereztek a rendes játékidőben, de a vépiek mindkétszer egyenlíteni tudtak - utoljára a 92. percben. A ráadásban újra Király Gábor csapata került előnybe, de a Vép a hosszabbítás hosszabbításában, a 122. percben megint kiegyenlített, a büntetőpárbajban pedig minden lövője gólra váltotta a 11-esét.

Az első körben búcsúztunk a Magyar Kupától A Király SE csapata a megyei kupasorozat győzteseként vívta ki a jogot a...

Posted by Király Sportegyesület on Sunday, August 6, 2023

A MOL Magyar Kupa második fordulójának sorsolását szerdán tartja az MLSZ, a 68 továbbjutó csapatokat továbbra is négy területi alapú csoportból húzzák. A második forduló 34 továbbjutójához csatlakozik az NBI és az NBII 30 csapata a harmadik játéknapon.  

Az első forduló szombati játéknapja: 

Kiválasztott cikk: Megszenvedtek a volt kupagyőztesek

Az első forduló vasárnapi játéknapja: 

Kiválasztott cikk: A gólrekord kérdését az első fordulóban lezártuk

Címlapkép: Király SE/Facebook

Hirdetés