Simon Krisztián már a 2021-es kupagyőzelem idején is csapatkapitányként vezette az Újpest FC-t, és örömmel idézte fel, hogy a bajnoki szereplése alapján nemcsak a döntőben, de a kupasorozatban sem tűnt esélyesnek a Megyeri úti csapat, mégis felülhetett a trónra. Idén sincs - egyelőre - jó szezonja az Újpestnek, de a cséká szerint hamarosan elindul felfelé a csapat, amelynek a MOL Magyar Kupában is ambíciózus céljai vannak. Röviden: meg akarja nyerni.
“Egy olyan új impulzusra volt szüksége a csapatnak, amit [Mészöly] Géza hozott” - sóhajtott nagyot az Újpest FC csapatkapitánya, Simon Krisztián, aki csapattársaival együtt igen nehezen élte meg azt a negatív spirált, amibe a lilák kerültek az őszi szezon végén. A vereségsorozatot aztán a visszatérő újpesti legenda első meccsén megtörte a csapat, de Simon is tudja, hogy a munka dandárja még hátra van.
“Kecskeméten megint kikaptunk, de ez most egészen más volt, ezért most tényleg csak magunkat okolhatjuk, mert mindent kihagytuk. De most egészen más csapat vagyunk, mint néhány hete: jó a hangulat az öltözőben, mindenki pörög az edzéseken is, valahogy felszabadultabb az egész társaság, és ez abban ölt testet, hogy a fásultság helyett most mindenki mindent intenzíven csinál” - magyarázta a támadó.
Fejben kell összerakni a kirakóst
Az a lilák rossz sorozata alatt sem volt kérdés, hogy az Újpest sokkal jobb csapat annál, mint amit a pályán mutat, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a gondok elsősorban mentális jellegűek voltak. Simon is így gondolja, sőt szerinte az első gátat már át is törte a csapat.
Nem ott van a helye az Újpestnek, ahol a tabellán áll
Kredit: Újpest FC
“Az első és legfontosabb dolog az volt, hogy megtörjük a rossz sorozatot, mert ha egy csapat ilyen spirálba kerül, egyre kétségbeesettebb lesz, mindenben kételkedik és így saját maga ellenségévé válik. Úgy gondolom, a diósgyőri győzelemmel megtörtük ezt a sorozatot, most már senki nem arra gondol, hogy hátrafelé is kell nézegetni, visszatért a hit és az optimizmus is.”
“Úgy érezzük, a saját kezünkbe került a sorsunk, és mivel elég sok meccs van még hátra a szezonból, egyáltalán nem kell lemondanunk arról, hogy ez egy sikeres szezon legyen. Ott van például a MOL Magyar Kupa, ahonnan Európába is vezet út” - mondta sejtelmesen a lila cséká.
Ha valaki tudja, az az Újpest
Elég a tavalyi évet megnézni, hogy lássuk, mennyire nem a bajnoki szereplés határozza meg egy klub kupaszezonját, hiszen mind a ZTE, mind a Budafok a kiesés elől menekült saját bajnokságában, mégis kupadöntőt játszottak. De szintén kiváló példa a 2021-es Újpest, amely - már akkor is Simon Krisztián vezetésével - ült fel a kupatrónra.
A kapitány mutatja az utat a legénységnek
Kredit: Újpest FC
“Amikor legutóbb megnyertük a MOL Magyar Kupát, akkor sem volt éppen jó bajnoki szezonunk, de a döntőben nemcsak azzal bizonyítottuk, hogy a kupa teljesen más, hogy megnyertük a finálét, hanem azzal is, hogy azt a Vidit tudtuk legyőzni, ami ellen a bajnokságban csak szenvedtünk.”
Ha számszerűsítjük, mit jelent a “szenvedés”, még látványosabban tűnik elő, mennyire más a kupasorozat, mint a bajnokság: a Vidi az OTP Bank Ligában 5-1-re, 5-0-ra és 4-0-ra nyerte meg a három Újpest elleni meccsét, a kupadöntőben mégis a lilák nyertek 1-0-ra.
“Nevezhetjük úgy, hogy kupaforma” - merengett Simon. “Valahogy más mentális állapotba kerül az ember egy kupameccsen, hiszen az új lebonyolításban már nincs javítási lehetőség, egy meccsen dől el minden, így a játékos is kénytelen száz százalékot adni. Ezért van az, hogy sokszor eltűnik az osztálykülönbség is egy-egy párharcban, hiszen a tudáskülönbséget akarattal és koncentrációval igenis el lehet homályosítani.”
Jónak tűnő, mégis nehéz sorsolás
Akárhány adást veszünk is fel az Út a Puskásba magazinműsorunkból, mindegyikben szóba kerül, milyen jó lenne egy Újpest-Fradi kupadöntő, sőt a molkupa.hu-n készült egy interjú a lilák védőjével, Tamás Krisztiánnal, aki szintén szóba hozta a derbi lehetőségét a fináléban. Simon azonban nem hajlandó ilyen messzire tekinteni.
“Van a fejemben egy derbi, de az nem a kupadöntő, ahova talán el sem jutunk, ha nem a kezünk ügyében lévő feladatra koncentrálunk. A MOL Magyar Kupa nyolcaddöntői előtt a bajnokságban találkozunk a Ferencvárossal, és jól is tesszük, ha inkább erre a meccsre figyelünk az álmodozás helyett, hiszen egy Fradi elleni jó szereplés jó adag önbizalommal látna el minket a Paks elleni kupameccs előtt.”
“Bár otthon fogadjuk a paksiakat, azért nem mondható szerencsésnek a sorsolásunk, hiszen nagyon jó szezont fut az ellenfelünk. Én mindig igyekszem a pozitívumokra koncentrálni, ezért jó előjelnek veszem, hogy a bajnokságban legyőztük a Paksot hazai pályán, de közben azt is tudom, hogy ez nem sokat fog jelenteni a nyolcaddöntőben.”
Az újpestiek sorsolása nem tűnik nehéznek, hazai pályán még a Paks sem verhetetlen, ráadásul a tolnaiak az első NB I-es ellenfél az idei MOL Magyar Kupa-szezonban. A sorsolás azonban mégsem volt éppen könnyűnek mondható.
“Az első [vagyis a harmadik - a szerk.] fordulóban azzal a Péccsel találkoztunk, amely a meccsünk idején még élcsapat volt az NB II-ben, sőt gólt sem kaptak a szezonban. Szerencsére sikerült gyorsan gólt szereznünk, ami megkönnyítette a dolgunkat, mert az ilyen helyzetekben minél tovább döntetlen, annál inkább felbátorodik a kiscsapat, és annál inkább elbizonytalanodik az esélyes.”
Újra együtt ünnepelne a szurkolókkal a lilák csapatkapitánya
Kredit: Újpest FC
“Aztán jött a Tatabánya, amely hiába harmadosztályú éppen, nagyon is jó erőkből áll, ráadásul ennek a párharcnak a presztízse önmagában feszült, szoros meccset ígér. Így is volt, bár szerencsére fejben ott voltunk, kontrolláltuk a meccset és végül megérdemelten jutottunk tovább” - idézte fel a legjobb 16 között megvívott párharcot a csapatkapitány.
“Nekünk minden évben kimondott célunk, hogy megnyerjük a MOL Magyar Kupát. "
"Nincs ezen mit ragozni, végig kell mennünk a sorozaton, mert ezt várja tőlünk a klubvezetés és a szurkolóink, márpedig aki a végső győzelmet célozza, az nem foglalkozhat sem az aktuális formákkal, sem a sorsolással. Aki szembe jön, azt kell legyőznünk” - tette hozzá elszántan.