A somogyi amatőrcsapatok közül kiemelkedő Nagyatád és Kaposfüred óriási csatát vívott a bajnokságban és a kupadöntőben is. Végül megosztoztak a trófeákon!
Somogy megyei kupa, döntő:
Kaposfüred SC–Nagyatádi FC 3-1 (1-1)
Gólszerzők: Leidl 29., Márkvárt 51., 82. ill. Vrban 19.
A somogyi futball két meghatározó csapata találkozott a kupadöntőben, amit a Kaposvári Rákóczi stadionjában rendeztek. A két csapat a megyei bajnokságban is hatalmas versenyfutást mutatott be az első helyért, ezt végül egyetlen ponttal a Nagyatád nyerte meg, a Kaposfürednek a kupadöntő jelentette a visszavágási lehetőséget, ráadásul úgy szerezhette meg a trófeát, hogy a címvédőt győzi le.
A mérkőzés nem okozott csalódást, szoros, izgalmas csatát láthatott a remek hangulatú fináléban a nézősereg. A nagyatádiak szerezték meg a vezetést, de az előny csak tíz percig tartott ki, a második félidő elején pedig már a kaposfüredieknél volt az előny. A kiegyenlített mérkőzésen a címvédő mindent megtett az egyenlítésért, ment előre a Nagyatád, de egy kontrából a Kaposfüred tudta lezárni a mérkőzést.
Somogy megye négy csapatot ad a MOL Magyar Kupa főtáblájára, így az elődöntők vesztesei is ott lesznek az augusztusi rajton. A Nagyatádtól csak büntetőkkel kikapó Marcali VFC és a kaposfürediek ellen 1-0-lal alulmaradó Balatoni Vasas SE jutottak el a kupasorozat országos szakaszáig.