A Szerencsejáték Zrt. bukijai kiadták a MOL Magyar Kupa elődöntőjére vonatkozó oddszaiakat: a Fradi bombafavoritnak számít Győrben, a Paks és az Újpest között viszont nüanszok dönthetnek.
A Tippmixpro oddszmesterei szerint az ETO FC-Ferencváros elődöntő igencsak egyesélyes, hiszen a másodosztályú hazai csapat győzelméért 12,5-szeres pénzt lehet nyerni, míg a Fradi sikere mindössze 1,24-es oddszal fut. A fogadóiroda ajánlatához hasonló a fogadói vélekedés is, az NBI-es tabellát vezető Fradi nemcsak emiatt számít favoritnak, hanem a győriek formája miatt is. Klausz László csapata botladozik a másodosztályban, csak a 11. helyen áll az ETO.
A másik elődöntő már szorosabb küzdelmet ígér a bukik szerint is. A hazai pályán szereplő Paks továbbjutása 2,48-szoros pénzt hozhat, míg az Újpesté 2,80-at, a döntetlen (azaz a hosszabbítás) eltalálása pedig 3,75-szörös pénzt ér. Ebben az oddszban vélhetően már benne van az is, hogy a hétvégén a két csapat lejátszotta a kupameccs főpróbáját, és a vendég újpestiek simán nyertek Pakson.
A bátor fogadók figyelmébe ajánljuk, hogy a győriek már két magyar élcsapatot is kiejtettek, a második helyen álló Puskás Akadémiát, illetve a második legerősebb kerettel rendelkező MOL Fehérvárt is elparentálták az útból, és bár az nem kérdés, hogy a Fradi az esélyes, nem lehetetlen, hogy a győriek akár egy hosszabbításig is kihúzzák.