Öt és félszeres pénzt ígér a titkos favoritunk

2026. április 7.

Bár még két teljes forduló (sőt, a Fradinak három!) lemegy a MOL Magyar Kupa elődöntőjéig, érdemes ránézni, milyen formában érkeznek a szezon hajrájára a csapatok. Hátha valaki még most akar outright fogadást tenni a kupagyőztes kilétére!

A Tippmixpro oddszközpontjában továbbra is egyértelműen a Ferencvárost várják végső győztesnek, de azért az is látszik az 1,80-as oddszból, hogy itt aztán tényleg nagyon nehéz tippelni. A második egyébként a Győr, amelynek 3,5-szeres hozna a kupagyőzelme - tehát a bukik is úgy gondolják, aki ebből a párharcból továbbmegy, az lesz a végső győztes -, míg a ZTE 5,50-es, a Budapest Honvéd 8-szoros osztalékkal kecsegtet.

Megtörhet a lendület

A bajnokság vége felé már semmi nem megy könnyen, rengeteg meccs van a játékosok lábában - bár nem mindenkiében ugyanannyi, erről írtunk is nemrég. A dobogón vagy annak környékén nyomuló NBI-es csapatok, illetve az NBII-ben az előző fordulóig listavezető Honvéd számára is óriási a tét a szezon hátralévő meccsein.

Kispesten többen is elmondták, nem lennének elégedettek a sima feljutással (ami már szinte zsebben is van), a bajnoki címet is meg akarják szerezni. Ez a terv kapott egy ütést a mögöttünk hagyott hétvégén, amikor meglepetésre Tiszakécskén kikapott a Honvéd. Ez az elmúlt négy meccsen már a második veresége volt, és ezt már kihasználta az állhatatosan nyomuló Vasas, amely megelőzte a kispestieket.

A Ferencváros a válogatott szünet előtt Kisvárdán hagyott két pontot, utána pedig Debrecenben teljesített egy igencsak szenvedős első félidőt, ám a másodikban megnyerte a rangadót. Nem volt éppen könnyű dolga az ETO FC-nek sem, amely a Nyíregyházával küzdött nagyot, és végül minimális különbséggel tudta legyőzni a Szparit. A győriek zsinórban két győzelmet arattak, és tartják első helyüket, de a játékuk nem mindig meggyőző.

Bezzeg a ZTE! Az egerszegiek káprázatos tavasza tovább folytatódik, minden sorozat figyelembe véve már tízmeccses a veretlenségi sorozatuk, és a hétvégi győzelmükkel - no meg a Loki hazai vereségével - felléptek a dobogóra. Akinek eddig kétségei voltak, az tudomásul veheti: minden sorozatban számolni kell a Zetével.

Ami még hátra van

Ahogy fentebb is jeleztük, a bajnokság ezen szakaszában már nincs könnyű meccs, de azért lehet súlyozni a csapatokra az elődöntőig váró meccsdömpinget. A Honvédra például igencsak meleg időszak köszönt, ráadásul már nem is listavezetőként, hanem az éllovas üldözőjeként kell megmérkőzniük két felsőházi riválissal, a harmadik helyezett Mezőkövesddel és a hetedik Kozármislennyel.

Gyurcsóéknak izgalmas lesz a szezon vége 

Kredit: Budapest Honvéd FC 

A ZTE-nek nemcsak a formája a legjobb, hanem a sorsolása is: az egerszegiek a biztos kieső Kazincbarcikával, valamint a kiesés elől menekülő MTK-val találkoznak a kispesti túra előtt, és elnézve a játékuk minőségét, illetve az önbizalmukat, ezek nem tűnnek megugorhatatlan feladatnak.

A Fradi és a Győr - ahogy korábban is írtuk - a bajnokságban és a kupában is csúcsrangadót vív, a MOL Magyar Kupa elődöntője előtt négy nappal a bajnokságban Győrben találkoznak a felek. Annak a meccsnek valószínűleg nagy szerepe lesz a kupameccsen is.

A következő fordulóban a Fradi az egyre inkább NBII-esnek tűnő Diósgyőrt fogadja, az ETO pedig a Puskás Akadémia vendége lesz, ami jóval nehezebb feladatnak tűnik, de azért ne irigyeljük a Ferencvárost se: a zöldekre az európai kupameccsek miatt elhalasztott bajnoki vár hét közben, méghozzá szintén a felcsútiak ellen.