A tizenhat nyolcaddöntős csapat csaknem felénél, hatnál már volt idén edzőváltás, köztük három első osztályú csapatnál, sőt egyenesen a címvédőnél is. A kupasorozat egyik nagy esélyesénél, a Fradinál is más szakember irányítja már a csapatot, mint akivel nekivágtak a szezonnak.
Futballedzőnek lenni nem egy nyugdíjas állás. Ez az állítás a futball egyik axiómája, az igazságtartalma pedig a MOL Magyar Kupa jelenleg is futó szezonjában is megmutatkozott, hiszen a nyolcaddöntős csapatok közül hatnál sem ugyanaz a vezetőedző, aki a kuparajton volt.
A tizenhat állva maradt csapatnál bekövetkezett edzőváltás mellett akadt még néhány olyan szakember, akik alatt erősen remegett a kispad a szezon bizonyos szakaszaiban, de végül a Vidivel gyakorlatilag egész ősszel idegenben nyeretlen Szabics Imre, vagy a Honvéd-tábor által többször is a kapun kívülre kívánt Horváth Ferenc is maradt a helyén.
Az alacsonyabb osztályokban ősszel váltottak
Az első edzőváltásra nem kellett sokat várni, Cegléden Mink Olivérrel nem indult jól a bajnokság, ezért a klub szakmai igazgatója, Ványi Zsolt vette át a csapat irányítását. A ceglédieknél nem oldódott meg minden gond egycsapásra, de a csapat összekapta magát, és a harmadosztály középmezőnyébe küzdötte fel magát. Ne feledjük, a Cegléd a kupában is harmadosztályú csapattal fog találkozni, igaz, a Kazincbarcikát akár már tekinthetjük másodosztályúnak is, annyira kiemelkedik a mezőnyből Varga Attila csapata.
A két állva maradt NBIII-as csapatból kettőnél is edzőváltás volt, Nagykanizsán Koller Zoltán helyett érkezett Gombos Zsolt. A kanizsiakkal készült interjúból az is kiderült, hogy Gombos első meccse a csapat padján pont a Tatabánya elleni kupameccs volt, ahol bravúrral jutott tovább a Nagykanizsa.
Szintén a bajnokság elején váltottak edzőt Békéscsabán, ahol Preisinger Sándornak köszönték meg a munkáját néhány forduló után. Schindler Szabolcs, aki korábban nagyszerű munkát végzett a liláknál, ekkor már újra szabad volt, így a klubnál lecsaptak az egykori kupagyőztes játékosra.
Három NBI-esnél is edzőt váltottak
Az első osztályú csapatoknál jóval megfontoltabban álltak az edzőkérdéshez: a háromból két NBI-es edzőváltás már a bajnokság őszi szezonjának lezárása után történt. Egy - mind közül a legmeglepőbb - azonban még korábban: a Kisvárdával éppen történelmet író Joao Janeiro igent mondott a dunaszerdahelyi DAC-nak, így a spanyol szakembert előbb átmeneti, majd végleges vezetőedzőként korábbi stábtagja, Erős Zsolt váltotta.
A címvédőnél sem várták meg, követi-e a tavalyihoz hasonló feltámadás az őszi botladozást, és az év utolsó napján felbontották a kupagyőztes Michael Oenning szerződését. Az Újpestnél egyébként is nagy a mozgolódás, talán új tulajdonos is érkezik a címvédőhöz, mindenesetre a szakmai munkát egy szerb edző, Milos Kruscic vette át.
Edzőt váltott a Ferencváros is, Peter Stöger helyére egy igazi keleti nagyágyút hozott a klub Sztanyiszlav Csercseszov személyében. A Fradinál biztosan nem a kupameccsekkel voltak elégedetlenek, hiszen a zöld-fehérek alaposan megszórták magukat az első két fordulójukban, igaz, a következőben igencsak nehéz feladat vár a csapatra: a nyolcaddöntőben a Vasassal találkoznak.