Az Amatőr Kupát vette célba a legkisebb csapat

2022. augusztus 30.

Egy kis Győr-Moson-Sopron megyei falu, ahol a polgármester a település lelkésze, illetve a futballklub elnöke is, éli a nagy álmot a MOL Magyar Kupában. A Mezőörs az egyetlen megye II-es csapat a legjobb 64 között, de a csapat rutinos támadója még egy fordulót szeretne menni, mert az Amatőr Kupa döntőjét vette célba a kisalföldi óriásölőkkel. 

Hirdetés

A MOL Magyar Kupa 2022-23-as szezonjának talán legfurcsább összecsapását hozta két apró klub, a Mezőörs és a Söpte mérkőzése. Ha ugyanis a legutóbbi szezon tabelláiból indulunk ki, akkor előbbi a Győr-Moson-Sopron megyei harmadosztályban, utóbbi pedig a Vas megyei másodosztályban érdekelt csapat lett volna, azonban meghívásos alapon mindkét klub felugrott egy osztályt.

A söpteiek persze már a meccs előtt tudták, hogy nagyon kemény meccs vár rájuk Mezőörsön, és a hazaiak végig vezetve, megérdemelten ejtették ki az egy osztállyal felettük szereplő ellenfelet. A Mezőörs lett az egyetlen megye II-es csapat, amely megérte a harmadik fordulót a MOL Magyar Kupában.

“Egy jó megye I-es meccsnek megfelelt a színvonal, úgy gondolom, nagyon jó meccset játszottunk a söpteiekkel” - mondta a mezőörsi csapatkapitány, Burányi Tamás, aki a csapatához hasonlóan maga is igen kalandos utat járt be. A rutinos támadó egy éve visszavonult és a Puskás Akadémián dolgozott edzőként, ám tavasszal felbontották a szerződését, így most a győri akadémián vállalt munkát. A Mezőörs edzője, Szekeres Krisztián győzte meg, hogy térjen vissza a pályára is.

“Bevallom, lenyűgözött, amit Mezőörsön láttam, és nem sokat gondolkodtam a visszatérésen. Nagyszerű létesítményben játszunk, szuper szurkolótábor biztatja a csapatot, jól szervezett a klub és abszolút elérhetőek azok a komoly célok, amiket magunk elé tűztünk” - mondta a molkupa.hu-nak Burányi.

A kupabravúr már a zsebben

“Erős csapat volt az ellenfelünk, és ezt bizonyította is a meccsen. Jól jöttünk ki a mérkőzés elejéből, hiszen 2-0-ra vezetni tudtunk, sőt labdánk volt a 3-0-hoz, de a nagy helyzet kimaradt, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, kaptunk egy gólt. Ekkor fölénybe került az ellenfél, de szerencsére a második félidő elején egy szabadrúgásból újra sikerült betalálnunk. Megnyugodni viszont nem volt idő, mert csináltunk egy buta 11-est, amivel újra szoros lett a meccs. A végén nagyon jött a Söpte, de jól védekeztünk és még kontrázni is maradt erőnk, így alakult ki a 4-2-es végeredmény” - idézte fel a mérkőzést a mezőörsi cséká.

Az egyetlen állva maradt ötödosztályú csapatnak ilyenkor általában az a célja, hogy a harmadik fordulóban belépő NBI-es csapatok közül egy nagynevű ellenfelet kapjon, ám Burányi nem osztja ezt a véleményt.

“Sokan már a Fradit látják a mezőörsi pályán, de én azt mondom, még egy kört nagyon jó lenne menni, szóval abban reménykedem, hogy megyei osztályú csapatot kapunk a harmadik fordulóban is. Egy NB-s csapattal szemben nem lehetne sok esélyünk, hiszen mi csak heti kettőt edzünk, de egy megyei csapatot még meg tudnánk lepni.”

“Bevallom, azért szeretnék még egy kört menni, mert a titkos célom az, hogy pályára léphessünk az Amatőr Kupa-döntőben. Nem hiszem, hogy sok megyei csapat éli túl a harmadik fordulót, ezért lenne nagyon jó, ha nekünk sikerülne, mert akkor megye II-es klubként szinte biztos, hogy ott lehetnénk a legjobb amatőrcsapatok fináléjában” - osztotta meg titkos reményét a csapatkapitány.

A Söptét is kiejtette a Mezőörs 

Kredit: Hungary Sport

Erre egyébként abszolút megvan az esély, hiszen a legmesszebb jutó amatőrcsapatok versenyében olyan tényezők is döntenek az Amatőr Kupa-döntőbe jutásról, hogy melyik csapat ejtett ki magasabb osztályú ellenfelet. A Mezőörs az első fordulóban a szintén megye II-es Ugodot verte ki, a másodikban viszont a Söpte egy osztállyal felette szerepelt.

A polgármester, aki a falu lelkipásztora is

Mezőörsön nemcsak a kupában vannak nagy célok. A falu polgármestere, aki egy személyben a falu református lelkipásztora és a futballklub elnöke is, igen a szívén viseli a csapat sorsát, így a létesítmény és a lehetőségek fejlesztését is.

“Bár nem kezdtük jól a megye II-es bajnokságot, a célunk a dobogó, és meg is vannak a játékosaink, hogy elérjük ezt a célt” - mondta a szezont két vereséggel kezdő csapat kapitánya. “Jól erősítettünk, több NB-s múlttal rendelkező játékos is érkezett hozzánk, és biztos vagyok benne, hogy harcban leszünk a dobogóért az év végére.”

“De most még nem a májusi befutót nézzük, hanem nagyon várjuk a szerdai sorsolást a Magyar Kupában. Egy olyan kis klubnak, mint a Mezőörs, itt van igazán lehetősége megmutatni magát, és ha már két fordulót mentünk, nem szeretnénk megállni a harmadikban sem, még ha tudjuk is, hogy itt már szinte biztosan nagy bravúr kell a továbbjutáshoz” - mondta bizakodva Burányi.

Még egy kört szeretne menni a mezőny egyetlen ötödosztályú csapata 

Kredit: Hungary Sport

A MOL Magyar Kupa harmadik fordulójának sorsolását augusztus 31-én, este 22.30-kor tartják, az M4 Sport élőben közvetíti az eseményt. A sorsoláson az első két osztály csapatai is érintettek, az NBI-esek védettséget élveznek, azaz őket nem sorsolhatják össze. 

Hirdetés