A legnagyobb óriásölőből lett az első NBII-es kupagyőztes

2021. január 29.

Egy ambíciózus, de még másodosztályú csapat óriási menetelését hozta a Magyar Kupa 1984-es kiírása. A Siófok, amely nem sokkal korábban még a megyei osztályban játszott, a korszak sztárcsapatait legyűrve menetelt a döntőbe, amit aztán általános megdöbbenésre meg is nyert. 

Minden kupasorozat lényege, hogy egyenlő félként küzdhetnek meg benne olyan csapatok, amelyeket akár több osztály is elválaszt egymástól a bajnoki szezonban. Nem véletlen, hogy a molkupa.hu oldalon saját rovatot hoztunk létre az óriásölőknek, azaz a magasabb osztályú ellenfeleket kiütő, alacsonyabb osztályú csapatoknak. Csányi Sándor MLSZ-elnök a vele készült interjúban is kiemelte ezt, sőt megnevezte azt a kupadöntőt, ami a leginkább illett a témához: az 1984-es Siófok-Győr finálét. 

Kiválasztott cikk: Csányi Sándor: A kupasorozat a futball esszenciája

A fent említett csoportból több szempontból is kiemelkedik a Magyar Kupa történetének egyik leghihetetlenebb menetelését produkáló Siófoki Bányász SE, amely az első másodosztályú kupagyőztes lett (olyan évben, amikor első osztályú csapatok is rajthoz álltak). A magyar kupasorozat első amatőr győztese 1934-ben vette át a serleget, ám a Soroksár egy olyan szezonban nyerte meg a kupát, amikor a közelgő világbajnokság miatt a profi csapatok nem álltak rajthoz a sorozatban.

Megvan, honnan vette Orwell a címet

A Magyar Kupa 1984-es szezonja szürreális események egész sorát hozta, amikért egyetlen csapat volt a felelős: a három szezonnal korábban még a Somogy megyei I. osztályban játszó Siófok. A csapatnál komoly célok bontakoztak ki, több NBI-es múlttal rendelkező játékost is szerződtettek az évek során, és az 1983/84-es szezonban már a feljutásért küzdött a másodosztályban. Arra azonban, ami a kupában történt, talán még Siófokon sem számítottak.

A csapatkapitány Bódi Zoltánnal, illetve a korábbi válogatott Tieber Lászlóval a fedélzeten a Bányász óriási menetelésbe kezdett, és már a sorozat elején kiejtette az első osztályt éppen az első helyen álló Videotont. A hosszabbításban 1-0-ra megnyert mérkőzés természetesen főleg Tieber miatt volt pikáns, hiszen a válogatott támadó a Vidi legendájaként érkezett Siófokra.

A siófokiak a döntő előtt - ekkor még nem volt mindennapos dolog a mezszponzor

Kredit: Magyarfutball.hu - kepfeltoltes.hu

Miután a nyolcaddöntőben könnyedén legyőzték a Keszthelyt (2-0), a negyeddöntőben a Ferencvárost fogadták a somogyiak, és a siófoki stadiont megtöltő nyolcezer szurkoló legnagyobb örömére már az első félidőben 2-0-s előnybe került a Bódi nagyszerű irányító játékára építő hazai csapat. A második félidő közepén a Fradi bő tízperc alatt kiegyenlített, de az utolsó sansz a Siófoké volt: Horváth I. fejese a kapufán csattant.

A hosszabbítás legelején büntetőhöz jutottak a hazaiak, amit Bódi értékesített, majd néhány perccel később Zsiborás kapus hibáját kihasználva Szabó eldöntötte a mérkőzést. A négyes döntőbe jutó Siófoknál óriási volt az öröm, a másnapi Nemzeti Sportnak nyilatkozva - félig talán tréfálva - azt nyilatkozta Szigeti János, a Bányász elnökhelyettese, hogy adott esetben a KEK-szereplést is vállalná a csapat.

Megtörténik az elképzelhetetlen

Az elődöntőben a másik bányászcsapat, a Tatabánya várt a siófokiakra, a mérkőzés helyszíne pedig újra a balatonparti város volt. A telt ház előtt lejátszott meccsen nem sok minden történt, és már talán a játékosok is a hosszabbítást várták, amikor 10 perccel a lefújás előtt Szabó betalál, és továbbjuttatja a Siófokat. A Tatabánya már a harmadik NBI-es áldozata a megállíthatatlanul nyomuló Bányásznak, amelyre a döntőben a korszak sztárcsapata, a Verebes-féle mágikus Rába ETO várt.

A mágia azonban csak a telt házas Sóstói Stadionban lejátszott döntő elejéig segítette a Győrt, amely Szentes Lázár góljával már a 20. percben megszerezte a vezetést. A szemre is tetszetős támadás végén született gól előtt Horváth II. kétszer is óriásit védett, de a hátvédek nem tudtak felszabadítani, és Szentesnek már csak az üres kapuba kellett vágnia a labdát.

A győriek az első félidőben több helyzetet alakítottak ki, és bár a Siófok is el-eljutott ellenfele kapujáig, tulajdonképpen érvényesült a papírforma, a Győr uralta a meccset. A második félidő elején azonban jött az egyenlítés: a lesvonalról rajtoló Szabó elsőre még a kapusba lőtte a ziccert, de a felpörgő labdát a kapuba bólintotta.

A legnagyobb óriásölők!

Kredit: Magyarfutball.hu - kepfeltoltes.hu

A mérkőzés siófoki hőse, Bódi ellenállhatatlanul játszott, és óriási meccs kerekedett a fináléból. A győriek egyre nehezebben viselték, hogy a felbátorodó kiscsapat sokszor beszorítja őket, kemény faultokkal próbálták meg elvenni a siófokiak kedvét a fickándozástól, de ez sem használt. Az elszántan küzdő másodosztályú csapat végül a hajrában, a 88. percben szerezte meg a győztes gólt Horváth révén, méghozzá szinte tökéletesen lemásolva az első találatot: egy kapuson felpörgő labdát stukkolt a léc alá a siófoki támadó.

Szőke Miklós csapata a szezon végén feljutott az NBI-be is, ám nem lehet vitás, hogy nemcsak annak az évnek, hanem a klub egész történetének a legnagyobb sikerét aratta a fehérvári kupadöntőben a Siófok. A korabeli beszámolók kitérnek arra is, hogy a kiscsapat menetelése a sorozat szempontjából is fontos volt, mert a kicsit megkopott patinájú versenysorozat új lendületet, és komoly médiafigyelmet kapott a siófokiak káprázatos menetelésével. 

(Címlapkép: Magyarfutball.hu - kepfeltoltes.hu)