Az Amatőr Kupa-győztes Gödöllő meglehetősen sikeres szezont tudhat maga mögött, hiszen a Pest megyei bajnokság mellett a kupát is megnyerte - utóbbit zsinórban harmadszor.
Pest megyei Kupa 7. forduló (döntő):
Gödöllői SK – VS Dunakeszi 0-0 tizenegyesekkel: 4-2
Nem akármilyen szezont futott a Gödöllői SK, amely tavasszal a legjobb amatőrcsapat címét is hazavitte azzal, hogy megnyerte az Amatőr Kupát, a szezon végén pedig megnyerte a Pest megyei bajnokságot, majd az NB III-as osztályozót is sikerrel vette, így a kupadöntőnek is favoritként futhatott neki.
A gödöllőiek zsinórban két kupagyőzelem után a harmadikért küzdöttek, és nekik is állt a döntő, hiszen a Dunakeszi csak a középmezőnyben végzett a bajnokságban. Ehhez képest jól tartotta magát a Keszi, kapufát lőtt és kordában tartotta jóval erősebb ellenfelét. Ez csak a hajrában változott, ekkora már egykapuzott a Gödöllő, de gól nem született, jöhettek a büntetők, ahol a gödöllőiek minden kísérletet gólra váltottak, és megnyerték a sorozatot.
Pest megye hat csapatot ad a főtáblára, így az elődöntők két vesztese, a Pilisi LK és a Vecsési FC is automatikus résztvevő, a két fennmaradó helyért a negyeddöntők veszteseinek kiírt párharcokból pedig a Ráckeve VAFC és a CSO-KI Sport került ki győztesen.