2022 legjobb kupasztorijai, 5. rész

2022. december 21.

Az év vége remek alkalmat kínál arra, hogy felidézzük a 2022-es naptári év legnagyobb sztorijait a MOL Magyar Kupában. Sorozatunk utolsó részében az év legnagyobb sztoriját idézzük fel, de ne legyünk szerénytelenek: talán nem is csak az idei év, hanem minden idők egyik legnagyobb bravúrját mutatta be a harmadosztályú Iváncsa a címvédő Ferencvárossal szemben. 

Hirdetés

Bár egy NBIII-as kiscsapat tényleg gyakran eljut a kupasorozat végjátékába, nem ritkán még a legjobb nyolc közé is, az Iváncsa Ferencváros ellen elért győzelme toronymagasan kiemeli a harmadosztályú csodatevők mezőnyéből a Fejér megyei kiscsapatot. A címvédő - és bajnoki címvédő - Fradi talán történelme során egyszer sem uralta olyan fölénnyel a magyar labdarúgást, mint manapság, és nem csoda, hogy a hazai porondon szinte megközelíteni sem tudja senki Sztanyiszlav Csercseszov csapatát, hiszen az FTC a nemzetközi porondon is komoly sikereket ér el, nemcsak itthon. 

A bajnok és kupagyőztes csapat ősszel nemcsak továbbjutott az Európa Liga-csoportjából, de meg is nyerte azt, így kiüli a 16 közé jutásért zajló játéknapot, és csak a nyolcaddöntőkben kell játszania. Az előző négy magyar bajnokságot megnyerő Fradi fejlődése abban is megjelenik, hogy nagyon hosszú idő után lett az első magyar klubcsapat, amely nemcsak főtáblára jutott egy európai sorozatban, de megélte a tavaszt is. Bár mindezt akkor még nem tudtuk - csak joggal reménykedtünk benne -, amikor Iváncsán a pályára lépett a csapat a MOL Magyar Kupa negyedik fordulójában, nem volt kérdés, ki a párharc toronymagas esélyese. 

És akkor csoda történt 

"Nem éreztem egyáltalán, hogy lebecsültek volna minket, ám amikor másodszor is megszerezték a vezetést, egy kicsit talán elhitték, hogy ez már megvan. Márpedig ha egy csapat egy meccs első félidejében ezt gondolja, az még a legnagyobbaknak is tud problémát okozni” - avatott be a meccsen történtekbe a párharc hőse, Varga Ádám, aki elképesztő bravúrokkal tartotta életben az egyre megalapozottabb iváncsai reményeket. 

Kiválasztott cikk: Az iváncsai hős a ráadásban már tudta

A Ferencváros kétszer is vezetett a meccs elején, ám eldönteni nem tudta a meccset, és a második félidőben egyre bátrabban próbálkozó NBIII-as kiscsapat ki tudott egyenlíteni. Ami a hosszabbításban történt, az már-már csodaszerű volt. Nem is amiatt, hogy az Iváncsa a harmadik gólját is megszerezte, hanem ami ezután történt: a Fradi, amely néhány nappal korábban a Crvena Zvezda legyőzésével lépett nagyot az EL-továbbjutás felé, óriási offenzívát nyitott, ám a hazai kapuban Varga mindent hárított, így összejött a tökéletesen váratlan bravúr

Meseszerű történet a szemünk előtt 

Kredit: hirado.hu/Horváth Péter Gyula

És nemcsak a fogadók nem számítottak rá, hogy az Iváncsa legyőzheti a Fradit, hanem maga Baki Imre klubelnök sem. A molkupa.hu a párharc előtt néhány nappal beszélgetett egyet az elnökkel, aki elmondta, még szívesen ment volna egy-két kört a csapatával a kupasorozatban, és csak utána szeretett volna a Ferencvárossal találkozni. Mostanra valószínűleg már nem bánja az elnök úr sem, hogy így alakult. 

Az iváncsaiak nyilván magabiztosan várják a MOL Magyar Kupa ötödik fordulóját is, aki ugyanis kiejti az egyeduralkodót, annak valóban nincs kitől tartania. A szerencse is a csapattal volt, hiszen a versenyben lévő NBI-es csapatokat elkerülte, és a másodosztályban kiesőhelyen álló Budafokkal találkozik a nyolcaddöntőben. Egy ország fog nekik szorítani, hogy tovább írják a hihetetlen történetet. 

Címlapkép: hirado.hu/Horváth Péter Gyula

Hirdetés