Kiss Orsi, azaz Kisó nemcsak az egyik legfelkészültebb mentor a MOL Magyar Kupa nagykövetei közül, de sebészi pontossággal tippeli meg a meccsek eredményét: a műsorvezető már éppen attól kezdett tartani Monoron, hogy boszorkánypróbának vetik alá, amikor a Paks belőtte az ötödik gólját, így csak majdnem találta el a végeredményt. Kisónak természetesen az egyik elődöntős kilétére is van tippje.
A MOL Magyar Kupa nagykövetei közül érdekes módon pont a két hölgynek van személyes tapasztalata a versenysporttal kapcsolatban. Risztov Évi világklasszis úszó volt, a vitrinjéből dőlnek ki a világ-, Európa- és olimpiai bajnoki címek, Kiss Orsi pedig versenyzőként, majd koreográfusként volt a magyar jégtánc és műkorcsolyasport jeles alakja. Sőt, Kisó tulajdonképpen a futballhoz való kötődését is a korizásnak köszönheti.
Orsi a paksiakkal is készített interjúkat Monoron
Kredit: molkupa.hu
“A legjobb barátnőm Póth Diána többszörös magyar bajnok műkorcsolyázónő, aki Gyepes Gábor labdarúgó felesége, így akarva-akaratlanul, rajtuk keresztül én is részese lettem a magyar focinak” - mondta egykori tanítványáról széles mosollyal a műsorvezető.
A polgármester ülőpárnája
Kisó a Monor-Paks párharc nagykövete - azaz most már csak a Paksé, hiszen a tolnaiak jutottak tovább a párharcból -, és magánszorgalomból már a meccs előtt ellátogatott Monorra, ahol nagy szeretettel fogadták.
“Nagyon kedves volt mindenki, bemutattak a csapatnak, együtt ebédeltünk a játékosokkal, tulajdonképpen az egész délutánt együtt töltöttük. Úgy vettem észre, hogy a monoriak nemcsak hogy nem bánták, hogy egy nő a nagykövetük, de nagyon örültek neki. Kellett nekik a női energia” - tette hozzá nevetve.
“Már a meccs előtt is mondták, hogy ez vélhetően gólgazdag meccs lesz, de én azt láttam, hogy a monoriak nagyon is hittek a csodában. Az első félidőben nem is látszott a két osztálynyi különbség a két csapat között, és amikor a monoriak 0-2-nél emberhátrányban szépítettek, nem lehetett biztos benne senki, hogy könnyedén nyer a Paks.”
“A szünet után viszont egyre látványosabb volt, hogy egy NBIII-as csapat játszik egy NBI-essel, ráadásul emberhátrányban” - mondta Kisó a végül 5-1-es paksi győzelemmel zárult mérkőzésről, ahol az utolsó gólnak már a műsorvezető is nagyon örült. “A meccs előtti tippem 1-4 volt, és kicsit aggódtam, hogy ha tényleg ez lesz, megvádolnak boszorkánysággal” - mondta nevetve.
A női energia is kevés volt a bravúrhoz a monoriaknak
Kredit: molkupa.hu
Ahogy a videókon is látszott, a mérkőzést gyönyörű napsütésben játszották le a csapatok, de Kisó szerint a képek becsapósak voltak. “Iszonyatos hideg volt, kaptunk ugyan ülőpárnákat, de én így is összefagytam a lelátón. Kénytelen voltam “ellopni” a monori polgármester párnáját - természetesen az engedélyével -, mert az vastagabb volt, és így nem fagytam kockára.”
Bogesz és a gólzápor ígérete
A paksiak még Waltner Róbert irányításával ütötték ki a Monort, ám a kupapárharc után elváltak a csapat és az edző útjai, és visszatért a Paks kispadjára Bognár György. A tolnaiakat tavaly a kupadöntőbe vezető szakember egy valamire biztosan garancia: a Paks újra ontani kezdi a gólokat.
“Apukámmal jártunk ki annak idején sporteseményekre, a következő fordulóban vele megyek majd Paksra a Vasas elleni párharcra is. Én egyébként is nagyon szeretek meccsekre és egyéb eseményekre járni, élvezem a hangulatát, és Pakson is arra számítok, hogy igazi kupahangulat lesz a stadionban.”
“Nemcsak azért számítok a Paks továbbjutására, mert a tabellán elég messze áll egymástól a két csapat. Először is fontos a hazai pálya, hogy nem kell utazni, másrészt a paksi szurkolótábor is biztosan odateszi magát. Én pedig azért is fogok nagyon szurkolni Bognár Gyuri csapatának, mert rendkívül szimpatikus számomra, hogy csak magyar játékosaik vannak. Ez a negyeddöntőben igaz lesz az ellenfélre is, hiszen a Vasasnak sincsenek légiósai, de szerintem a Paks jut majd tovább” - mondta Kisó, aki tovább is fűzte a gondolatot.
“Ha ránéz az ember a bajnoki tabellára, egyből látja, hogy a Vasasnak van nagyobb baja is a kupameccsnél. Úgy gondolom, ha elengedni nem is fogják a Magyar Kupát, de a nagyobb energiákat biztosan a bennmaradás kiharcolására fordítják az angyalföldiek. Úgy látom, a Paks egyébként is erősebb csapat, de ez a tényező végleg az ő irányukba billentheti a mérleg nyelvét.”