A mentális erő hozta meg a győri bravúrt

2022. március 10.

Az ETO FC a negyeddöntők legnagyobb bravúrját mutatta be az egy osztállyal felette játszó MOL Fehérvár kiejtésével, Klausz László vezetőedző szerint a Vidi elleni sikert ugyanúgy csapata mentális ereje hozta meg, mint két fordulóval korábban a Puskás Akadémia kiejtését. A bravúrgyáros győriek edzőjével beszélgettünk.  

Hirdetés

Immár egyértelműen leszögezhetjük: a MOL Magyar Kupa idei szezonjának legnagyobb óriásölője az ETO FC Győr. Klausz László másodosztályú csapata két komoly bravúrt is bemutatott, előbb a 16 közé jutásért a Puskás Akadémiát, majd a negyeddöntőben a MOL Fehérvárt is kiejtette a győri társaság, ezzel egyedüli NBII-es csapatként bemenetelt a legjobb négy közé.

Kiválasztott cikk: Csodát tett az ETO, elődöntőben a győriek

“Egy hullámvasúton ülünk, extázisból letargiába zuhanunk” - mondta a molkupa.hu-nak Klausz László, az ETO FC vezetőedzője. “Természetesen rendkívül boldogok voltunk a Vidi kiejtése után, és abban bíztam, hogy az erős lelki és mentális töltet a bajnokságban is segít minket, de sajnos kikaptunk Diósgyőrben a hétvégén.”

“Sajnos nem olyan bő a keretünk, hogy egy csütörtöki kupameccs ne éreztesse a hatását pár nappal később egy bajnokin. A keretünkben 7-8 fiatal játékos szerepel, nekik fejben még nagyon sok, hogy hétköznap és hétvégén is meccs van, és ez még akkor is igaz, ha egy olyan bravúr, amit a kupában véghezvittünk, valóban képes lelkierőt és önbizalmat adni” - magyarázta az egykori válogatott csatár.

Uraim, csak élvezzék a játékot!

A győrieknek szükségük is volt arra a bizonyos lelki erőre, hiszen a MOL Fehérvár már az első félidőben megszerezte a vezetést. Klausz elmondta, egyáltalán nem írta le magában a továbbjutást a gól pillanatában, hanem tartotta magát ahhoz, amit a játékosokkal megbeszélt a meccs előtt.

A negyeddöntők legnagyobb bravúrját mutatta be az ETO

Kredit: molkupa.hu 

“Nem az járt a fejemben, hogy ezzel annyi az esélyeknek, sőt mivel számoltunk a lehetőséggel, hogy gólt kapunk, tulajdonképpen semmi nem változott. A meccs előtt azt mondtam a fiúknak, élvezzék a meccset, érezzék jól magukat a pályán, és tegyenek meg mindent, ami tőlük telik. Egy ilyen hőfokú meccsen, amit ráadásul egy ősi rivális ellen vívunk, nincs helye kételynek, és örömmel láttam, hogy ezt a fiúk is elfogadták.”

“Gyönyörű gólt lőtt Petrjak, de nem egy kidolgozott helyzet, hanem egy rendkívül jól eltalált lövés hozta meg a Vidi vezetését. Ezen kívül jól és szervezetten álltunk a lábunkon, nem nagyon volt helyzete az ellenfélnek, azaz játékban hoztuk, amit megbeszéltünk. A Puskás Akadémia ellen is azt mondtam a játékosoknak, türelmesen, a saját erősségeinkre kell játszanunk, és meglesz a lehetőségünk. És így is lett” - idézte fel a szezon első bravúrját Klausz.

Nem a szerencse, hanem a mentalitás

Az egykori válogatott fejeskirállyal már a Puskás Akadémia kiejtése után is beszélgettünk egyet, akkor is azt mondta, hogy számára a legfontosabb a mentális felkészítés, és ez a véleménye természetesen azóta sem változott.

A mindent eldöntő 11-es: Farkas Balázs újra továbblőtte az ETO FC-t

Kredit: molkupa.hu 

“A mentális erő a vesszőparipám, sőt azt gondolom, a magyar futballisták legnagyobb problémáját is ez jelenti. Én mindig komoly hangsúlyt fektetek a mentális felkészítésre, mert úgy gondolom, egy-egy kulcsszituációban ez dönt győzelem és vereség között. Ha fejben rendben van a csapat, ki tudja hozni magából, ami benne van, ha viszont a játékosokat nem tanítják meg koncentrálni, akkor hiába a tehetség, a legfontosabb pillanatokban nem fogják tudni hozni magukat.”

“A Puskás Akadémia ellen is a mentális erő hozta meg a továbbjutást, sőt a Nagykanizsa ellen is, hiszen 6-7 perccel a vége előtt még hátrányban voltunk. A MOL Fehérvár ellen sem estünk össze a bekapott gól után, hiszen éreztük, hogy a játékunk rendben van.”

“Persze a szerencse is mellénk állt, ez tagadhatatlan, ahogy az is, hogy önmagában ez kevés lett volna. Nincs jó formában a Vidi, de attól még minőségi játékosai vannak, mi pedig a másodosztály középmezőnyében állunk. Ez már önmagában elég lehetett volna a fehérváriak továbbjutásához, de mi nem estünk szét a bekapott gól után, sőt mozgósítottuk a tartalékokat, és jól koncentrálva megfordítottuk a meccset. Számomra ezek az igazán értékes győzelmek” - magyarázta Klausz.

A Fradi ellen is jöhetnek a fiatalok!  

Felvetettük a győri vezetőedzőnek, hogy a fiatalokra építkezés tetten érhető abban is, hogy az előző fordulóban mesterhármast szerző tinit, a mindössze 19 éves Farkas Balázs állította oda a sorsdöntő büntetőhöz a 90. percben. Klausz azonnal félbeszakított.

Kiválasztott cikk: Elődöntőbe jutna a mesterhármas vágó győri tini

“Egyáltalán nem én állítottam oda! Még ennél is jobb történt: ő maga kérte el a labdát, illetve Óvári Zsoltival megbeszélték egymás között. Számomra ez azért is nagyon jó visszacsatolás, mert tele vagyunk 2000 után született játékosokkal, Vincze, Kovács, Tuboly, Vitális vagy éppen Farkas mind 20-22 éves srácok, és meggyőződésem, hogy mi, edzők azzal tudunk a magyar futball fejlődéséért a legtöbbet tenni, ha alaposan kiképezzük ezeket a fiatal játékosokat.”

“Az új tulajdonosunktól, Világi úr részéről is elvárás, hogy támaszkodjunk a saját utánpótlásunkra, így a munkának ez a része abszolút adott Győrben. Van egyébként a felnőtt keretünkben 2006-os születésű játékos is, mert úgy gondoljunk, nem a kor számít, hanem az, hogy mennyire áll készen a felnőtt futballra egy-egy játékos.”

“Hogy mi lesz a Fradi elleni elődöntőben? Még nagyon messze van az elődöntő, addig még sok minden történik mindkét csapat életében, de bevallom, izgatottan várjuk a meccset. Kicsit biztosan felbolydul a város, sok nézőre, jó hangulatra számítok, és persze ezúttal sem teszünk le a bravúr lehetőségéről.”

“Számunkra kedvező a MOL Magyar Kupa lebonyolítása, a MOL Fehérvár elleni meccs előtt is azt magyaráztam a játékosoknak, hogy egy meccsen tényleg bármi megtörténhet. Magunkkal kell foglalkozni, frissnek és felszabadultnak kell lennünk, és akkor meglepetést okozhatunk” - zárta a gondolatait Klausz.

Hirdetés