A MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőiben lesz olyan csapat, amely felpattan a buszra, és bő negyedóra után már le is száll az ellenfél pályájánál, másoknak azonban egésznapos utazásra kell készülniük az ötödik fordulóban. Megnéztük, melyik szurkolótábornak mennyit kell utaznia, ha élőben akarja látni kedvenc csapatát.
Míg egy francia, olasz vagy spanyol kupasorozatban rendkívül fontos, hogy a csapatoknak mennyit kell utaznia egy-egy párharcra, addig Magyarország méretéből adódóan ez a MOL Magyar Kupában kevésbé tűnik jelentősnek. Csakhogy a helyzet úgy áll, hogy míg a fenti országokban vagy belföldi repülőjáratokat, vagy a helyi gyorsvasutat (TGV, Frecciarossa) használják, addig a magyar klubok játékosaira és szurkolóira hosszú (vagy éppen nagyon rövid) buszozás vár egy-egy forduló előtt.
A sorsolás kegyes, illetve kegyetlen voltát a feszített versenynaptár miatt nemcsak az ellenfelek játékerejében érdemes mérni, hanem a csapatokra váró utazás hosszát is nézni kell. Ebből a szempontból a legpechesebb egyértelműen a Gyirmót FC, amely Békéscsabára látogat, a legszerencsésebb pedig a Ferencváros, amely bár nehéz ellenfelet kapott a Vasas személyében, az utazás nem fog sokat kivenni a zöld-fehérekből.
Érdekes, hogy négy csapatra is nagyjából két és félórás utazás vár a google maps adatai alapján, holott a távolságok között elég nagy különbségek vannak. Például a kisvárdaiak ugyanúgy 2.5 órát utaznak a 275 km-re lévő Újpesthez, mint a ceglédiek a csaknem 100 km-rel közelebb lévő Kazincbarcikához. Nem kell szendvicseket csomagolnia a Paks és a Honvéd stábjának sem, előbbiek Ceglédre szaladnak át alig másfél óra alatt, utóbbiak pedig végig sztrádán közelíthetik meg Kecskemétet.
Íme a MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőinek rangsora távolság szerint növekvő sorrendbe rendezve
Vasas (NB II)–Ferencváros (NBI) 8.2 km, 17 perc
Kecskeméti TE (NB II)–Bp. Honvéd (NBI) 83 km, 56 perc
Aqvital FC Csákvár (NB II)–Paksi FC (NBI) 112 km, 1:21
Ceglédi VSE (NB III)–Kazincbarcika SC (NB III) 187 km, 2:28
FC Nagykanizsa (NB III)–ETO FC Győr (NBII) 198 km, 2:26
Szeged-Csanád GA (NB II)–Mol Fehérvár FC (NBI) 212 km, 2:31
Újpest FC (NBI) –Kisvárda Master Good (NBI) 275 km, 2:34
Békéscsaba 1912 Előre (NB II)–Gyirmót FC Győr (NBI) 328 km, 3:23