Elődöntők: Kicsit meglepetés, inkább papírforma

2022. március 23.

ETO FC, Ferencváros, Újpest, Paks. Tulajdonképpen egyikük felbukkanása az elődöntőben sem meglepetés, ugyanakkor részben mindegyiké az. Oldjuk fel ezt az ellentmondást!

Hirdetés

Szoktuk mondani, hogy a kupasorozatok sava-borsa, hogy alacsonyabb osztályú csapatok is rendre beverekszik magukat akár a végjátékba is. Ez a MOL Magyar Kupa 2021/22-es kiírásában sincs másként, a nyolcba még harmadosztályú csapat is bejutott, és a legjobb négy között is találunk másodosztályú klubot.

Bár az ETO FC-nek bődületes bravúrokat kellett bemutatnia a legjobb négy közé jutáshoz - a bajnokságban végig dobogós helyen álló Puskás Akadémiát, és az egyik legnagyobb költségvetésű magyar csapatot, a MOL Fehérvárt is kiejtették -, valójában egy NBII-es csapat megjelenése az elődöntőben egyáltalán nem számít szokatlannak.

A győriek már két bravúron is túl vannak 

Kredit molkupa.hu 

Ha csak az elmúlt évtizedet nézzük, 2013-ban a Vasas, 2015-ben a Szolnok, 2019-ben a Soroksár, 2021-ben pedig az MTK jutott másodosztályú csapatként az elődöntőbe, sőt 2016-ban egy harmadosztályú csapat, a Budafok jutott a legjobb négy közé. Az ETO számára figyelmeztető lehet, hogy a csoda minden esetben csak eddig tartott, a döntőbe egyik alacsonyabb osztályú csapat sem tudta beverekedni magát.

Klubtörténelem Pakson

A Paks a sorsolására sem panaszkodhat, hiszen az elődöntőben fog először NBI-es ellenféllel találkozni (a címvédő Újpestet sorsolták a tolnaiak mellé), ám Bognár György csapatát nem a kedvező széljárás segítette a legjobb négy közé. A paksiak nagyszerű szezont futnak az NBI-ben is, a 4-5. hely környékén állnak már hosszú ideje, ráadásul úgy, hogy toronymagasan a legtöbb gólt szerezték az első osztályú csapatok közül.

A paksiak hatvan gólját úgy tudjuk kontextusba helyezni, ha hozzátesszük, hogy a második legtöbb szerzett góllal álló Ferencváros negyvenkettőig jutott. A nyílt sisakos játéknak megvan a hátulütője is: a Paks - szintén toronymagasan - a legtöbb gólt is kapta, tizenkettővel többet, mint az utolsó helyen álló MTK.

Barcikán jól meghajtották a Paksot, de végül érvényesült a papírforma 

Kredit: Paksi Fc

Pakson persze nincs panasz az idei kupasorozatra, hiszen a klub történetében először sikerült az elődöntőbe jutnia a város csapatának. A döntő sem tűnik elérhetetlennek, hazai pályán fogadják majd az Újpestet, amelyet a bajnokságban is legyőzték, és a tabellán is megelőzik a lilákat.

Lilák: csak a szokásos

Az Újpest felbukkanása az elődöntőben egyáltalán nem meglepő, hiszen egyrészt a címvédőről beszélünk, másrészt a kupasorozat egyik legmarkánsabb résztvevőjéről is. Ugyanakkor az sem lett volna meglepetés, ha a lilák elbuknak menet közben.

Az Újpest - a tavalyi szezonhoz hasonlóan - alaposan elrontotta az őszi szezont, miként a legutóbbi idényben, most is a kiesőhelyek környékén, sokszor a vonal alatt tanyázott a csapat. A tavaszi fellángolás tavaly odáig jutott, hogy nemcsak a bennmaradást harcolta ki könnyedén az Újpest, de óriási meglepetésre még a kupadöntőt is megnyerte a MOL Fehérvárral szemben.

Az Újpest megint arra készül, amire tavaly? 

Kredit: Újpest FC

Az elődöntőbe jutott csapatok számára figyelmeztető lehet, hogy a legutóbbi két alkalommal, amikor a lilák elődöntőt játszhattak, meg is nyerték a sorozatot.

A kupa óriási is bejelentkezett

A Ferencváros a MOL Magyar Kupa történetének legsikeresebb csapata, huszonhárom győzelmének a közelében sem áll senki. Ehhez képest a Fradi öt év után először tudta beverekedni magát a legjobb négy közé, és a legutólsó, 2017-es győzelme óta érték kimondottan kellemetlen meglepetések is a kupasorozatban.

A Ferencváros idén is vezeti a bajnokságot, és nem nagyon látszik, hogy ki tudná megtörni a klub hegemóniáját. A legjobb magyar csapat azonban idén jóval kevésbé meggyőző, mint az utóbbi szezonokban, a bajnokság is szorosabb, így érthetően nagyobb hangsúlyt helyeznek a korábban talán kicsit hanyagolt sorozatra, a MOL Magyar Kupára.

Már öt éve az utolsó kupagyőzelmnek 

Kredit: Fradi.hu 

A zöld-fehérek a sorsolásra sem panaszkodhatnak, hiszen eddig csak egy NBI-es csapattal találkoztak, és a döntőtől is egy másodosztályú csapat, az ETO Fc választja el őket.

Hirdetés