A címvédő ZTE nyerte a nyugati derbit

2023. november 01.

Megadták a módját a csapatok a 2012 óta először megrendezett nyugati derbinek, a szombathelyi stadionban közel telt ház, remek hangulat fogadta a csapatokat. A Haladás abszolút egyenrangú ellenfele volt a címvédő ZTE-nek, de hiába volt végig nyílt a találkozó, a vendégek jutottak tovább. A többi délután párharcban érvényesült a papírforma. 

Hirdetés

Kiváló meccset hozott a bő egy évtized után újra megrendezett nyugati derbi, amelyet végül a címvédő Zalaegerszeg nyert meg. Szombathelyen közel telt ház, nagyszerű hangulat fogadta a csapatokat, és bár a vendégek gyorsan kétgólos előnybe kerültek, a Haladás még az első félidőben szépített, így nyílt maradt a találkozó. A szombathelyiek az osztálykülönbség ellenére jó meccset játszottak, több lehetőségük is volt az egyenlítésre, ám nem sikerült kihasználniuk egyiket sem. A hajrában kicsit feszültté vált a találkozó, Bogár játékvezető mindkét csapatból kiállított egy-egy játékost. 

Majdnem telt ház, remek hangulat a Hali-Zetén 

Kredit: MOL Kupa 

A többi párharcban is érvényesült a papírforma, a magasabb osztályban játszó csapatok, a Diósgyőr és az Újpest is továbbjutott, a két NB II-es rangadóból pedig a Tiszakécske és a Vasas jött ki jobban. 

MOL Magyar Kupa, 4. forduló (a 16 közé jutásért):
BSC Siófok (NB II.)-Diósgyőri VTK (NB I.) 1-3 (0-2)
gól: Schildkraut 51. ill. Klimovich 12., Edomwonyi 45+1., Bényei 88. 
Opus Tigáz Tatabánya (NB III.)-Újpest FC (NB I.) 0-2 (0-0) 
gól: Jurgens 54., Simon 62. 
Tiszakécskei LC (NB II.)-FC Ajka (NB II.) 1-0 (1-0) 
gól: Zamostny 6. 
Vasas FC (NB II.)-Gyirmót FC Győr (NB II.) 3-1 (0-0) 
gól: Zimonyi 52., Berecz 86., Novothny 88 - 11-esből
Szombathelyi Haladás (NB II.)-Zalaegerszegi TE (NB I.) 1-2 (1-2)
gól: Horváth 26. ill. Ubochioma 16., Croizet 21.

Korábban: 

Kiválasztott cikk: Nagy csatában nyolcaddöntős a DebrecenKiválasztott cikk: NB III-as hős búcsúztatta a tavalyi döntőst

Később: 
Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II.)-Kecskeméti TE (NB I.)
Ferencváros TC (NB I.)-Puskás Akadémia FC (NB I.) M4 Sport
November 2., 19.30:
Budapest Honvéd (NB II.)-Paksi FC (NB I.) M4 Sport

Hirdetés