Beke Péter - egy félresikerült paksi kitérő után - zsinórban a második NB II-es csapatával készül nagy tettre: tavaly a Budafokkal kupadöntőt játszott (és gólkirály is lett a sorozatban), idén pedig a Nyíregyháza Spartacus FC-vel szinte feljutónak tekinthető, ráadásul a Szparival a legjobb nyolcba jutott a MOL Magyar Kupában is. A fiatal csatárral hullámvasútról, futballvárosokról, sorsolásról és stadionokról beszélgettünk.
Beke Péter még mindig fiatal futballistának számít, de az utóbbi években olyan hullámvasúton ült, hogy az ember alig győzte követni. A huszonhárom éves játékos a Hamburg utánpótláscsapatában úgy lődözte a gólokat, mintha nem lenne holnap, de a pandémia miatt hazatért, és a ZTE játékosa lett. Ez a váltás nem jött be, így Budafokra került, ahol újra megtalálta önmagát: csapata házi gólkirálya, illetve a kupasorozat gólkirálya is lett a döntőig menetelő MTE-nél.
A remekül sikerült budafoki időszak után megint válogathatott az NB I-es ajánlatok között, de a következő állomás megint nem sikerült jól, Pakson annyira nem alakultak kedvezően a dolgok, hogy télen újabb klubváltás következett, a csatár visszatért az NB II-be, de most nem egy kiesés elől menekülő csapatba, hanem a szinte feljutónak tekinthető Nyíregyháza Spartacus FC-be.
“Ilyen a futball, sokszor az sem elég, ha az ember mindent belead” - mondta a molkupa.hu-nak Beke. “De már azt is megtanultam, hogy hátrafelé soha nem szabad nézni, és én is már csak a Szparira koncentrálok. Abszolút hosszútávon tervezek Nyíregyházán, három és féléves szerződést írtam alá, és ha tartom azt a menetrendet, ami eddig jellemezte a pályafutásomat, akkor most egy jó időszaknak kell következnie” - tette hozzá nevetve.
Ahol minden a futballról szól
A csatár nem sokat várt a névjegye letételével, az első adandó alkalommal beköszönt a MOL Magyar Kupában, az NB II-es szuperrangadót pedig az ő góljával nyerte meg Győrben a Szpari. A biztató kezdet ellenére Beke nem úgy éli meg a helyzetet, hogy innentől bérelt helye van a csapatban.
Remekül indult Beke Peti nyíregyházi kalandja
Kredit: Nyíregyháza Spartacus FC/Facebook
“Tudtam, hova igazolok, hiszen Fekete Tivadarral korábban is dolgoztam együtt, és amikor hívott, egy percig sem haboztam. Természetesen boldog vagyok, hogy újra a pályán bizonyíthatok és nagyon jó érzés, hogy gyorsan megszereztem az első góljaimat a Szpariban, de sem én, sem a csapat nem dőlhetünk hátra.”
“Nyíregyházán minden a fociról szól, ezt az első naptól kezdve érzékelem. Vannak olyan játékostársaim, akik megélték, hogy NB I-es csapata volt a városnak, de - hiába nem tudunk hazai pályán játszani - az utcán sétálva is érzi az ember, hogy az itteniek együtt lélegeznek a Szparival. Nekem nagyon sokat számítanak az olyan apróságok, mint hogy sétálok a párommal, és az utca másik feléről átkiabál egy kutyát sétáltató ember, hogy “hajrá, Szpari!”. A csapattársaim is mondták, hogy figyeljem majd meg, hogy megőrül mindenki, ha tényleg feljutunk” - mondta vidáman Beke.
“Jól állunk a tabellán és ott vagyunk a MOL Magyar Kupa negyeddöntőjében, de a stáb is folyamatosan azt sulykolja belénk, hogy még nem nyertünk semmit. Az utóbbi meccseken mintha a csapat is megérezte volna, hogy tényleg kézzelfogható közelségbe került a legnagyobb célunk, és az ezzel járó nyomás alatt kicsit megremegtünk. De én azt mondom, kilenc meccs van hátra, hét pont előnnyel vezet a Szpari, azaz ha a hátralévő meccsek felét megnyerjük, már nem veheti el tőlünk senki a feljutást.”
Mindenki a Diósgyőrt akarta
Ha valaki, Beke tudja, hogy másodosztályú csapat is képes nagy dobásra a MOL Magyar Kupában, hiszen tavaly a Budafok - nem kis részben a csatár góljainak köszönhetően - egészen a döntőig menetelt. Az nem kérdés, hogy a Nyíregyháza erősebb csapat, mint a tavalyi MTE, ám ettől még semmiféle garancia nincs rá, hogy sikerül megismételni a bravúrt.
Beke Peti Szentlőrincen is betalált, így már négygólos az idei kupasorozatban
Kredit: Nyíregyháza Spartacus FC/Facebook
“Úton voltunk haza Szentlőrincről, együtt néztük a sorsolást, és mondanom sem kell, mindenki a Diósgyőrt akarta. Én is tudom, mekkora rangadó itt egy Szpari-DVTK, de az idősebb csapattársaim azt mondták, amíg nem éltem át, fogalmam sincs, mit jelent a szabolcsi szurkolóknak egy keleti derbi. Még úgy is, hogy Balmazújvárosban kell rendeznünk a hazai meccseinket” - mondta Beke, de egyből hozzátette, ez nem lehet kifogás semmire, nagyon jól érzik magukat Balmazújvárosban is, bár az sem titok, hogy nagyon várják a hazaköltözést.
“Néha elsétálok a stadion mellett, és eltűnődöm, milyen lesz majd pályára lépni benne. Kívülről egyébként is úgy néz ki, mint ami már készen van, de úgy tudom, csak a nyáron vehetjük birtokba. Amúgy is mindegy, hogy néz ki kívülről, sőt a belseje sem sokat számít, amíg a legfontosabb tartozék nincs benne: a szurkolók” - mondta nevetve, majd visszatért a sorsolásra.
“Végül a Kecskemétet kaptuk, de én egyáltalán nem vagyok csalódott. Egyrészt nagyon szimpatikus nekem az a projekt, amit ott zajlik, egy világos szakmai koncepció mentén magyar játékosokkal építkeznek a kecskemétiek, másrészt a lilák hasonló utat járnak be, mint amit a Szpari szeretne.”
Jó erőfelmérő lesz a Kecskemét a Szparinak
Kredit: Nyíregyháza Spartacus FC/Facebook
Beke ezzel arra utalt, hogy a KTE-hez hasonlóan a Szparit is visszasorolták, bár a Nyíregyháza csak a harmadosztályig zuhant, a Kecskemét viszont a megyei osztályból volt kénytelen újra felépíteni magát. Ehhez képest a lilák tavaly káprázatos szezont produkáltak, az egész országot meglepve a dobogón zártak és Európában is megmutathatták magukat.
“Remélem, a Szpari is hasonló utat jár be, mint a Kecskemét, de ez a jövő zenéje, most az a fontos, hogy nagyszerű erőfelmérő lesz számunkra a KTE elleni kupameccs. Megtudjuk, hol tartunk.”
Nincsenek egyéni céljai a gólkirálynak
Beke tavaly hat góllal lett társgólkirály, de már a döntő után lógó orral nyilatkozott a molkupa.hu-nak, mondván, az egyéni díjak nem sokat számítanak egy elbukott döntő után. A csatár idén is jól teljesít a kupasorozatban, az állva maradt támadók közül a legeredményesebb négy góllal, más kérdés, hogy a gólkirályi címhez idén nem lesz elég hat gól, eggyel biztosan többet kell szerezni.
“Azt azért látni kell, hogy a kupasorozat első néhány fordulójában még alacsonyabb osztályú csapatok ellen játszik az ember, és nem lebecsülve a megyei csapatokat, azért ott gyakrabban előfordulnak nagy gólarányú győzelmek” - mondta Beke, aki a harmadik fordulóban, még paksi játékosként szerzett egy mesterhármast a harmadosztályú BKV Előre ellen, majd a Szpari színeiben a szintén NB III-as Szentlőrincnek is beköszönt.
“Gólt lőni persze mindig jó érzés, ahogy a gólkirályi cím megszerzése is, de ha nem megye vele semmire a csapat, akkor kicsit felesleges. Idén abban bízom, hogy a góljaim sokat fognak érni a Szparinak, mert szeretnénk minél tovább menetelni a kupasorozatban, és ehhez most már biztosan bravúr kell a rendkívül erős Kecskemét ellen.”