Sztráda és rögös földút is vezet a Puskásba

2021. április 06.

Miközben a MOL Fehérvár kimondottan nehéz úton, többek közt a Ferencvárost (az Üllői úton) kiejtve érkezett az elődöntőbe, az Újpest pedig büntetőpárbajt is kénytelen volt vívni a legjobb négybe jutásért, addig az MTK és a Kisvárda jóval könnyebb úton jutott odáig, hogy a döntőért játszhat a MOL Magyar Kupában. Kicsit megkapargattuk a formákat, illetve az egész szezont is, hogy lássuk, ki hogy érkezik a csatába. 

Hirdetés

Alaposan felértékelődött a MOL Magyar Kupa a legjobb négy közé jutott csapatok számára, holott a két párharc résztvevői egészen más célokkal futottak neki a bajnoki szezonnak, és más célokért küzdenek az OTP Bank Ligában jelen pillanatban is.

Míg Kisvárdán és Újpesten, de talán az MTK-nál sem a nemzetközi kupákat célozták meg a szezon elején, addig a MOL Fehérvárnál egyértelműen a bajnoki címet tűzték ki célul, és abszolút minimális elvárás, hogy a csapat elindulhasson valamelyik európai kupasorozatban. A célok persze menet közben sokat változnak a hosszú szezon alatt, és mivel a bajnokságban csak tizenkét csapat szerepel, egy-egy jobb, illetve rosszabb periódus gyorsan mozgathatja a csapat aktuális céljait.

Kiválasztott cikk: Kisorsolták a MOL Magyar Kupa elődöntőit

A négy elődöntős csapat, a MOL Fehérvár, MTK, Kisvárda, Újpest négyes tagjai közül talán az MTK az egyetlen, ahol nem szépségtapasz a kupaszereplés, hiszen a budapesti kék-fehérek tavaly még a másodosztályban szerepeltek, a többi csapatnál azonban nem a legjobb szájízzel gondolnak majd a bajnoki szezonra. A Vidi a bajnoki címért akart küzdeni, ám erre már ősszel elveszítette az esélyt, az Újpest sem a kiesőhelyek környékére lőtte be magát előzetesen, a Kisvárda pedig ősszel állt egészen kiemelkedő helyen is a tabellán, a MOL Magyar Kupa elődöntői előtt azonban már csak két csapat van a várdaiak és az NBII-t jelentő vonal között.

Aki remek szezont fut: MTK

A másodosztály tavalyi bajnoka számára egy percig sem volt kérdés, hogy nem az újoncok szokásos célját, a bennmaradást tűzi ki célul a csapat az NBI-re. A budapesti kék-fehérek tavaly nemcsak öt pontot vertek a második helyen feljutó Budafokra, de nagyszerűen meneteltek a Magyar Kupában is: az elődöntőben csak büntetőpárbajban estek ki a későbbi győztes Budapest Honvéddal szemben.

 

Az MTK-nak voltak ugyan gyengébb periódusai a szezon során, és néhol kicsit valóban kiszámíthatatlannak tűnt a csapat, de összességében egyáltalán nem véletlenül áll a negyedik helyen Michael Boris gárdája. A kiegyensúlyozatlanság elsősorban olyan szélsőséges eredményekben nyilvánult meg, mint a bajnokságot utcahosszal vezető Fradi elleni pontszerzés, illetve a következő fordulóban a kiesés ellen küzdő Honvéd elleni vereség.

A kupasorozat azonban az MTK terepe, és ez mindig így volt. A MOL Magyar Kupa történetének második legeredményesebb csapata idén is magabiztosan menetelt - igaz, a szerencse is támogatta az MTK-t, hiszen az elődöntőben fog először NBI-es ellenféllel találkozni - és egyáltalán nem tűnik esélytelennek a MOL Fehérvár elleni elődöntőben sem, hiszen a bajnokságban oda-vissza legyőzte a fehérváriakat, és a döntőbe jutásért hazai pályán küzdhet meg a Vidivel.

A legcsalódottabb: a MOL Fehérvár

A Vidinél természetesen a bajnoki címet tűzték ki célul a bajnokságban, és a fogadóirodáktól a szurkolókon át a szakírókig mindenki egyetértett abban, hogy a bajnokság a Fradi és a Vidi között fog eldőlni. Most már azt is tudjuk, hogy a Ferencváros javára.

A MOL Fehérvárnak nem sikerült az Európa Liga főtáblájára verekednie magát - bár a szezon egyik fénypontja volt a francia Reims kiejtése -, de a bajnoki szezon során gyorsan kiderült, hogy a BL-csoportkörben játszó Ferencváros túlságosan erős ellenfél. A Vidi botladozása edzőváltáshoz vezetett, Márton Gáborral szerződést bontott a klub, amikor már biztos volt, hogy a bajnoki cím elúszott, ám azóta is keresi magát a csapat, amely már csak harmadik a bajnokságban.

A szezon legnagyobb Vidi-bravúrja volt a Fradi kiejtése 

Kredit: MTI

A MOL Magyar Kupa maradt a fehérváriak számára az egyetlen elérhető trófea, és ezt nagyon is komolyan vette a csapat, amely a szezon legnagyobb bravúrját bemutatva az Üllői úton ejtette ki a Ferencvárost. Nem tudjuk, hivatalosan rekord-e, mindenesetre érdekes, hogy a Vidit idén három edző is irányította a kupasorozatban, hiszen a 16 közé Márton Gáborral verekedte be magát a csapat, az elődöntőig Szalai Tamással jutottak el, a döntőbe jutásért (és adott esetben a kupagyőzelemért) pedig már Szabics Imre vezetésével küzdhet meg a csapat.

Hullámhegy és hullámvölgy: a Kisvárda

Rendkívül érdekesen indult a várdaiak szezonja, hiszen egészen novemberig kizárólag idegenben tudtak pontot (illetve a kupában győzelmeket) szerezni. Ősszel aztán óriási menetelésbe kezdett a csapat, november 1. és február 2. között mindössze egyetlen meccset veszített el a Kisvárda Master Good, és egészen a dobogó közelébe jött fel a tabellán.

Kiválasztott cikk: A Kisvárdának szorít az Út a Puskásba házigazdája

A Kisvárda hektikus szezonját mutatja az is, hogy míg a szezon első felében a legtöbb döntetlent játszó csapat volt, addig január végétől egészen a legutóbbi fordulóig egyetlen döntetlent sem szállított. Az eredmények drasztikus romlásának azonban volt egy fontos oka: Supka Attila szinte egyszerre veszítette el négy alapemberét a védelemből, ami komoly csapást mért a várdai csapatjáték egyensúlyára.

A ZTE volt az első NBI-es ellenfele a várdaiaknak a MOL Magyar Kupában

Kredit: Kisvárda Master Good FC/Facebook

A gyengülő bajnoki eredményeknek köszönhetően a Kisvárda már az alsóházhoz tartozik, sőt akár még ki is eshet (kilenc ponttal áll jobban, mint a már kiesőhelyen álló Budafok), ám ez azért komoly meglepetés lenne. A kupában azonban egyáltalán nem esélytelen a csapat, amely (az MTK-hoz hasonlóan) az elődöntőben fog először NBI-es keretű csapattal találkozni, méghozzá a bajnokságban vele azonos pontszámmal álló Újpesttel.

Kiszámíthatatlan lilák: az Újpest

Furcsa helyzetben van a Magyar Kupa történetének harmadik legsikeresebb klubja, amelytől talán még a szurkolói sem tudták, mire számíthatnak az idei szezonban. A nyári jövés-menés után sok olyan játékos alkotta az újpesti csapatot, akikről nem igazán lehetett tudni, hogy vállnak majd be, de télre kiderült, hogy a pesszimistáknak lett igazuk.

A Mezőkövesd elleni büntetőpárbaj utáni pillanatok

Kredit: MTI 

Az Újpestnek már ősszel is voltak gondjai, de az őszi szezon végén learatott két győzelemmel igazán nagy bajba nem került a klub. Nem úgy az újrakezdés után: az első három 2021-es fordulóban vereséget szenvedett az Újpest, a Viditől 5-0-ra, a Fraditól 4-0-ra kapott ki, és a derbin elszenvedett vereség után kiesőhelyre csúszott vissza a csapat.

Tavaszra némileg összeszedte magát a csapat, amely most a Kisvárdával azonos pontszámmal várja a MOL Magyar Kupa elődöntőjét. Az újpestieknél a negyeddöntőben is rezgett a léc, hiszen csak büntetőkkel ejtették ki a Mezőkövesdet, a várdaiak ellen viszont az önbizalmuk rendben lesz, hiszen a kupa elődöntője előtt három héttel alaposan ellátták a szabolcsiak baját: 3-0-ra nyertek. Ez volt idén az Újpest legnagyobb arányú bajnoki győzelme.

Hirdetés