Tavaly jól álltak a csillagok, sok élcsapat esett ki a ZTE FC Zalaegerszeg útjából a MOL Magyar Kupában, idén azonban jóval erősebb már a nyolcaddöntős mezőny is - mondja a csapat támadója, Sajbán Máté, aki természetesen nem azt akarta mondani ezzel, hogy a Zete lemondana a címvédés lehetőségéről. A Pakssal kupadöntőt is játszó támadóval a parádés tavaszi rajtról, és már kicsit a hónap végén esedékes kupadöntőről is beszélgettünk.
Kirobbant a rajtból a Zalaegerszeg tavasszal, a MOL Magyar Kupa címvédője két győzelemmel kezdte a bajnokság második felét, és ez már elégnek bizonyult ahhoz, hogy hosszú idő után elmozduljon a kiesőhelyről. A Zete ráadásul nem akárkiket győzött le, a fordulók előtt a 3. helyen álló Fehérvárt, illetve a 4. helyezett Puskás Akadémiát verte, más szóval úgy néz ki, egyenesbe került a gárda.
“Nem szabad túlértékelni a két győzelmet, mert még nagyon messze vagyunk attól, ahova szeretnénk eljutni, mindenesetre az önbizalmunknak nem tett rosszat a hat pont. Végre stabil talajt érzünk a lábunk alatt” - mondta vidámán Sajbán Máté, az egerszegiek támadója.
Van még teendő bőven
A Paksról érkezett csatár nem tagadta, rendkívül elégedett azzal, ahogy a csapat Márton Gábor irányításával átformálta a játékát. Sajbán szerint nem lehet kimondott kontracsapatnak nevezni a Zetét, de a stabil védekezésből indított támadások nagyon is fekszenek a csapatnak.
Jobban fekszik a csapatnak az új filozófia - mondja Sajbán Máté
Kredit: ZTE FC Zalaegerszeg
“Egyértelműek a szerepek, van egyfajta játékfelfogás, illetve filozófia, ami ad egy stabil alapot a játékunknak, és abban minden játékos gyorsan megtalálja a saját helyét, illetve a szerepét. Sokkal stabilabb a védekezésünk, nem szórunk el annyi labdát, a gyors ellentámadásokhoz pedig megvannak a játékosaink.”
“Nem mondanám ezt egyértelmű kontrajátéknak, inkább úgy fogalmaznék, erősek vagyunk az átmenetekben. Már nem a dominancia és a labdabirtoklás a legfontosabb, hanem a szervezett csapatjáték és bár a saját térfélen megszerzett labdákból indítjuk a támadásainkat, nem arról van szó, hogy mélyen behúzódunk a kapunk elé, inkább a pálya középső részén kezdünk védekezni” - magyarázta a ZTE játékát a támadó.
“Az önbizalmunk is megjött, ez abból is látszik, hogy nagyon jó hatásfokkal használjuk ki a helyzeteinket. Elégedettek lehetünk a tavaszi rajttal, de még sok a teendőnk” - tette hozzá.
Más út vezet előre a Magyar Kupában
Még elég messze van a MOL Magyar Kupa nyolcaddöntője, Sajbán nem is akart ennyire előre nézni, de véleménye szerint a címvédés sokkal nehezebb feladat lesz, mint amilyen a tavalyi kupagyőzelem volt.
“Tavaly nagyon jól alakultak a dolgok a Zetének, ami nem azt jelenti, hogy a szerencsének köszönhette a csapat a kupagyőzelmet. De azt azért látni kell, hogy a sorsolásnak, az ellenfelek játékerejének nagyon komoly szerepe van egy kupamenetelésben, és a tavalyi kupaszezonhoz képest nagy különbség idén, hogy a már a legjobb tizenhatot nézve is jóval erősebb az állva maradt mezőny.”
Idén nehezebb az út a MOL Magyar Kupában
Kredit ZTE FC Zalaegerszeg
Sajbán arra utalt, amiről mi is írtunk tavaly is és idén is: míg a MOL Magyar Kupa legutóbbi kiírásának végjátékában szinte csak olyan csapatok maradtak állva, amelyeknek nem igazán volt jó bajnoki idényük, addig idén visszavették az irányítást az élcsapatok: mind az első-, mind a másodosztály dobogósai ott vannak a nyolcaddöntős mezőnyben.
“Hogy elég erős-e a Zete a címvédéshez? Szerintem igen, de amíg a Fradi versenyben van, addig inkább reményekről, mint esélyekről beszélhetünk. Átéltem a Pakssal, mit jelent egy kupadöntőt vívni a zöld-fehérek ellen, és nem is jártunk szerencsével” - utalt a Fradival szemben 4-0-ra elveszített 2022-es fináléra az egykori paksi játékos.
“Ha elvárás nincs is megfogalmazva a csapattal a kupasorozatot illetően, azt azért a vezetőség is elmondta, hogy a címvédőnek vannak kötelezettségei. Nyilván az a legfontosabb, hogy az első osztályú tagságunkat megőrizzük, de szeretnénk megragadni a lehetőséget a kupasorozatban, ha adódik ilyen.”
Diósgyőr nem egy sétagalopp
A címvédőre nem vár könnyű feladat a nyolcaddöntőben, hiszen a kiváló szezont futó Diósgyőrhöz látogat. Sajbán szerint ebből nem lehet kiindulni, mindenesetre tény, hogy a Zete decemberben Borsodban is győzni tudott.
Újra van ok a mosolygásra Egerszegen
Kredit: ZTE FC Zalaegerszeg
“Mi akkor voltunk pont az edzőváltás után, ami mindig ad egy új lendületet a csapatnak, és bár az eredmény magabiztos győzelmet sugall, az első félidőben be kell vallanunk, hogy jobban játszott a Diósgyőr. Most a DVTK is edzőváltáson esett át, úgyhogy szinte lehetetlen megmondani, február végén milyen formában, milyen lelkülettel csap össze a két csapat.”
“Az biztos, hogy a pályaválasztói jog nem minket segít, nagyon messzire kell utaznunk, a következő bajnoki fordulóban pedig Kisvárdára látogatunk, úgyhogy lesz bennünk kilométer bőven azokban a napokban. Sokan nem is gondolják, hogy ennek milyen fontos szerepe van egy ilyen feszített tempójú bajnoki szezonban.”