Októberben az NBI utolsó helyén állt a ZTE, amely április óta nem nyert meccset. Eltelt öt hónap, és a 2023-as kupagyőztes megérkezett a dobogóra. Hihetetlen utazást produkál Nuno Campos csapata.
Amikor a Zalaegerszeg 2023-ban megnyerte a MOL Magyar Kupát, a döntő lefújásakor még nem volt biztos, hogy megőrizheti első osztályú tagságát. Végül megúszta a kiesést, így igazán szépre sikerült a szezon, hiszen története első kupatrófeáját nyerte, de azért megvolt a helye a kritikáknak. Egyrészt a bajnoki szereplés, másrészt a kupasorsolás miatt, ami igencsak kedvező volt, a döntőben például az NBII-es Budafokkal találkozott a Zete.
A sorsolásra idén sem panaszkodhat a Zalaegerszeg, hiszen úgy juthat be a kupadöntőbe, hogy egyetlen NBI-es ellenféllel sem találkozott, de ha idén is összejönne a végső győzelem, az egészen lenne, mint három évvel ezelőtt. És távolról sem csak a döntős ellenfél kiléte miatt.
Egy nehézkesen induló utazás
A tavalyi ZTE teljes más csapat, sőt klub volt, mint az idei: rengeteg frissen igazolt játékos mellett a tulajdonos és az edző is új volt, mégis hasonlóképpen indult a szezon, mint ahogy az előző befejeződött. A 2024/25-ös bajnokságot a ZTE nyolc nyeretlen meccsel zárta, és végül a már kieső Vidi fölött három ponttal, legrosszabb bennmaradóként végzett.
Az előző szezon befutóját zsinórban öt döntetlennel letudó ZTE úgy ráállt a pontosztozkodásra, hogy abból az új idényben sem engedett, négy x-szel indította a szezont, amit két vereség követett, amikor szeptember 19-én eljött a MOL Magyar Kupa harmadik fordulója, és az egerszegiek (a fél országot átutazva) 13-0-ra nyertek a Vásárosnamény otthonában. A kupasorozatban elért siker április 6. óta az első tétmeccsen aratott győzelme volt Nuno Campos csapatának.
A kupameccs hozta meg az áttörést Szendreiéknek
Kisvártatva a bajnokságban is összejött az első győzelem, de jött még három vereség is, és a tizedik forduló a bajnokság utolsó helyén találta a Zetét. Rögzítsük a dátumot: október 19-én, a Puskás Akadémia elleni 0-1 után lett sereghajtó a Zalaegerszeg. De nem maradt ott sokáig.
Egy hihetetlen menetelés
A következő fordulóban máris elmozdult az utolsó helyről a csapat, miután óriási meglepetésre saját pályáján győzte le a Ferencvárost. A Groupama Arénában aratott 2-1-es győzelmet egy kupasorozatban behúzott újabb siker követte, és bár Debrecenben még kikapott egyszer a portugál szakember játékát egyre inkább magáévá tevő csapat, az őszi szezon végét mutatós veretlenségi sorozattal zárta le.
A Loki otthonában összeszedett, halottak napi vereség óta a Zete mindössze egyetlen vereséget szenvedett el, azóta tizenkét győzelmet és öt döntetlent kulcsolt be a megállíthatatlanul menetelő csapat. A listavezető Győrt idegenben és otthon is megverte, és a Fradit is elkapta hazai pályán, miközben a kupasorozatban is sorra aratta a győzelmeket.
Nemcsak jól, szépen is játszik a Zete
Ennek a nagyszerű sorozatnak lett az a vége (legalábbis egyelőre, mert elnézve a formákat még távolról sincs vége), hogy a Kisvárda legyőzésével a Zalaegerszeg megérkezett a dobogóra. Az M4 Sport azt írja, pontrekordot is dönt hozzá, már most több pontja van, mint a 2011-es bajnokság óta bármikor, és vélhetően még gyarapodni is fog.
Ha a formákat nézzük
A MOL Magyar Kupa honlapjának adott interjúban a csapat gólvágója, Skribek Alen bevallotta, egyre gyakrabban téma az öltözőben, hogy két fronton is esélye nyílik az európai kupaszereplés kiharcolására a Zetének. A bronzérem és/vagy a kupagyőzelem is óriási dolog lenne azok után, hogy ősszel még az utolsó helyen álltak, és minden abba az irányba mutat, hogy komoly esélyük van.
Bár egy kupameccs képére nem lehet a bajnokik alapján következtetni, az egymeccses párharcok minden szépsége megmutatkozik, de ha szigorúan a tényekre koncentrálunk, a Zalaegerszeg az elődöntő favoritja - még a Bozsikban is.
A Honvéd kapott néhány komolyabb ütést az utóbbi időben, az NBII-ben rajt-cél győzelemre készülő kispestiek legutóbbi botlása, amikor a középmezőny alján helyezkedő Tiszakécskétől kaptak ki, már az első helyébe került. A játékosok közül többen is elmondták nekünk, a bajnoki cím rendkívül fontos célja a Honvédnak, nem csak szimbolikus jelentősége van, de a csapat játéka sem olyan nívójú tavasszal, mint ősszel volt.
Most bárkinek nehéz ellenfele itthon a Zalaegerszeg
A Zete ezzel szemben duzzad az önbizalomtól, frissen megszerzett harmadik helyét egy kupadöntővel fejelné meg. A cél most már egyértelműen Európa, vagy a bajnokságból a Konferencia Liga, vagy a kupagyőzelemmel az Európa Liga selejtezője. Egyik sem elérhetetlen, ha erővel bírni fogja a hajrát a Zete, amely kétségkívül a tavasz legizgalmasabb csapata a magyar fociban.
Címlapkép: Vasasfc/Facebook