Szemben Batik Bencével, aki négyszeres kupagyőztes, a Puskás Akadémiának még nincs aranyszínű érme semmilyen sorozatból, de a középhátvéd biztos benne, hogy ez csak átmeneti állapot. Felcsúton kicsit hullámzóan kezdődött a tavasz, ám a kiszámíthatatlanság a kupában nem jellemző a csapatra, és Batik is megerősítette, hogy jobban koncentrál a társaság a MOL Magyar Kupában.
A Puskás Akadémia FC-nek van már ezüstérme a magyar bajnokságból és a MOL Magyar Kupából is, sőt az NBI-ből már két bronz is a felcsúti vitrinben pihen. Egy valami hiányzik csupán: egy aranyszínű érem vagy trófea.
“Hatalmas mérföldkő lenne a klub történetében” - szögezte le a Puskás Akadémia hátvédje, Batik Bence, aki a klubjával ellentétben számos aranyérem tulajdonosa, nemcsak bajnoknak, de összesen négyszeres kupagyőztesnek is mondhatja magát.
Kupa- és egyéb rutin: Batik Bence
Kredit: Puskás Akadémia FC
“Nemcsak a Magyar Kupában szerzett tapasztalataimmal, hanem az egész pályafutásom rutinjával próbálom segíteni a Puskás Akadémiát” - mondta az idén a harmincat betöltő játékos. “Jó sok meccs van már mögöttem, nyertem trófeákat, és egy öltözőben ennek súlya van. Közben persze felelősség is, az Újpest elleni büntetőpárbajban például nem voltam a kijelölt lövők között, mégis úgy alakult, hogy oda kellett állnom.
Bitang kemény sorsolást kapott a PAFC
Batik háromszor a Ferencvárossal, egyszer pedig a Honvéddal nyerte meg a MOL Magyar Kupát, és utóbbival kapcsolatban nevetve idézte fel, hogy a kispestiek első NBI-es ellenfele a 2020-as kupasorozatban a Mezőkövesd volt a döntőben. A Puskással idén egészen más utat járt be.
“Régi mondás, hogy ha a trófeáért hajtasz, akkor mindenkit meg kell verned, de tény, hogy idén kifejezetten nehéz úton jutottunk el az elődöntőig” - mondta Batik, aki már a harmadik körben NBII-es ellenféllel nézett szembe, miközben még bőven voltak megyei csapatok a lehetséges ellenfelek között. A negyedik fordulótól kezdve a PAFC kizárólag első osztályú csapatokkal találkozott, a megyei rivális MOL Fehérvárt és a Debrecent idegenben, az Újpestet hazai pályán ejtette ki.
“A kupában sokkal magabiztosabbnak érzem a csapatot. A bajnokságban, különösen tavasszal hajlamosak vagyunk hullámzásra, bárkit képesek vagyunk legyőzni, de kis túlzással bárkitől ki is tudunk kapni. A MOL Magyar Kupában viszont szó sincs ilyesmiről, valahogy ott azt érzem, hogy a keret minden játékosa jobban tud koncentrálni, éles és győzni akar. A játéktudás megvan, így ha a fenti koncentrációval játszunk, az már magyar szinten egy komoly erőt jelent.”
Előny és hátrány is a csikócsapat
Az elődöntős mezőnyben a Puskás Akadémia az egyetlen csapat, amely a bajnokságból is kiharcolhatja az európai kupaszereplést, a többieknek erre már csak a MOL Magyar Kupában van esélyük. Batik nem tagadta, a csapat célja az, hogy mindkét sorozatban odaérjen.
“Abból a szempontból, hogy már csak két meccset kell megnyerni hozzá, a kupából könnyebb kiharcolni a nemzetközi szereplést” - mondta mosolyogva. “A bajnokságból még rengeteg van hátra, az öltözőben is beszéltünk róla, hogy még harminc pontot lehet szerezni, tehát a világon semmi nem dőlt még el. Igaz, a kupában két döntőnek is beillő csatát kell megvívnunk a győzelemhez.”
MInden fronton a csúcsra tör a PAFC
Kredit: Puskás Akadémia FC
“Lendületes, jó focit játszó csapat a Zalaegerszeg, imponáló volt, ahogy Mezőkövesden továbbjutottak, bár a hazaiak kicsit tartalékosan álltak fel a meccs elején” - mondta az elődöntős ellenfélről a középhátvéd. “Ami a ZTE legnagyobb erőssége, az egy kicsit a csapat problémája is: nagyon fiatalok, amitől lelkesek és lendületesek, de néhány rutinos, a játék ritmusát jól érző vezéregyéniségre szükségük lenne.”
“Maximális tisztelettel készülünk a zalaegerszegi meccsre, kiváló csapat lesz az ellenfelünk, de az a célunk, hogy bejussunk a döntőbe. Számomra nagyon szimpatikus az az út, amin a ZTE elindult, és ősszel az eredmények is jöttek, viszont tavaszra - kicsit hozzánk hasonlóan - már be-becsúsznak vereségek.”
A Puskás Akadémia játékosa nem akart még a döntővel foglalkozni, viszont egy olyan játékostól, aki négy döntőben is pályára lépett, muszáj volt megkérdeznünk, van-e kedvence.
“Van kedvencem, méghozzá a Fradi-Vidi finálé, ahol lehengereltük a fehérváriakat, és még nekem is sikerült a kapuba találnom. Dörgött-villámlott, szakadt az eső, de óriási ünneplést csaptunk a döntő után” - idézte fel a 2015-ös, az FTC 4-0-s győzelmével zárult finálét.