2024: Nézőcsúcs és újabb elsőbálozó

2024. december 30.

A kupasorozatok természetese velejárója a dráma, és a 2024-es év kifejezetten erősre sikeredett - akár az előző kupaszezon végét, akár az aktuális elejét nézzük. Megdőlt a kupadöntős nézőcsúcs, no meg egy gólrekordnak is búcsút mondtuk, és ne feledjük, hogy megint az első kupagyőzelmét szerezte egy csapat 2024-ben. 

Hirdetés

Miként egy évvel korábban, úgy 2024-ben is új csapatnév került a MOL Magyar Kupa trófeájára, a ZTE-hez hasonlóan a Paksi FC is története első kupagyőzelmét szerezte meg, ami mindkét dunántúli csapatnak második nekifutásra sikerült, bár az egerszegiek két döntője között csaknem másfél évtized telt el, a paksiak pedig három éven belül kétszer játszottak a fináléban.

A nézőcsúcs is megdőlt a Puskásban 

Kredit: molkupa.hu 

Nem kérdés, hogy az idei év legnagyobb sztoriját Bognár György csapata szállította. A paksiak a bajnokságban is sokáig versenyben voltak a Ferencvárossal, ám az OTP Bank Ligában nem bírták a hajrát. Nemúgy a kupadöntőben, ahol hosszú időn át emberhátrányban játszva is eljutottak a hosszabbításig, ahol két ellencsapással leforrázták a Fradit.

Még egy fontos rekordot hozott a 2024-es év: a Paks-Ferencváros finálé minden idők legtöbb néző előtt zajló kupadöntője volt, 51,900 néző volt a Puskás Arénában.

Nemcsak a döntő sikerült epikusra, hanem az egész paksi kupamenetelés, aminek során egymást érék a hosszabbítások, büntetőpárbajok és az utolsó pillanatokban megforduló meccsek. Karácsony előtt a kupamenetelést Mr. Pakssal, Szabó Jánossal beszéltük át:

Kiválasztott cikk: Mr. Paks tökéletes estéje

Bejelentette visszatérését a keleti fellegvár

A 2024-es kupaidényben irányította magára az ország figyelmét a Nyíregyháza Spartacus FC, amely nemcsak a másodosztály mezőnyét verte el jó alaposan, de NB I-es ellenfelekkel szemben bizonyította a kupában, hogy nagyon is készen áll az első osztályra.

Azóta már saját stadionjában, rengeteg néző előtt szerepel a Szpari, amely modern, jó focit játszva a középmezőnyhöz tartozik az első osztályban is, ami a maga módján hőstett, de a krónikák évtizedekig szóltak volna arról a bravúrról, amiről alig néhány perccel maradt le Szabolcs büszkesége.

Kiválasztott cikk: A hajrában fordítva kupadöntős a Fradi

A Ferencváros elleni elődöntő hihetetlen izgalmakat és drámai hajrát hozott. A harcias hazaik - akkor még balmazújvárosi albérletükben - játékban is felvették a harcot a favorittal, és Kovácsréti Márk góljával egészen a 85. percig vezetni tudtak, ám a hajrában a Ferencváros négy perc alatt fordított, és kiharcolta a továbbjutást.

A Szparival az idei kupasorozatban is találkozunk tavasszal, és idén sem mondható éppen unalmasnak a szabolcsiak útja, hiszen mindkét fordulóban büntetőpárbajban jutottak csak tovább, a nyolcaddöntőben pedig a titkos esélyes Puskás Akadémiát fogadják.

Egyéb óriásölők és gólvágók

Az előző kupaszezonban a Szpari mellett a Mezőörs vállalta magára az óriásölő szerepét, az idei nyolcaddöntős mezőnyben pedig az NB I-es ellenfelet kiejtő, harmadosztályú Karcag, vagy a másodosztályú Mezőkövesd jelentkezik be a címre. A matyóföldieknél ráadásul egy olyan figura diktálja a tempót, akinek a nevéhez korábbi nagy kupatettek is fűződnek: 

Kiválasztott cikk: A Lokira is lecsapott a fontos gólok embere

Az idei MOL Magyar Kupa-szezon első fordulójában néhány órán belül kétszer is megdőlt a mindenkori gólrekord. A tiszafüredi játékosok biztosan nem gondolták, hogy 0-19-es hidasnémeti győzelmük ilyen rövid ideig lesz rekord, mivel közben a mezőörs 22-0-ra nyert Szakonyfaluban. Az utóbbi meccsen nyolcat vágó Dávid Leventével korábban beszélgettünk mi is:

Kiválasztott cikk: Nagy respekt, amiért nem sétáltak le

Az idei gólkirályi cím természetesen 2025-ben dől csak el, mindenesetre eléggé hasonló a helyzet az ideihez, hiszen legutóbb is egy olyan alacsonyabb osztályú csatár lett a gólkirály (Murai Márk, Budaörs - itt beszélgettünk vele a nyáron), aki a végjátékban már nem volt érdekelt. A versenyben lévő csatároktól gólzápor kell jövőre, ha be akarják fogni a két idei éllovast. 

Hirdetés