A Ferencváros és az MTK többször is meg tudta védeni Magyar Kupa-címét, de a kupa történetének 111 éve alatt így sem sokszor fordult elő címvédés. A büszke társaságban ott van még a Győr, a Debrecen és az Újpest, és többször is hajszálon múlott, hogy a Honvéd is csatlakozzon az elit klubhoz, ám sem nekik, sem a zsinórban kétszer döntőt játszó Pécsnek és Vácnak nem sikerült a bravúr.
A MOL Magyar Kupa, ahogy a világ összes kupasorozata, a legkiegyenlítettebb országos sorozat, és lebonyolításának köszönhetően a legtöbb meglepetéssel is szolgál. Mivel idéntől kezdve már a teljes sorozatban egy meccsen dől el a továbbjutás, gyakoribbak a váratlan eredmények, hiszen egy mérkőzésen valóban minden megtörténhet.
Nem kérdés például, hogy az utóbbi években a Ferencváros volt a legkiemelkedőbb magyar klubcsapat, jelen pillanatban is utcahosszal vezetve vágtat zsinórban harmadik bajnoki címe felé a zöld-fehér csapat, a Magyar Kupában azonban négy éve nem sikerült nemhogy győznie, de még a döntőbe jutnia sem. De persze nemcsak a Fradiról van szó, és nemcsak a jelenlegi lebonyolítás az oka, hogy meglehetősen ritkán sikerül címet védenie egy-egy csapatnak.
Hol vagytok, címvédők?
Az elmúlt négy kiírásban egyszer sem fordult elő címvédés a Magyar Kupában, sőt az elmúlt bő húsz évben csak háromszor fordult elő ilyen bravúr. Az utolsó csapat, amely meg tudta védeni a trófeát, a Ferencváros volt, amely megadta a módját, hiszen zsinórban háromszor hódította el a kupát 2015 és 2017 között. Itt azonban véget ért a nagy menetelés, sőt mondhatjuk, hogy dicstelen véget ért a Fradi nagy sorozata, hiszen a következő szezonban már a legjobb 32 között kiejtette a zöld-fehéreket az akkor még másodosztályú Kisvárda.
Az Újpest törte meg a Fradi hegemóniáját a Groupama Arénában
Kredit: MTI
Ebben az évben nem ez volt az utolsó csapás, ami a kupasorozatban érte a Ferencvárost, hiszen a végső győztes az ősi rivális Újpest lett, ráadásul a lilák lettek az első csapat, amely a Groupama Arénában, az FTC otthonában szerezte meg a trófeát (a három, korábban itt rendezett finálét mind a Fradi nyerte hazai pályán). Egy évvel később aztán az Újpest is meglehetősen korán búcsút intett a címvédés álmának, miután a 32 között a Kaposvár kiejtette őket.
2019-ben a MOL Vidi néven szereplő fehérváriak fosztották meg a tróntól az Újpestet, az egy évvel korábban a bajnoki címet is bezsebelő Vidi egy nagyszerű Európa Liga-menetelés után nyerte meg a kupadöntőt a Honvéd ellen. A címvédés azonban a Vidinek sem jött össze, egy évvel később hiába menetelt az elődöntőig a fehérvári csapat, ott a Mezőkövesd meglepetésre megállította, a végső győztes pedig a Honvéd lett.
A Honvéd játékosai ünneplik a kupagyőzelmet
Kredit: MTI
Azt már biztosan tudjuk, hogy idén sem lesz címvédés, hiszen a Honvéd a nyolcaddöntőben elvérzett Zalaegerszegen, sőt már a tavalyi döntősnek sincs esélye arra a bravúrra, amit a kispestiek elértek (hogy zsinórban kétszer jutottak be a fináléba), mert egy fordulóval később a Mezőkövesd is kiesett.
A XXI. század címvédői
A fent említett Ferencváros mellett a 2000-es években mindössze kétszer fordult elő címvédés, ezek közül egyet szintén a Fradi szállított. 2003-ban a Debrecen, 2004-ben a Honvéd ellen nyerték meg a döntőt, sőt egy évvel később is bejutottak a fináléba, ám akkor bombameglepetésre a Sopron alaposan eltángálta őket (5-1), így a triplázás helyett egy új győztest ünnepelhetett a futballtársadalom a szezon végén.
A 2000-es évek másik címvédője a Debrecen, amely egészen egyedülálló sorozatot épített fel 2007 és 2013 között. Ebben a hét kiírásban összesen két olyan döntőt rendeztek, amiben nem volt érdekelt a Loki, amely négy alkalommal is elhódította a trófeát, de a címvédésre egészen a sorozat végéig kellett várni: a 2012-ben az MTK ellen büntetőkkel megnyert kupadöntő után egy évvel a Győrt győzte le a fináléban a DVSC, méghozzá 2-1-re.
Debreceni öröm a kupadöntő után
Kredit: MTI
Nem volt messze a bravúrtól a Honvéd sem, sőt a kispestieknek kétszer is sikerült egymás után kétszer is a döntőbe jutniuk, de a 2007-es győzelem után 2008-ban kikaptak a Debrecentől, 2019-ben pedig nem tudták megnyerni a finálét a Vidi ellen, így címvédés helyett csak sima győzelmet arattak 2020-ban.
Történelmi léptékkel is hasonló a helyzet
A Magyar Kupa történetében természetesen előfordult jó néhány címvédés, például a sorozat megalapítása után az első nyolc kiírásban vagy a Fradi, vagy az MTK nyert, és ez a két csapat többször is meg tudta védeni a címét. A többi csapat között viszont már nagyítóval kell keresnünk a hasonló bravúrt szállítókat.
A 60-as években a Győr épített nagyszerű sorozatot, amikor zsinórban háromszor nyerte meg a Magyar Kupát, majd az Újpest következett, amely 1969-ben és 70-ben ült fel a trónra, és a 80-as évek elején is sikerült egyszer megvédenie a címét. A Honvéd már a 80-as évek végén is közel járt a címvédéshez, de hiába jutott be zsinórban háromszor a fináléba, 1988 és 90 között csak egyet tudott megnyerni a háromból.
Zsinórban két döntőt több csapat is játszott, de sem a Vasasnak, sem a Pécsnek nem sikerült dupláznia, a Vác pedig mindkét finálét elveszítette: 1991-ben a Fradi, egy évvel később az Újpest győzte le 1-0-ra.