Az ősszel még a kiesés elől menekülő ZTE FC mostanra élcsapattá vált a bajnokságban, így Skribek Alen szerint már szőhetnek bátrabb álmokat: vagy a bajnokságból, vagy a kupából, de a cél Európa!
Valószínűleg kevesen számítottak rá mondjuk szeptember közepén, hogy márciusban úgy fogunk beszélgetni a Zalaegerszeg számtalan nyári szerzeménye közül valakivel, hogy a csapat a dobogót ostromolja miközben a MOL Magyar Kupa elődöntőjére készül. Skribek Alen sem feltétlenül tartozott közéjük, de a Zete házi gólkirálya nem véletlenül volt optimista már akkor is, amikor úgy tűnt, a kiesés elől menekül majd idén a ZTE.
“Nyáron a pincétől a padlásig megváltozott minden, új tulajdonosi kör, vezetőség, szakmai stáb és jó néhány új játékos, köztük én is nyár óta tartozunk a Zetéhez. Én egyből éreztem, hogy nagyon jó lesz, amit Nuno Compos játszatni akar velünk, és türelmes is voltam, mert azt is tudtam, hogy kell idő, mire minden összeáll. Hát összeállt!” - mondta vidáman az NBI-es kanadai táblázat ötödik helyén álló csatár.
Élesedik a helyzet
Skribek abszolút egyetért csapatkapitányával, Szendrei Norberttel, aki a molkupa.hu-nak azt mondta, nincs nagy zalaegerszegi titok, egyszerűen csak összeálltak a dolgok.
“Nagyon fontos, hogy a viszonyok egy csapaton, sőt egy klubon belül rendezettek legyenek, mert ha mindenki a saját feladatára koncentrál, abból jó egység alakul ki. Ez történt nálunk is, a Zalaegerszeg most nagyon egyben van, élvezzük, hogy együtt játszhatunk” - mondta büszkén a nyolc gólnál és öt gólpassznál járó csatár.
Skribek Alen egykori csapata ellen
“Mostanra eljutottunk odáig, hogy mindenkit meglepve már a dobogó közelében állunk. Őszintén szólva nem is annyira az érem a beszédtéma, hanem sokkal inkább az európai kupaszereplés kiharcolása. Ez most már kézzel fogható esély, nagyon szeretnénk belekapaszkodni, ami egyúttal azt is jelenti, hogy élesedik a helyzet.”
“Kiharcoltuk, hogy rajtunk legyen a nyomás. Nem is negatívumként éljük meg, inkább feldob minket” - mondta a két hónapja veretlen csapat gólvágója.
Ha már Európa szóba került
Több játékos is kiemelte a nekünk adott interjúban, hogy a MOL Magyar Kupa a presztízse mellett azért is fontos célkitűzés, mert a kupasorozatból a legkönnyebb kijutni az európai kupaporondra. Ráadásul míg a bajnokságból a BL-en kívül csak a Konferencia Liga selejtezőjében lehet rajthoz állni, a kupagyőztes az Európa Ligában kezdheti meg a szereplését, azaz minimum két európai nemzetközi párharcot vívhat.
“Nem szeretnék a kupagyőzelemről beszélni úgy, hogy a döntőbe jutásért is vár még ránk egy keménynek ígérkező meccs. A Honvéd idén már két NBI-es ellenfelet is kiejtett, ráadásul a tabellán előttünk álló Debrecen volt az egyik, nagy butaság lenne, ha csak fél szemmel is a döntőre koncentrálnánk” - szögezte le Skribek.
A Honvéd valóban kemény ellenfélnek ígérkezik, az NBI-es tagságukat szinte már megváltó kispestiek borítékolhatóan óriási hangulatban fogadják majd a Zetét az elődöntőben. De ha kemény dió is lesz, azért egy NBI-es élcsapatnak érvényesítenie kell a papírformát a másodosztályú csapat otthonában. Ebben van is rutinja a Zetének, hiszen a sorsolása nem mondható éppen pechesnek.
“Igen, szó sincs panaszról, amikor azt mondom, két másodosztályú ellenfelünkkel, a Soroksárral és a jövőre már talán újra az NBI-ben szereplő Vasassal is kemény párharcot vívtunk. Az első fordulóban meg átutaztuk keresztbe az országot, szóval raktunk munkát ebbe a kupaszezonba” - mondta a csatár, aki úgy juthat a döntőbe a csapatával, hogy egyetlen NBI-es ellenfele sem volt.
A Pakssal összejött
Skribek a két paksi kupagyőzelem közül csak az elsőben vállalt szerepet, és nagyon jó szívvel emlékszik vissza a Fradi 2-0-s legyőzésére a Puskás Arénában.
Skribekék idén még sokat akarnak ünnepelni
“Őszintén úgy gondolom, igazságtalan lett volna, ha az a Paks nem nyeri meg a kupadöntőt. Nem a finálé alapján, mert ott mindkét csapatnak akadtak komoly helyzetei, hanem mert összességében az egy annyira jó csapat volt, és olyan jól összeálltunk, hogy hiába volt a Fradi az ellenfél, nagyon csalódott lettem volna, ha nem nyerünk” - idézte fel a 2024-es finálét, majd elmondta, idén szerinte ki ér oda a döntőbe a másik ágról.
“Szerintem a Fradi hazai pályán megoldja, de ez csak egy megérzés, a kupameccsekre lehetetlen tippelni, annyira sajátságos a hangulata az egész sorozatnak."
"A bajnoki címért küzdő két csapat bajnoki meccseiből is nehéz lenne kiindulni, mert mindketten nyertek idegenben, hozzáteszem, mi is vertük már meg idén a Fradit, a Győrt pedig oda-vissza elkaptuk. Hogy ebből mi következik a kupameccsekre nézve? Semmi” - mondta nevetve.