A MOL Magyar Kupa negyedik fordulójában négy komoly rangadót is rendeznek, mind a négyet műsorára tűzi az M4 Sport. A fordulót három nap alatt bonyolítják le október 31 és november 2 között, bár a mérkőzések döntő többsége november 1-én lesz.
A Magyar Labdarúgó Szövetség MOL Magyar Kupa presztízsének emelését célzó intézkedései között számos olyan változtatás akad, ami nagy sikert aratott. Ilyen többek között, hogy egy meccsen dőlnek el a párharcok és mindig az alacsonyabb osztályú csapat a pályaválasztó, illetve az is, hogy több párharcot is hétvégén rendeznek, hogy több szurkoló legyen a lelátókon. Ebbe a csoportba tartozik az is, hogy a versenynaptárat, illetve a meccsek időpontját a tv-közvetítések lehetőségét is figyelembe véve alakították ki.
Ennek köszönhető, hogy a MOL Magyar Kupa negyedik fordulójában esedékes négy rangadó mindegyike képernyőre kerül, és vélhetően emiatt húzódik háromnaposra a forduló. A sort a két legeredményesebb vidéki csapat kezdi: az ETO FC Győr és a DVSC rangadójával kezdődik a negyedik forduló, október 31-én 19.30-kor rendezik a mérkőzést. A tizenhat mérkőzésből tizennégyet november 1-én bonyolítanak le, a szerdai játéknapon két komoly rangadó is lesz: 17.15-kor kezdődik a nyugati derbi, a Szombathelyi Haladás-Zalaegerszegi FC, az esti műsorsávban (20:00) pedig jön a forduló legnagyobb rangadója, a Ferencvárosi TC-Puskás Akadémia FC összecsapás. Mindkét szerdai mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport.
Érdekesség, hogy a forduló négy rangadójából háromban is osztálykülönbség van a csapatok között, és ez a helyzet a november 2-án esedékes Budapest Honvéd-Paksi FC párharccal is. A csütörtökön 19:30-kor kezdődő mérkőzés is élőben közvetíti a közszolgálati sportcsatorna.
A 4. forduló programja:
október 31., 19.30:
ETO FC Győr (NB II.)-Debrecen VSC (NB I.) M4 Sport
november 1. 12.00:
Unione FC (Budapest, megye I.)-Kisvárda Master Good (NB I.)
november 1., 12:30:
FC Dunaföldvár (NB III.)-Nyíregyházi Spartacus FC (NB II.)
Mezőörs KSE (Győr-Moson-Sopron, megye I.)-Kaposvári Rákóczi FC (NB III.)
ESMTK (NB III.)-MTK Budapest (NB I.)
Szentlőrinc (NB III.)-Kelen SC (NB III.)
VLS Veszprém (NB III.)-Budafoki MTE (NB II.)
november 1., 15:00:
HR Rent Kozármisleny (NB II.)-Kolorcity Kazincbarcika SC (NB II.)
november 1., 17:00:
BSC Siófok (NB II.)-Diósgyőri VTK (NB I.)
Opus Tigáz Tatabánya (NB III.)-Újpest FC (NB I.)
Tiszakécskei LC (NB II.)-FC Ajka (NB II.)
Vasas FC (NB II.)-Gyirmót FC Győr (NB II.)
november 1., 17:15:
Szombathelyi Haladás (NB II.)-Zalaegerszegi TE (NB I.) M4 Sport
november 1., 19:00:
Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II.)-Kecskeméti TE (NB I.)
november 1., 20:00
Ferencváros TC (NB I.)-Puskás Akadémia FC (NB I.) M4 Sport
November 2., 19.30:
Budapest Honvéd (NB II.)-Paksi FC (NB I.) M4 Sport
Címlapkép: Szombathelyi Haladás/Facebook