A kupakirály nem hagyná reménykedni a Budafokot

2023. április 21.

Kálnoki-Kis Dávid nemcsak azt tudja, milyen kupadöntőt játszani, hanem azt is, milyen másodosztályú csapattal bejutni a fináléba. A ZTE védője azzal is rekorder, hogy a hatodik döntőjére készül, és azzal is, hogy a Zete már a negyedik csapat, amivel végigmenetel a kupasorozaton. A döntőről, illetve az odáig vezető útról, sőt az egerszegiek legnagyobb fegyveréről is beszélgettünk. 

Hirdetés

2012-ben egy huszonegy éves fiatalember futott ki a pályára a Debrecen-MTK kupadöntőn. Az éppen a másodosztályból az elsőbe tartó budapestiek védője az elmúlt húsz év egyik legjobb kupadöntőjének is markáns szereplője volt, de azt biztosan nem hitte volna el, ha valaki a meccs után azt mondja neki, a következő tizenegy döntőből ötön ott lesz a pályán.

Hihetetlenül izgalmas meccs volt a Debrecen-MTK - a kupac tetején Kálnoki-Kis Dávid

Kredit: magyarfutball.hu 

“Ha megnyerjük, ez lesz a kedvencem közülük” - mondta a molkupa.hu-nak széles mosollyal Kálnoki-Kis Dávid, aki nemcsak azzal rekorder, hogy a hatodik döntőjére készülhet, hanem azzal is, hogy a hat fináléba négy különböző csapattal jutott be. A Zalaegerszeg védője mégsem tartja magát kupaspecialistának.

“Csak kettőt nyertem meg közülük, de nem is csak emiatt mondom, hogy ez a mostani különösen fontos lesz nekem” - mondta a 2018-ban az Újpesttel, 2020-ban a Honvéddal kupát nyerő védő.

“A két budapesti klub többszörös bajnok és kupagyőztes, Zalaegerszegnek viszont egyelőre csak bajnokcsapata van, Magyar Kupa-győztese még nincs. Óriási dolog lenne megnyerni a városnak, a szurkolóinknak, a klubnak. A jó kupaszereplés egyébként a szezon előtt kimondott cél volt, és nem pusztán azért, mert ezen az ajtón át könnyebb kilépni Európába, mint a bajnokságból.”

Aki tudja, milyen másodosztályúként a kupában

Kálnoki-Kis a Budafok előtti utolsó NBII-es kupadöntős játékosaként pontosan tudja, milyen másodosztályú csapattal bejutni a fináléba, bár a 2012-es MTK azért más helyzetből futott neki a döntőnek, mint a Budafok.

Fókuszál a Zete csékája 

Kredit: ZTE FC

“Megnyertük az akkor még két csoportra osztott másodosztály nyugati csoportját, és már tulajdonképpen NBI-es csapatként léphettünk pályára a döntőben. Abból a szempontból viszont nehezebb dolgunk volt, mint a Budafoknak, hogy akkor még oda-visszavágós rendszerben zajlott a kupasorozat. Emlékszem a Vidi kiejtését milyen hihetetlen bravúrnak éltük meg.”

“Hogy milyen érzés másodosztályú csapatként döntőt játszani? Először is téved, aki azt gondolja, hogy egy alacsonyabb osztályú csapaton nincs nyomás a fináléban, mert már a döntőnek is örül. Ilyen nincs! Az viszont talán tényező, hogy mivel nem te vagy esélyes, a másik csapaton nagyobb a nyomás.”

Az MTK egyébként az utóbbi évek legjobb döntőjét játszotta a Debrecennel, öldöklő küzdelemben, hosszabbítás után büntetőkkel nyert az akkoriban a magyar mezőnyből messze kiemelkedő Loki. Kálnoki a tizedik párban állt oda a büntetőponthoz, és végül az ő hibája döntötte el a párharcot. “Az akkori DVSC úgy emelkedett ki a mezőnyből, mint most a Ferencváros, ők is jártak a Bajnokok Ligája és az Európa Liga főtábláján is. Finoman fogalmazva nem mi voltunk az esélyesek, mégis nagyon jó meccset tudtunk játszani a Debrecennel.”

Tiszta fejjel a döntőben

A ZTE kiváló őszt produkált, a tavasz azonban - természetesen a kupadöntőt érő menetelést leszámítva - kevés sikerélményt hozott a zalaiaknak, akik még távolról sem érezhetik magukat biztonságban az NBI-es tabellán. A hátvéd szerint nagyon fontos lenne, hogy a Puskás Arénába már úgy fusson ki a csapat, hogy nem nyomasztja a kiesés réme a bajnokságban.

Van még teendője a Zalaegerszegnek a bajnokságban is 

Kredit: ZTE FC

“Akármi lesz is addig, a döntőben nem foglalkozhatunk semmi mással, csak a Budafokkal. De az tény, hogy sokkal nyugodtabban tudunk készülni, ha a bajnokságban elmozdulunk a kiesőzóna közeléből.”

“A kupában nem jellemző a csapatunkra az a rapszodikus teljesítmény, ami miatt most az NBI-ben nem megnyugtató a helyzetünk. Valahogy jobban fekszik nekünk, amikor egy meccsen dől el minden, kevésbé jönnek elő a hiányosságaink, és persze jobban kidomborodik, hogy fizikailag a legjobb magyar csapatok között vagyunk. Nagyon komoly munka van a játékosok kondíciója mögött, hatékony fegyverünk, hogy rengeteget futunk és elég gyorsak is vagyunk, és ez a kupameccseken is jól jött” - mondta Kálnoki-Kis, majd rámutatott, hogy a Puskás Akadémia ellen a 120. percben jutott tovább a csapat, és a negyeddöntőben Mezőkövesden is a hajrában döntötte el végleg a továbbjutás kérdését.

Kiválasztott cikk: Epikus csata után kupadöntős a ZTE

“A Budafok is számíthat rá, hogy nagy iramot diktálunk majd a döntőben, és én abban is bízom, hogy a helyzetkihasználásunk is javul addig, mert erre nagy szükségünk lesz. Az a helyzet ugyanis, hogy bár egyébként is fontos minden meccsen, hogy ki szerzi az első gólt, ebben a kupadöntőben talán ez lesz a legfontosabb kérdés.”

A reményt is el kell fojtani

A Zete védője elmondta, bár még nem kezdték el a videós felkészülést a kupadöntőre, a csapat minden tagja látta a Budafok utolsó két meccsét a MOL Magyar Kupában. Ezeken a budafokiak úgy verték meg az NBI-es Kisvárdát és Vasast, mintha a XXII. kerületiek játszottak volna egy osztállyal az ellenfél fölött.

Az első perctől koncentrálnia kell a ZTE-nek, mert nagyon nem mindegy, ki lövi az első gólt 

Kredit: ZTE FC

“Mátyus Jani kiváló munkát végez, és ezt nem csak a kupaszereplés miatt mondom, hiszen egy utolsó helyen álló csapatot vett át, és most a középmezőnyben állnak. A kupamenetelés az extra, és tényleg rendkívüli teljesítményeket tettek le az asztalra, amiben segítette őket a hazai pálya is.”

“Maximálisan tiszteljük a Budafokot, de az lesz a célunk, hogy egy pillanatra se érezhessék úgy, van esélyük. Rájuk akarjuk erőltetni az akaratunkat, és minél előbb gólt akarunk szerezni, mert ha a Budafok kerül előnybe, akkor játszhatja a saját játékát, és el kell kerülnünk, hogy kényelmesen érezzék magukat. Mátyus Jani nagyon szervezett, kompakt csapatot rakott össze, de talán ha nekik kell kezdeményezniük, kevésbé érzik magukat komfortosan.”

“Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy csak száz százalékos koncentrációval szabad pályára lépnünk. Láttuk, mi történik azokkal, akik nem így tesznek. Beke Peti személyében egy bombaformában lévő támadója van a Budafoknak, de nem csak Petiről szól a csapatuk. Nagy csatára számítok a Puskás Arénában, és bár az tagadhatatlan, hogy mi vagyunk a favoritok, ez önmagában még egyetlen favoritnak sem segített. Mindent bele kell adnunk” - zárta a gondolatait a védő. 

Hirdetés