Felértek a csúcsra a kisalföldi óriásölők

2026. május 19.

Mezőörsön évek óta cél az Amatőr Kupa, de eddig csak egy döntő jött össze a kisalföldi zöld-fehéreknek. Idén megtört a jég, ráadásul még egy igen komoly tarolást is bemutathat a Mezőörs. A csapat vezetőedzőjével beszélgettünk.  

A szezon egyik fontos, sőt talán a legfontosabb célját kipipálta a Mezőörs KSE: a csapat második nekifutásra megnyerte az Amatőr Kupa-döntőt, ezzel hivatalosan is az ország legjobb amatőrcsapata lett. A kisalföldiek egyszer már bejutottak a MOL Magyar Kupában legmesszebb jutó megyei osztályú csapatok számára kiírt döntőbe, de akkor egy budapesti csapattól kikaptak. Most egy másikat legyőztek.

“Augusztusban elmondtam a fiúknak, hogy csak akkor leszek elégedett, ha a szezon végén elmondhatjuk, hogy minden sorozatot megnyertük, amiben elindultunk. Nem állunk rosszul” - mondta széles mosollyal Germán Ferenc, a Mezőörs vezetőedzője, akivel idén már beszélgettünk egyszer: 

A kisalföldieknek két meccsük van még hátra a szezonból: a Győr-Moson-Sopron megyei kupadöntő, illetve egy bajnoki, ahol bebiztosíthatják a bajnoki címüket. Ez a két meccs dönt arról, hogy valóra válik-e, amit Germán a szezon eleje óta kér a játékosaitól.

“Azt már a szezon előtt tudtam, hogy jó csapatunk lesz, ami képes ennek a célkitűzésnek megfelelni. Azt viszont nem tudhattam, hogy sikerül-e jól működő közösséget, egy irányba húzó keretet összeállítani. Hogy ez is sikerült, azért a játékosoknak tartozom köszönettel” - tette hozzá a szakember.

Nem adta könnyen magát a Kelen

Germán elmondta, megnézte egy-két meccsen az Amatőr Kupa-döntős ellenfelet, és úgy tudja, a Kelen SC képviselői is ott voltak néhány mérkőzésükön. A mezőörsiek edzője szerint nagy meglepetést egyik csapat sem tudott okozni a másiknak a döntőben, és szerinte megérdemelten nyert a csapata.

“Tudtuk, hogy fiatalos, gyors csapat lesz az ellenfél, és hogy az átmenetből indított kontrákra fognak építeni ellenünk. Úgy gondolom, jó reagáltunk az ellenfél próbálkozásaira, és sikerült a saját erősségeinkre rájátszanunk.”

“Úgy kezdtünk, ahogy terveztük, és szerencsére sikerült gyorsan megszereznünk a vezetést. A meccs elejét uraltuk, és csak amiatt lehetett hiányérzetem, hogy az első negyedórában kialakított helyzetekből nem tudtunk még egyszer betalálni. Mert, ahogy számítottunk is rá, a Kelen is belerázódott a meccsbe, és onnantól kiegyenlített volt a játék.”

Csalóka a kép: ezúttal feketében a zöld-fehér Mezőörs 

Kredit: Mezőörs KSE

Az egygólos előny mindig veszélyes dolog, és mivel a második gól nem akart megszületni, úgy tűnt, a hatvanadik percben abszolút kinyílt a döntő: az egyik legrutinosabb mezőörsi játékos, Vári Barna egy utolsó emberként elkövetett szabálytalanságért piros lapot kapott.

“Nem kis dolog, hogy emberhátrányban tudtuk végül megszerezni a mindent eldöntő gólt, és összességében úgy gondolom, megérdemelten nyertük meg a trófeát. Nemcsak a döntő alapján, hanem az egész kupaszezon miatt is.”

Kell a szerencse is, de önmagában nem elég

A mezőörsiek évek óta ott vannak a legjobb amatőrcsapatok között, több nagy bravúrt is bemutattak a MOL Magyar Kupában az elmúlt években. A megyei osztályú csapat idén két NBIII-as ellenfelet is kiejtett, és végül az NBII bajnoka, a Vasas tudta csak megállítani.

“Jó szívvel gondolunk vissza az idei kupasorozatra, hiszen a Vasas otthonában remek körülmények között, egy szép stadionban tévés meccset játszhattunk. És bár akkor még nem tudtuk, vissza is tértünk az Illovszky Stadionba egy fontos meccsre” - utalt rá Germán, hogy a szokásoktól eltérően idén a Fáy utcában rendezték az Amatőr Kupa-döntőt is.

“A kupában soha nem csak a végeredményt szabad nézni, mert mindig rendkívül fontos a sorsolás, azaz a szerencse szerepe. Például mi kiejtettünk két NBIII-as csapatot is, ami nagy dolog, de azt azért tudni kell, hogy egyrészt jó pillanatban jöttek a meccsek számunkra, másrészt nem élcsapatokról beszélünk, mert azok ellen nem sok esélyünk lett volna” - mondta a Haladás és a Komárom legyőzéséről a vezetőedző.

A második látogatás az Illovszkyban már jobban sikerült 

Kredit: Mezőörs KSE 

“Úgy gondolom, a mi csapatunk egy NBIII-as középmezőny szintjét simán meg tudná ugrani, nem hiszem, hogy kiesési gondjaink lennének a harmadosztályban. De hogy lesz-e lehetőségünk megmérettetni magunkat, azt nem tudom, mert a létesítményünk nem alkalmas az NBIII-ra. Meglátjuk, egyelőre örülünk az Amatőr Kupának, és készülünk a két hátralévő meccsünkre” - zárta a gondolatait az edző, aki tizenöt évvel ezelőtt a Győrszemere játékosedzőjeként már nyert Amatőr Kupát.