A Fradiról álmodnak a vasi kiscsapatnál

2022. augusztus 17.

A MOL Magyar Kupa első fordulójában a szigorúan amatőrjátékosokkal felálló Söpte nagy bravúrt mutatott be a Devecser 4-1-es legyőzésével, és a második fordulóban sem esélytelen a vasi kiscsapat, hiszen a megye II-es Mezőörssel találkozik. A csapat balszélsőjével beszélgettünk a bravúrgyőzelem után. 

Hirdetés

Söpte talán az egyik legkisebb település, amely csapatot ad a MOL Magyar Kupa főtáblájára. A Szombathellyel szinte egybeépült vasi falucska csapata az első kupaforduló egyik legnagyobb bravúrját mutatta be, amikor az egy osztállyal felette játszó Devecsert - könnyedén - kiejtve bejutott a második fordulóba.

Kiválasztott cikk: Öt ráadás, két büntetőpárbaj a 2. játéknapon

“Magabiztos győzelem volt, rúghattunk volna még többet is” - mondta a molkupa.hu-nak a csapat balszélsője, Rómer Zoltán. “Megleptük a Devecsert, hiszen az első perctől kezdve nekik mentünk, és ezzel megalapoztuk a meccs képét. Ez egyébként nem újdonság a kupameccseken, hiszen a csapatok legtöbbször egyáltalán nem ismerik egymást, nem tudják, mire számítsanak az ellenféltől. Ebből most mi jöttünk ki jobban” - tette hozzá a 23 éves egyetemista, aki csapata első gólját előkészítette.

Történelmi napok Söptén

Nagy dolgok történnek mostanában a vasi településen, hiszen nemcsak a MOL Magyar Kupában kiharcolt továbbjutást ünnepelhetik a csapatnál, hanem azt is, hogy történelme során először megyei I. osztályba jutott a klub. Illetve nem jutott, de ott van.

“A második helyen végeztünk a két vasi megye II-es bajnokság északi csoportjában, ám a másik csoport győztese, a Körmend nem vállalta a megye I-et, ezért a következő legjobb győzelmi mutatóval rendelkező csapatot kérték fel az indulásra. A helyzet úgy hozta, hogy a pontok százalékosítása után néhány tizeddel mi voltuk a legjobbak, így meghívtak minket a megye I-be.”

“Kis költségvetésű csapat a miénk, biztosan nagyon nehéz bajnokság vár ránk az első osztályban, és ahogy a megye I-ben, úgy a MOL Magyar Kupában sincs kimondott elvárás a csapattal szemben. A minél jobb szereplést tűztük ki célul, és bár a megye I. első fordulójában sajnos kikaptunk, a kupában kiharcolt továbbjutás óriási öröm számunkra” - idézte fel a kupameccset Rómer.

A Söpte először játszhat idén a megye I-ben

Kredit: Rómer Zoltán

“A nézőszámra egyébként sem panaszkodhatunk, 50-100 néző minden meccsünkön kint van és elég jó a hangulat a pályánkon. A kupában ezt meg is dupláztunk, pontosan számot nem tudok, de szerintem legalább 200-an nézték a Devecser elleni győzelmünket” - tette hozzá büszkén a játékos.

Fradiról, Zetéről, Haladásról álmodnak

A söpteiek nem panaszkodhatnak a sorsolásra, bár a Devecser egy osztállyal felettük szerepelt, a második fordulóban az egész kupasorozat egyetlen megyei III. osztályú csapatát, a Mezőörst kapták.

“Kicsit már utánanéztünk az ellenfélnek, de ez nyilván nem könnyű feladat két megyei osztályú csapat esetében. Harmadosztályúként harcoltak ki a kupaszereplést, de már a Győr-Moson-Sopron megyei II. osztályban játszanak, és ha az információink helytállóak, kiváló játékosokat igazoltak, egyáltalán nem lebecsülendő ellenfél a Mezőörs.”

“Annyiból persze nem jó a sorsolásunk, hogy utazunk kell, pedig még megye II-es csapatként harcoltuk ki a főtáblára jutást. Kicsi volt az esély, hogy egy alacsonyabb osztályú csapattal találkozzunk, de a sorsolás így hozta.”

A söpteiek Szombathelyen ünnepelnek 

Kredit: Rómer Zoltán

Papíron ugyan az egy osztállyal feljebb szereplő Söpte az ellenfél, de Rómer elmondta, egyes megyék más és más játékerőt képviselnek, Győr-Moson-Sopron pedig kifejezetten erős mezőnyt vonultat fel. A söpteiek optimisták, de nem tartják magukat favoritnak.

“Persze sokkal jobb így, mintha egy NBIII-as csapattal kellett volna megmérkőznünk, mert a Mezőörs ellen van esélyünk a továbbjutásra. Ha sikerül kiharcolnunk, a harmadik fordulóban már egy komoly egynapos futballünnepre is kilátásunk lehet, hiszen belépnek a sorozatba az NBI-es és NBII-es csapatok. Egy Fradi, egy Vidi, vagy még inkább egy ZTE elleni meccs fantasztikus élmény lenne, de a Haladással is szívesen összecsapnánk, mert a két klub között nagyszerű a kapcsolat.”

A MOL Magyar Kupa második fordulóját augusztus 27-28-án rendezik, a továbbjutás továbbra is egy meccsen dől el. A második fordulóban a legjobb 32 közé jutnak a csapatok, ám ekkor csatlakozik a mezőnyhöz az első- és másodosztály 32 csapata, így újra a 64 csapattal folytatódik a küzdelem. 

Hirdetés