A tavasszal szemez az ajkai csapatkapitány

2023. szeptember 29.

Bár a bajnokságban meg sem közelíti tavalyi eredményeit a legutóbbi NBII-es dobogós FC Ajka, a MOL Magyar Kupában egyből egy bravúrral nyitott a Veszprém megyei csapat. Csizmadia Zoltán csapatkapitánnyal Mezőkövesdről, Tiszakécskéről és a tavasz megélésének a lehetőségéről is beszélgettünk.  

Hirdetés

A MOL Magyar Kupa harmadik fordulójában két első osztályú csapat is elvérzett: a Fehérvár FC-t a harmadosztályú ESMTK ejtette ki, a Mezőkövesd pedig Ajkán vérzett el. Ha csak a helyezéseket nézzük, utóbbi nem is olyan nagy meglepetés, hiszen az ajkaiak a másodosztály dobogóján, a kövesdiek a kiesést épphogy megúszva végeztek a legutóbbi NBI-es idényben, de ez a bajnoki szezon már egy kicsit más helyzetben találta a csapatokat.

Csizmadia Zoltán, az FC Ajka csapatkapitánya

Kredit: FC Ajka

“Mi is jobb szezonrajtra számítottunk, hiszen nem sokat változott a keretünk tavaly óta, de sajnos nem nagyon jött ki eddig a lépés az NB II-ben. Szerencsére a MOL Magyar Kupa egészen más tészta” - mondta a molkupa.hu-nak az FC Ajka csapatkapitánya, Csizmadia Zoltán.

A kupában jött is a bravúr

A kapitány elmondta, az ajkai csapat gerince egyben maradt, néhány játékos jött, ugyanennyi jött a helyükre, ezért gondolta mindenki azt, hogy a tavasszal látott káprázatos formát tudja hozni a csapat ősszel is. Ez végül gellert kapott, az első pár forduló még vállalható volt, aztán azonban egy ötmeccses vereségsorozatba futott bele az Ajka. Nem sok előjele volt a kupabravúrnak.

Örömünnep az ajkai öltözőben a Mezőkövesd kiejtése után 

Kredit: FC Ajka/Facebook

“Őszintén szólva nekünk még jól is jött, hogy első osztályú volt az ellenfelünk, mert a legnagyobb problémát a bajnokságban az okozza, hogy nem tudjuk feltörni az ellenünk általában betömörülő ellenfelek védelmét. A Mezőkövesddel ilyen gond nem volt, hiszen csak egy másodosztályú csapathoz érkeztek, így ellenük volt területünk és egyből élni is kezdett a játékunk.”

“Nagyon jól kezdtünk, az első percektől uraltuk a mérkőzést és gyorsan jött a vezető gól is. Onnantól kezdve már nyugodtan, szervezetten tudtuk játszani a saját játékunkat, és csak azért lehet bennünk hiányérzet, mert a második félidőben nem sikerült eldöntenünk a párharcot, így az utolsó percig izgulnunk kellett” - magyarázta Csizmadia.

“Tavaly is volt a szezonunkban hullámhegy és hullámvölgy is, de a vége nagyon pozitív lett. Most a bajnokságban még keresgéljük magunkat, és sajnos bele-belehibázunk a meccsekbe, de a kupában bemutatott bravúr talán pont jó lesz arra, hogy lendületet vegyünk.”

NB II-es rangadó jön a 4. fordulóban

Az ajkaiakra rámosolygott a szerencse a sorsoláson, hiszen másodosztályú ellenfelet kaptak, ám a Tiszakécske a nehéz rajt után kezdi megtalálni magát a Merkantil Bank Ligában, ráadásul - mivel az Ajka az előző fordulóban hazai pályán játszhatott - a pályaválasztói jog is a dél-alföldieké lett.

“Nem rossz ellenfél a Tiszakécske, kaphattunk volna jóval nehezebbet is, de annak nem örülök, hogy idegenben kell pályára lépnünk. Nem is csak azért, mert hazai pályán rendszerint sok szurkoló előtt játszhatunk, akik komoly támogatást nyújtanak, hanem a hosszú utazás miatt is.”

Tavasszal a bajnokságban a szárnyaló Ajka Tiszakécskén is győzni tudott 

Kredit: Baon.hu/Szentirmay Tamás

“A másodosztály véleményem szerint rendkívül kiegyenlített, nagyon kicsik a különbségek a csapatok között, így bárki bárkit legyőzhet, az nem számít meglepetésnek. A Tiszakécske is erős ellenfél, ráadásul a Mezőkövesdre volt egy hetünk készülni a válogatott szünet miatt, most viszont ez az előnyünk sem lesz meg” - magyarázta az ajkai cséká.

“Egyszerűen összefoglalható, milyen célkitűzéssel vágtunk neki a MOL Magyar Kupának: tavasszal is szeretnénk kupameccset játszani, azaz tovább akarunk jutni a negyedik fordulóból is.”

“A legjobb tizenhat közé már nagyon szép eredmény lenne bejutni. Bár az öltözőben nem téma, mert csak a következő feladatra koncentrálunk, azért a Budafok tavalyi szereplése mindenképpen megerősíti az önbizalmát az alacsonyabb osztályú csapatoknak. És a kupasorozat mindig is a papírforma borításáról, a nagy sorozatot produkáló kiscsapatokról szólt” - tette hozzá Csizmadia. 

Címlapkép: BAON.hu/Szentirmay Tamás

Hirdetés